Meghalt agyhártyagyulladásban egy gimnazista

Egy budapesti végzős gimnazista fiú a tünetek jelentkezése után néhány órával, szerda hajnalban életét vesztette fertőző agyhártyagyulladás következtében, osztálytársai közül tegnap többen is megkapták a betegség elleni védőoltást – értesült róla a Magyar Nemzet.

A fővárosi Veres Pálné Gimnázium honlapján arról tájékoztatott: az iskolában történt tragédia baktérium által okozott agyhártyagyulladás miatt következett be, amely cseppfertőzéssel terjed közvetlen kontaktus útján, a baktérium az élő szervezeten kívül gyorsan elpusztul. Az iskola szerint csak azok vannak veszélyben, akik a beteggel közvetlenül érintkeztek, őket a járványügyi szakemberek antibiotikumos kezelésben részesítik. Arra figyelmeztet az iskola: amennyiben magas láz, fejfájás, hányinger, fénykerülés, merev nyak, esetleg tudatzavar jelentkezik valakinél a következő tíz napban, azonnal forduljon orvoshoz.

Az ügyben kerestük az iskolát, ám nem kívántak nyilatkozni.

Lapunknak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke megerősítette a hírt. A részletekről azt mondta: az elhunyt fiúnak napközben még semmi baja sem volt, késő este lett lázas, és a következő reggelre már meg is halt. Elmondta: nem tudni, hány megbetegedés lehet az országban, ugyanis 200-300 hordozó is előfordulhat. A legtöbb esetben azonban az immunrendszer legyőzi a kórokozót, így lehet, hogy közülük csak egy-két érintett betegszik meg. Náluk jelentkeznek a betegség súlyos tünetei. Az elhunyt fiú barátnőjét például a kórházban is megvizsgálták, ám ő nem fertőződött meg. Póta úgy véli: nehéz megmondani, hogy ki és miért betegszik meg, és nem lehet mindenkinél torokváladék-vizsgálatot végezni.

A gyermekorvos körzetébe tartozik két olyan fiatal is, akik egy osztályba jártak az elhunyttal, őket tegnap oltotta be a gennyes agyhártyagyulladás ellen ajánlott Meningococcus C-védőoltással. A diákok azonban a forgalomban lévő másik Meningococcus B-oltást nem kapták meg, ezzel szemben nem védettek. A tünetek egyébként mindkét típus esetében ugyanazok, a betegség lefolyásában nincs különbség.

Az AC News című internes portálnak tegnap Siklódi Enikő, a Veres Pálné Gimnázium igazgatóhelyettese arról beszélt: az ÁNTSZ hivatalos állásfoglalásáig nem ismerhették a halál okát, ezért amikor reggel értesültek a történtekről, úgy döntöttek, hogy amíg a kórháztól nem tudják meg, pontosan milyen betegségről van szó, nem engedik ki a gyermekeket az iskolából. Napközben a kórház és az ÁNTSZ is azt közölte: C típusú fertőző agyhártyagyulladás a diák halálának az oka, és megnevezték, kik lehetnek még érintettek.

Hírdetés

Siklódi Enikő kérdésre elmondta azt is, az ÁNTSZ-nek hivatalból nem kell fertőtlenítenie, és a tisztiorvosi szolgálat nem is kezdeményezett ilyesmit. Szerepük innentől kezdve annyi, hogy ingyen biztosítják a potenciálisan érintett diákoknak az oltóanyagot. A gimnáziumban egyébként éppen ünnepi eseményhét zajlik; diákjuk halálhírére számos produkciót lefújtak.

Póta Györgytől megtudtuk azt is: az ilyen típusú megbetegedés legnagyobb részben a kisgyermekeket érinti, mellettük leginkább a 16–20 éves korosztály tartozik a veszélyeztetettek közé. Mint mondta, az elmúlt 5-10 évben a csecsemők nagy részét már beoltották a kórokozó ellen, ezért egyre inkább a tinédzserek körében bukkan fel a megbetegedés.

A gennyes agyhártyagyulladás elleni oltások a mai napig nem kötelezők, és nem is ingyenesek. A Meningococcus C-védőoltás darabonként 7000 forintba kerül, ebből csecsemőknél 2100 forintot kell fizetnie a szülőknek. Féléves kor előtt két oltásra van szükség, majd egyéves kor után a harmadik vakcinát is be kell adni. Ha valakit egyévesnél idősebb korában oltanak be – vagyis a tinédzserek körében is –, elég egy oltás is.

A Meningococcus B-vakcina már jóval drágább, darabonként 27 ezer forintba kerül, és ebből már négy oltásra van szükség a védettséghez. Csecsemőknek az első három oltást havonta kell megkapniuk féléves koruk után, majd egyéves kor után a negyediket. Az egyéves kor után oltottaknak két oltásra van szükségük, és a vakcina néhány nap múlva már védettséget ad. Póta György kiemelte: előfordulhat, hogy a szülők anyagi okokból várnak az oltással a kicsi egyéves koráig, de ez azért nem javasolt, mert a statisztikai adatok szerint 4–12 hónapos kor között regisztrálják a megbetegedések felét. Nem szerencsés tehát, ha védtelenek maradnak a babák.

Jövőre a két év alatti gyermekek számára már ingyen kérhető a gennyes agyhártyagyulladás ellen ajánlott Meningococcus C-védőoltás. Arról azonban nincs hír, hogy a fertőzés esetén hasonló tüneteket eredményező Meningococcus B elleni vakcina is az államilag támogatottak közé kerül-e. Ez azért nagy baj, mert a járványtani adatok azt mutatják, hogy az elmúlt években Magyarországon is többségbe kerültek a Meningococcus B okozta megbetegedések és halálesetek.

Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint tavaly 14 csecsemőnél és tíz, 1–5 év közötti kisgyermeknél észleltek gennyes agyhártyagyulladást. Minden negyedik érintett belehalt a fertőzésbe, az elhunyt gyerekek háromnegyede ötévesnél fiatalabb volt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »