Megfordultak az üzemanyagárak: A benzin olcsóbb, mint a gázolaj

Megfordultak az üzemanyagárak: A benzin olcsóbb, mint a gázolaj

Amit néhány hónapja még senki sem jósolt volna, most bekövetkezett: a benzin ára alacsonyabb lett a gázolajénál. Jelenleg mindkét üzemanyag ára 1,70 eurós szinten van, további árcsökkenés azonban az elemzők szerint nem nagyon várható.

Az elmúlt hetekben ismét kiemelt téma lett az üzemanyagok ára, amelyek már nyár eleje óta növekedést mutatnak, de az áremelkedés a fő autós szezon után is folytatódik. Ennek oka az OPEC-országok döntése, amelynek értelmében tudatosan zárták el a kőolajcsapokat.

Az OPEC-kartell már korábban jelezte, hogy neki megfelelne a 100 dolláros hordónkénti olajár”

– jegyezte meg Boris Tomčiak elemző. És lassan már el is éri ezt. Az elemző szerint a kartell az év végéig szeretne kitartani e mellett a filozófia mellett.

Az áremelkedés azt eredményezte, hogy az üzemanyagárak a 1,70 euró fölé emelkedtek.

És ami még ennél is rosszabb, hogy egyhamar nem is számíthatunk árcsökkenésre, sokkal inkább az ellenkezőjére.

„Nagyon szívesen mondanám, hogy olcsóbbak lesznek az üzemanyagárak, de sajnos nem láttam túl sok pozitív fejleményt az üzemanyagok terén” – magyarázta Marek Nemky elemző.

A gázolaj ismét drágább, mint a benzin

Hírdetés

Az árnövekedés terén egyetlen alapvető fordulat következett be, mégpedig az, hogy a gázolaj ismét drágább lett, mint a benzin.

Míg az év első felében nőtt a különbség a benzin és a gázolaj között, addig a nyár elején ennek az ellenkezője következett be. Augusztus közepén figyelmeztettünk először, hogy hamarosan drágulhat a gázolaj, és ezen a héten meg is fordultak az árak.

Bár a különbség jelenleg még csak marginális, idővel azonban egyre hangsúlyosabbá válik. Néhány nappal ezelőtt ugyanis Oroszország leállította olajtermék-exportját.

Ennek oka az orosz finomítók aktuális karbantartása és az orosz piacon fellépő üzemanyaghiány volt.

„Oroszország a világ legnagyobb gázolaj-exportőre, ezért jelentős hatással van a gázolaj világpiaci árára. Ez meglátszik a gázolaj rotterdami nagykereskedelmi áraiban is, amelyek jelenleg ezer dollár/tonna szinten vannak, és meghatározzák a gázolaj uniós árát is” – magyarázta Nemky.

Az ukrajnai háború mindent megváltoztatott

Évekig olcsóbb volt a gázolaj, mint a benzin, az alacsonyabb fogyasztási adó miatt is. Ez a szabály azonban az ukrajnai orosz invázió kezdete után megváltozott, és a drágább gázolaj egészen ez év elejéig maradt.

A helyzet most néhány hónap után megismétlődik. Hogy ez csak néhány hetes ingadozás vagy hosszú távú trend-e, az egyelőre kérdéses.

„Az EU gázolajpiaca sajátos. A gázolaj előállítása általában drágább, mint a benziné, de az adóteher azt eredményezi, hogy a benzinkutakon az árak általában olcsóbbak… Ráadásul az EU nem tud elegendő gázolajat termelni, ami azt jelenti, hogy importálnia kell azt, így jobban függ a világpiaci áraktól” – zárta Nemky.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »