Megérkeztek Magyarországra a szuperhímek

Megérkeztek Magyarországra a szuperhímek

Megérkezett az első fecske Derecskére. Műfecskefészkekkel nagyban segítheti a magyarországi fecskeállomány megerősödését a lakosság, hiszen az elmúlt évtizedben megfeleződött a fecskék száma, 330-360 ezer pár madárral kevesebb költ Magyarországon, mint korábban – mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

A legkorábban érkező fecskék az úgynevezett szuperhímek, a legjobb fizikai állapotú, legerősebb madarak – tájékoztatott Orbán Zoltán, hozzátéve: ha egy költözőmadár úgy érzi, a kelleténél korábban érkezett meg, útközben megállhat, sőt vissza is fordulhat, amíg nem teljesülnek a megfelelő időjárási viszonyok.

2005 és 2010 között a magyar fecskeállomány több mint fele eltűnt. Azóta – részben lakossági segítséggel – sikerült megállítani a csökkenő tendenciát, azonban visszafordítani nem tudták – hangsúlyozta a szóvivő.

Továbbra is hiányzik a hazai állomány legalább fele, ez körülbelül 330-360 ezer párt jelent. Figyelembe véve a meg nem születő fiókákat, akkor minimum 1,5-2 millió fecske hiányzik Magyarországról.

Orbán Zoltán kiemelte: minden fecske legalább egy kilogramm rovart eszik meg itt tartózkodása során, tehát a fenti hiánnyal 1,5-2 millió kilogramm, vagyis 1,5-2 ezer tonna rovar „itt marad a nyakunkon”, a klímaváltozás egyik hatásaként pedig egyre több kártevő és betegséget terjesztő ízeltlábú érkezik hazánkba. Vagyis az olyan „biológiai fegyverek”, mint a fecskék – vagy akár a denevérek – már nem jelentenek védettséget.

Hírdetés

Az állománycsökkenés megállításának egyik eszköze a műfészkek telepítése volt (a kevés eső miatt ugyanis gyakran nincs sár, amiből a fecskék fészket tudnának építeni). A tapasztalatok szerint ezeket a műfészkeket természetes, használt fészkek mellé érdemes tenni, mert akkor az ott költő állatok számát meg lehet duplázni vagy triplázni.

A lakosság fecskevédelmi törekvéseit azzal segíti az egyesület, hogy gyártat olyan égetett kerámia anyagú műfészkeket, amelyeket be tudnak tenni az eresz alá. Emellett az mme.hu-n közzétettek egy ismertető anyagot arról, miként lehet otthoni körülmények között megfelelő és tartós fecskefészket készíteni.

Orbán Zoltán kiemelte:

az emberek és a fecskék közti legfőbb konfliktust, az ürülék kérdését a fészkek alá kihelyezett fecskepelenka oldhatja meg.

Ez egy fa vagy fém lap, ami felfogja az ürüléket, és így a madarak nem szennyezik az ablakot, a házfalat, a járdát vagy az alsó lakókat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »