A Sant’Egidio közösség idén is ünnepre terített asztallal várta szegény barátait december 25-én. A helyszínek itthon ezúttal is Budapest, Pécs és Monor, voltak, de négy földrészen összesen mintegy 250 ezer ember ült asztalhoz többek között Párizsban, Hong-Kongban, Buenos Airesben, sőt kis afrikai településeken is. Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse beszámolója.
Martin Buber írta, hogy a világot, amely túl bonyolultnak tűnhet, nem mindig lehet megérteni, de mindig át lehet ölelni. A Sant’Egidio közösség képzeletbeli asztala karácsony napján éppen ezt akarja tenni: átölelni a világot. Négy földrészen mintegy 250 ezer ember ült asztalhoz olyan nagyvárosokban, mint Párizs, Hong-Kong vagy Buenos Aires, és egészen eldugott kis afrikai településeken is, amelyek neveit is legfeljebb az ott lakók ismerik. Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítója így fogalmazott:
Marco Impagliazzo, a közösség elnöke szerint „a bazilika ajtajaival együtt sok szív ajtaja is megnyílt, mindazoké az embereké, köztük sok fiatalé, akik ma gondoskodnak a rászorulókról”. A Santa Maria in Trastevere-bazilikában 1982-ben terített először karácsonyi ebédre, akkor még mindössze negyven szegénnyel. Sok helyen azóta is templomokban folyik a karácsonyi szeretetlakoma, ókeresztény hagyomány szerint. Minden esetben szép, feldíszített helyszínek várják a vendégeket. Így volt ez Magyarországon is. Budapesten a Párbeszéd Háza díszterme, a huszonöt éves fennállását ünneplő Sapientia Szerzetesi Főiskola aulája és a Szent Kolumbán skót presbiteriánus templom; Pécsett a Nagy Lajos ciszterci gimnázium; Monoron pedig a Fürge Páva kávéház.
A magyarországi vendégsereg közel ötszáz fős volt. Fontos, hogy nem ételosztásról, hanem ünnepi ebédről van szó. A közösség tagjai és önkéntesei általában együtt esznek a vendégekkel, hiszen
A Sapientia Főiskolán szegény budapesti családok vettek részt. Sokszor csonka, egyszülős családokról van szó, egy keresővel, akiknek a betevő előteremtése is gondot okoz, így ünnepi menüről, újházi tyúkhúslevesről, töltött csirkéről és bejgliről nem is álmodhatnak. De a szegényeknek nincs joguk finom ételhez és szépen terített asztalhoz? Vagy jó zenéhez? A Párbeszéd Házában az a Makk Duó játszott jazz-örökzöldeket, elegáns budapesti vendéglátóhelyeken lépnek föl. Kovács Kata fiatal színésznő Örkény István egyik novelláját olvasta, de a sok éve utcán élő Balázs is elszavalta egy erre az alkalomra részben már megírt, részben ott rögtönzött költeményét. A Sapientián tíz ukrán család is asztalhoz ült. Apák nélkül, akiket a háború szakított el hazánkba menekült feleségeiktől, gyermekeiktől, és karácsonykor sem lehetnek együtt.
Az ukrán Dmitro atya vezetésével ukrán énekek is felcsendültek.
Ezeken az ebédeken két kulcsfontosságú mozzanat az érkezés-fogadás az elején, és az ajándékozás a desszert és a kávé alatt. A hajléktalan vendégek esetében mindkettő jelent némi kihívást. Ők ugyanis óráról órára, pillanatról pillanatra élnek. Az adventi találkozások során mindenki névre szóló meghívót kap ugyan, de előfordul, hogy valaki nem tud eljönni, viszont érkezhet olyan, akinek nincs meghívója, aki szintén bejöhet az üresen maradt helyekre. A beengedés, a regisztráció, kinek-kinek az asztalhoz kísérése türelmet igényel mindenki részéről. Egy darabig az utcán is várni kellett – szerencse, hogy az időjárás kegyes volt. A közösség fiataljai beszélgetéssel és barkochbázással segítették áthidalni ezt az időt. A közösség igyekszik mindenkinek lehetőleg személyes, névre szóló ajándékot adni. Az ebéd végére tudni kell, hogy pontosan ki, melyik asztalhoz ült le. Ezt ebéd közben a közösség asztalnál ülő tagjai vagy önkéntesei összeírják, így az előkészített csomagok könnyen gazdájukra találnak. Takaró, kesztyű, sapka, zsebrádió, tisztálkodási cikkek: csupa új holmi, ami a Szegények Angyalai adományaiból advent idején összegyűlt.
Margit néni, aki hetvenkét évesen egy városszéli erdőben lakik, új sátrat kapott. Elsírta magát, és az ajándékot átadó fiatal házaspárnak ezt mondta: „Olyanok vagytok, mint a szüleim.” Ősi keresztény bölcsesség visszhangzik ezekben a szavakban:
legyünk bár akárhány évesek.
A Sant’Egidio győri közösségének lelke egy négy gyermekes fiatal házaspár. Ők advent idején pályázatot hirdettek óvodás és kisiskolás gyerekeknek: készítsenek rajzokat a közösség hajléktalan és más szegény barátainak karácsonyra. A felhívásra 1400(!) pályamű érkezett mindegyik nyertes alkotás. A budapesti közösség egy otthontalan barátja, József, aki Ferenc pápa látogatása idején a Sant’Egidio delegációjával jelen volt a Rózsák terén is, és aki minden szerdán figyelmesen hallgatja az imádságon az evangéliumot, ezt mondta:
A Sant’Egidio karácsonyi ebédjei mindig nemzetköziek. A Szent Kolumbán-templomban, ahol egykor az Auschwitzban barátaiért életét adó Jane Haining szolgált, öt földrész tizenhárom országából voltak vendégek és felszolgálók. Köztük afgán menekültek. Az egyikük különösen tragikus sorsot tud magáénak. Élete utóbbi, legalább tizenöt éve bujdosás, menekülés: Afganisztánból Iránba, onnan Szíriába, ahol 2011-ben kitört a háború. Hajléktalanság kicsi gyerekeivel Damaszkusz utcáin, majd internálják, Törökországba deportálják, innen Magyarországra vergődik, ahol nemzetközi védelmet kap, de egzisztenciát nem. Jövedelme alig, de hajléktalanokat segít heti rendszerességgel Budapesten:
Családja Szíriában, majd ismét Iránban reked… Immár nagy lányai ilyen körülmények között is egyetemet végeznek.
Menekültek, bevándorlók, expats együtt idősotthonokból (Pesti út, Rózsa utca) kihozott idősekkel. Egyikük, Laci bácsi szájharmonikán játszik, hogy itt is legyen élő zene. Karácsonyi énekek angolul és magyarul, Ady Karácsonyi regéje alkották a műsort, valamint Aaron Stevens lelkész, a házigazda egyszemélyes bábszínháza, amely egyben interjú is volt a vendégekkel és segítőkkel a hazájukból magukkal hozott karácsonyi szokásokról, hagyományokról.
Családias hangulatban ünnepeltek Monoron is, ahol havonta hívják ebédre rászoruló barátaikat a közösség tagjai a plébánia híveinek segítségével. A Tanya Csárdától kapják az ebédet, Teri néni finom, sűrű leveseket főz az alkalmakra. Az év közben kialakult barátság nagy családdá formálta a segítőket és segítetteket, a hétköznapokban gyakran maguk a rászorulók segítik meg egymást. Az ebéd előtti imádságban a Megváltó születésének evangéliumát hallgatták meg, felelevenítve azt is, hogy Ferenc pápa előző este nyitotta meg a reménység szentévét. Itt is volt irodalmi és zenei program. A helyszín, a Fürge Páva bisztró egyedülálló díszben pompázott. (A nagylelkű tulajdonosnak, Kruchió Lászlónak hála, aki egyébként Ferenc pápa két magyarországi látogatása alkalmával az oltárt díszítette.)
A Sant’Egidio nem egyedül, hanem más szervezetek és magánszemély adományozók segítségével tudja megvalósítani mindezt.
A szociális testvérek – a jelentős pénzbeli támogatáson túl – idén tíz fős küldöttséggel képviseltette magát a Párbeszéd Házában: volt, aki levest mert, de a legtöbben asztalhoz ültek közülük. Az asztalnál ülni és beszélgetni olyan emberekkel, akikkel kevesen állnak szóba szívesen, mert a ruhájuk piszkos és ápolatlan, a legszebb szolgálatok egyike. Az egyik hajléktalan ezt mondta búcsúzáskor: itt embernek éreztük magunkat.
Pécsett a Karitász támogatja adománnyal az ebédet, amiből a közösség tagjai főznek. A megmaradt száz kiló csirkehúsból este még a női hajléktalanszálló lakóinak és a meszesi városrészben nyomorgó, családoknak is jutott, akik körülményeik folytán még az ebédre sem tudtak eljönni. A pécsi ebéden ezúttal is különböző élethelyzetű emberek – szegények, idősek, hajléktalanok, gyermekotthonban élő fiatalok, külföldi egyetemisták, gimnazista önkéntesek és a közösség tagjai – ültek vagy szolgáltak az asztaloknál. A kezdeményezés célja, hogy éreztessék: Isten senkit nem hagy magára. A Nagy Lajos Gimnázium nagy termét ünnepi díszbe öltöztették, majd háromfogásos ebédet (leves, pörkölt vagy töltött káposzta, illetve számtalan féle sütemény) szolgáltak fel. Itt is a családiasság a legszebb vonás: a felszolgálók között volt a közösség olyan barátnője, aki szegény roma családból származik, akit a közösség kamasz kora óta ismer és saját leányaként tart számon: kétgyermekes anyaként, tolókocsiban ülő beteg férjével ő jött el segíteni.
A végszó a köszöneté. A tömérdek segítőnek, akik derűsen vállalták a legkülönfélébb feladatokat: akadt köztük akadémiai doktor, történész, aki két órára liftboynak állt. Nyolcvanéves nyugdíjas tanár játszott Chopint villanyzongorán, de volt gyönyörű népdalokat előadó énekesnő és kisiskolás furulyások. A cikkben már említetteken kívül egy budapesti vállalkozó jelentős adománya és a sok más adományozó, köztük az Egyetemi templom, a pasaréti ferences templom hívei nélkül az ebéd és az ajándékozás aligha valósulhatott volna meg így. Hála illeti a Máltai Szeretetszolgálatot és azokat is, akik a gyönyörű intézményeik kapuit megnyitották a szegények előtt. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora, Fehérvári Jákó OSB is tiszteletét tette az ebéden, a fenntartó piarista rend pedig az ünnepek alatt üres épület melegen tartásának átvállalásával anyagilag is hozzájárult. Felsorolni is nehéz, így elnézést kérünk, ha valaki kimaradt volna.
Ferenc pápa megnyitotta a Szent Péter-bazilika és Rebibbia börtönének szent kapuit, s velük a reménység szentévét.
Forrás: Szőke Péter/
Fotó: Merényi Zita (Párbeszéd Háza); Sant’Egidio közösség
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
