Megérkezett az új magyar főlelkész Rómába

Megérkezett az új magyar főlelkész Rómába

A római magyar katolikus közösség szokásos hóvégi vasárnapi szentmiséje szeptember 29-én 11 órakor volt a római Szent István vértanú körtemplomban, amelyet Mohos Gábor, a diaszpórában élő magyarok pasztorálásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be. Koncelebrált az új olaszországi magyar főlelkész, Törő András is, aki egyben a Pápai Magyar Egyházi Intézet (PMI) új rektora.

Ez alkalommal köszönthették a római magyar hívek először Törő Andrást, az új olaszországi magyar főlelkészt, a Pápai Magyar Egyházi Intézet (PMI) új rektorát. A szentmisén koncelebrált Melo Lajos domonkos szerzetes, a Santa Maria Maggiore-bazilika magyar gyóntatója, Haller László toronyi plébános, továbbá a PMI növendékei.

Szép számmal voltak magyarországi vendégek is, két zarándokcsoport, a magyarországi bencés rend iskoláinak növendékei és a Haller László atya vezetésével a Szombathelyi Egyházmegyéből érkezett zarándokok. A római magyar közösség is jelentős számmal képviseltette magát a napsütötte vasárnapon.

Hírdetés

Rómában minden hónap utolsó vasárnapján ünnepelnek magyar nyelvű szentmisét a Szent István vértanú körtemplomban (Santo Stefano Rotondo bazilika), továbbá minden vasárnap reggel 8 órakor a Szent István Ház (Via del Casaletto 481.) kápolnájában (kivéve a hónap utolsó vasárnapját). Keddenként reggel 8.15-kor magyar nyelvű szentmisén vehetnek részt a zarándokok a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában. Idén október 8-án Kovács Gergely gyulafehérvári érsek kivételesen 7.45-kor mutatja be a magyar nyelvű szentmisét a püspöki szinódus második ülésszakán részt vevő magyar püspökök koncelebrálásával.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Egyházi Intézet

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »