Megérkezett a francia Mistral helikopterhordozó is a Japán-tengerre

Megérkezett a francia Mistral helikopterhordozó is a Japán-tengerre

Útban a Koreai-félsziget felé kijutott a Japán-tengerre szombaton a Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó vezette hadihajóraj – közölte a japán tengerészeti önvédelmi erő. Közben a francia Mistral helikopterhordozó kikötött a távol-keleti szigetországban, ahol többnemzetiségű hadgyakorlat kezdődik.

A tájékoztatás szerint az amerikai hadihajóraj korábban közös gyakorlatot tartott a japán erőkkel a Csendes-óceán nyugati részén. A Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezette, négy hadihajóból álló egység áthajózott a Japán délnyugati része és a Dél-Korea közötti Csuzima-szoroson. A várakozások szerint az amerikai hadihajóraj a dél-koreai haditengerészettel is gyakorlatozik majd.

Hírdetés

A Mistral támadó feladatokra szolgáló partra szállító hajó, fedélzetén 35 helikopter mellett páncélosok is lehetnek. A francia hajóegység május 5-ig marad Szaszebóban.

Japánt és az Egyesült Államokat az észak-koreai rakétakísérletek mellett aggasztja továbbá az is, hogy Kína befolyásának kibővítésére törekszik part menti vizein a Dél-kínai-tengeren.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »