Megéri a pénzt egy rapidrandi?

Megéri a pénzt egy rapidrandi?

Igaz, javarészt online ismerkedem, de azért bőven van példám való világos ismerkedésre is. Idővel több olyan poszt is lesz, de ma egy olyan témával foglalkozom, ami régóta izgatta a fantáziám. Filmekben láttuk már sokszor a rapidrandit működés közben és olyan izgalmas tűnt. Ez az amikor pár percig beszélsz egy vadidegen nővel, majd utána átülsz egy másik asztalhoz egy másik lányhoz és így tovább. Nos, élőben is kipróbáltam párszor.

Van itthon egy ilyen cég, akik ezt a nevet használják, hogy rapidrandi, de ez ugye egyben a műfajnak a neve is. Tehát itt most nem konkrétan a rapidrandi rendezvényszervező cég rapidrandiját próbáltam ki, hanem más cégek rendezvényeit, akik rapidrandit szerveznek (jó kis körmondat volt ez). Amúgy az angol speed dating lenne a hazai rapidrandi megfelelője? Ez most csak úgy felmerült… A neten beregisztráltam, de már itt belefutottam egy ordas nagy hibába. Ezt minden cég elköveti. Úgy tudsz randit kiválasztani, hogy ők előre megadják, hogy melyik nem, milyen korosztálya lesz összeeresztve. Mondok pár példát:

– Férfiak 32-42 és nők 30-40 éves korig.
– Férfiak 36-50 és nők 32-45 éves korig.

Most nem épp ezek a számok, de ilyesmi korkülönbségekkel nők és férfiak közt. Ez így nagyon nem jó. Ha mondjuk 33 éves férfi vagy, akkor nem biztos, hogy a 30 feletti nőkből akarsz válogatni, hisz jobban passzol hozzád a 26-28-as korosztály. Az életben is, mármint ha nem ilyen rendezvényen ismerkedsz, olyan párok alakulnak ki, ahol a férfi javára van legalább 3-4-5 év plusz. És valljuk be, az egészséges is az, ha a férfi fiatalabbat választ. Nem azért, amiért gondoljátok (vagyis azért is), hanem mert a nő könnyebben fel tud nézni egy nála picit idősebb, tapasztaltabb férfira. Valamint a 4-5 évvel idősebb férfi egzisztenciálisan is picit előrébb járhat a nőnél, ami a másik nem számára további vonzó tulajdonság. A két fenti korosztályt én javítanám erre:

– Férfiak 32-42 és nők 25-36 éves korig.
– Férfiak 36-50 és nők 30-46 éves korig.

Elvileg „szakértők” dolgoznak az ilyen helyeken, de azt nem tudják, hogy nem érdemes korban pont egyformákat összeboronálni? Persze tudom, mindenki ismer olyan párt, ahol egykorúak és minden rendben, de azért a túlnyomó többségnél van pár év differencia. Már a regisztrációnál hazudnom kellett, ugyanis akkor én pont olyan csoportba estem volna, hogy 30-40 közötti nőkkel raktak volna össze. Mint tudjátok én inkább lejjebb keresgélek. Behazudtam magam 26-nak (igen, frissen borotváltan hihető, ezt többen megerősítették), és kiválasztottam egy olyan csoportot, ahol 25-29 közötti férfiak voltak összeeresztve 22-28 közötti nőkkel (nagyjából, most hirtelen nem emlékszem a pontos korosztály határokra, de ilyesmi volt). Nem szép dolog, de kizárt, hogy egy korombélivel én jól kijöjjek, a „rendszer” pedig romlott (meg én is).

Előre szólók, hogy szinte minden korosztály (mert persze 50-ig is vannak csoportjaik) hetekkel előre telített. Legalábbis gyakran azt láttam, ebből következik, hogy népszerű ez az ismerkedési forma. Én három héttel későbbre tudtam helyet találni a fentebb említett csoportba. Fizetés majd a helyszínen 5000 pénz.

Nem írtam még a fajtákról. Sima rapidrandit választottam, ami a leírás szerint úgy néz ki, hogy 7 percet beszélgetsz az egyik asztalnál, aztán odaülsz sorrendben a következőhöz, de majd leírom részletesen is, hogy zajlik, hátha valaki kedvet kap hozzá. De! Vannak más fajták is. Főzős randi, lakat party, stb. Ezekről vannak leírások, mindenki elolvashatja, de könnyű kitalálni a nevekből. Ezekről nem írok, mert nem próbáltam őket. De én azt mondom, első randinak egy ilyen rendezvényen elég a sima beszélgetés is egy asztalnál, minek még egyéb tevékenységet is beletenni?

Aznap még SMS-t is kaptam (egy másik helyről pedig hívtak is, hogy megyek-e), így nem könnyű elfelejteni a randi napját. Picit késtem, de mint kiderült, többen szintén „elaludtak”, de mivel odatelefonáltak, így a kedvükért eltolták a kezdést 15 perccel. Rugalmasak.

Hírdetés

Egy két emeletes kávézó, vagy beülős hely, vagy ilyesmi volt a találka helyszíne. Le volt zárva a második emelet és az ott álló megkérdezte, hogy a rendezvényre jöttem-e. Nagyon meglepett, hogy ilyen diszkrétek. Nem volt kiírva sehová, hogy rapidrandi, nem említette ezt a kifejezést senki! Ez odafigyelésről tesz tanúbizonyságot. Szóval, ahogy beléptem sima beülős hely vendégekkel és mikor odamentem a lezárt lépcsőhöz (mert megadták még emailben azt hiszem), akkor megkérdezték halkan, hogy a rendezvényre jöttem-e és felengedtek. Szerintem a lent ülő sima vendégeknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi zajlik fent. És ez így van jól, engem mondjuk nem zavart volna az sem, ha a homlokomra tapasztanak egy cetlit azzal a felirattal, hogy “randizni jött a paraszt”, de sokak lehetnek gátlásosak, akinek kellemes meglepetés lehet ez a diszkréció. Felmentem és láttam, hogy külön gyülekeznek a fiúk és eldugva, a helyiség másik sarkában a lányok. Mindenki ült és várakozott. A fiú branccsal egy 40 körüli kedves nő volt, míg a hangok alapján, a női branccsal egy férfi lehetett. Ők a szervezők (logikus). Letettük a cuccainkat, fizettünk és meghallgattuk a szabályokat. Ja, és rendelhettünk inni akármit, amit fel is hoztak, ez benne volt az árban. Rendeltem én is, mert mégiscsak stílusosabb a kezemben egy pohár itallal ismerkedni. A szabályokat majd leírom menet közben. Szerencsére, nem kértek személyit (azt kamuztam volna, hogy otthon hagytam), csak egy nevet, amivel az oldalon regisztráltam.

Megvártuk a későket. NAGYON FONTOS! Aki ilyenre regisztrál és mégsem tud elmenni, az még időben írjon mailt, SMS-t, vagy telefonáljon. Egy konkrét példa (egy haverom is kipróbálta a rapidrandit), hogy a csoport, amiben ő is volt úgy állt össze, hogy 15 lány és 15 fiú. De öt lány nem jött el és a telefont se vették fel. Ezzel a többieket szívatták meg, mert így borult az egyensúly 15 fiúra jutott 10 lány. Így is lezavarják persze a dolgot, de már nem ugyanaz. Érdekes, hogy a fiúkkal nem szokott baj lenni, mindig a lányok válnak kámforrá. Nálam nem volt ilyen gond, a késők is megérkeztek. A lányokat leültették a számozott asztalokhoz tetszés szerint, majd mi odaültünk tetszés szerint valamelyikhez. Én a hatos asztalnál ülő lányhoz ültem le. Növekvő sorrendben kell haladni, azaz én a hatos lány után a hetes asztalhoz kell majd üljek, aztán nyolc és így tovább. Aki rögtön az elején a kettes asztalnál lévő lányhoz ül le, az meg a hármashoz aztán a négyes asztalhoz és így tovább. Előbb utóbb mindenki ülni fog minden asztalnál, szóval tök mindegy melyikhez ülsz le elsőre, csak a sorrendet tartsd be. Amúgy csak mondom, hogy a lányoknak semmi dolguk, csak ülnek végig ugyanannál az asztalnál, csak mi férfiak keringőzünk.

Nem írok minden lányról, nincs értelme, magáról a rapdirandiról írok. Szóval, leültem a hatos asztalhoz, megszólalt a csengő és elindult a hét perc. Nekem nem okozott gondot a csevegés nyomtam a témákat, ahogy szoktam. Aki azonban nem ilyen szószátyár, az se ijedjen meg. Az eligazításon, még a randi elején mindenki kap egy félbehajtott papírt. Ennek több funkciója is van, most csak azt írom meg, ami ide passzol épp. Vannak rajta tippek, hogy miről érdemes beszélgetni, felsorol pár témát. Így van egy mankód. Ja, kihagytam valami fontosat. A lányok ugye fixen ülnek az asztalnál végig, nem vándorolnak, így kint van a keresztnevük is egy névtáblán, de lehet becenév is, ha azt adott meg. Nekem pedig volt egy kitűzöm, amit az eligazításon kaptam, a keresztnevemmel. Lehet becenevet is megadni. Ha két azonos keresztnév van, akkor azt még az elején jelzik, hogy beszéljétek meg, Béla, Bélus, B., akármi, csak ne legyen keresztnév-ütközés. Elmondom, miért. Odaülök az asztalhoz, első lépés, hogy a kis félbehajtott papíromra felírom a leányzó nevét, én pedig gondoskodom róla, hogy ő is lássa az én névtáblámat. Mindig kötelező első lépésnél felírni a másik nevét mindkét félnek. Ez is diszkréció, vagy inkább olyan policy, hogy ne sértsük meg a másikat azzal, hogy még a nevét sem írjuk fel, mert első másodpercben látjuk, hogy nem szimpi. Mindenki felírja mindenki nevét. A félbehajtott papírt úgy kell használni, hogy nem oldal irányban hajtod ki, hanem felfelé. Úgy is van rá nyomtatva. Magyarul, a kinyitott lap takarja a veled szemben ülő számára, hogy lássa, mit írsz a lap másik felére.

Érdemes a nevén kívül felírni pár alap dolgot a lányról, de nem kötelező persze. Én felírtam, hogy hajszín, testalkat, foglalkozás és hogy beszélgetés közben mivel nevetettem meg. Így könnyebb lesz visszaemlékezni. Ha csak kisebb rendezvényre mész és csak 5-6-7 nőhöz kell odaülnöd, akkor ez nem szükséges, de ha egy este alatt 15 lánnyal ismerkedsz, akkor oda már komolyabb memória kell. Csengőszó jelzi, hogy a letelt a hét perc és a kis piámmal valamint a kitűzőmmel, tovább vándorlok a hetes asztalhoz. Vannak szünetek is olyankor, mikor sokan vannak. Szóval így megy ez, hét percet beszélsz minden lánnyal (tilos kihagyni, tilos sorrendet váltani). A végén pedig lesz egy listád tele nevekkel és tulajdonságokkal. Ja igen! Minden beszélgetés végén mindkét félnek oda kell írni a név mellé, hogy tetszik, vagy nem tetszik. illetve van olyan rendezvény, ahol eleve olyan félbehajtott papírt kap mindkét fél, amin ott van a facebookos felfelé mutató ujj és a lefelé mutató ujj. Bekarikázod, hogy az adott lány köll vagy nem köll. Csak ne feledd odaírni a nevét is. A lányok ugyanúgy felírják, hogy melyik férfi tetszett és melyik nem.

A végén, a félbehajtott papírt leadod, és majd a szervezők összepárosítják. Amolyan manuális tinder, lájkoltátok egymást, beszélhettek. Két-három nappal később emailben fogják küldeni azoknak a listáját (keresztnév, telefonszám és mail cím), akikkel kölcsönösen szimpatikusnak jelöltétek egymást a papírjaitokon (fiúk, lányok egyaránt megkapják). Van olyan rendezvény, ahol lehet kérni amolyan gyors eredményt plusz pénzért. Azt hiszem, 1500-2000 Ft plusz pénzért még aznap este felhívnak az eredménnyel. De szerintem ez nagyon görcsös. A lány elmegy este hatkor randira, majd este tízkor már hívja is egy srác, aki akkor még szimpi volt, de így, hogy pár óra után már hívja is, így már nem. Azért annyira ne legyen már kiéhezett, hogy nem tud várni két napot.

Most jön a fontos rész, ami miatt sok férfi olvassa a posztot. Vajon, milyen a felhozatal? Mikor odaértem, egy halom lúzer férfira számítottam. Persze kérdés, mit értünk lúzer alatt. Két srác kicsit lassúnak tűnt, olyan megalszik a tej a szájában típus. Voltak jól kiöltözöttek, olyan is akadt, akin látszott, hogy előszedte a legszebb fehér ing+fekete gatyó kombóját, de a többség normális volt. Akárhol, akármelyik szórakozóhelyen lehettek volna. Póló és farmer, laza ing és farmer, stb. Semmi gázos kinézet. Több ilyen randi alatt összesen olyan 60-70 férfival voltam egy csoportban több rendezvény cégnél, és azt mondanám, hogy akadt 2-3 nagyon jóképű krumpli, 8-10 esélytelen (lúzer na), de a jelentős többség normális volt. A normálison belül persze voltak szintek, volt amelyik simán jobbnak tűnt nálam. Megint más kérdés, hogy a lányok, hogy látják a normálist. A magabiztosságukkal, kiállásukkal sem volt gond, olyan átlagos. A csevej pedig folyamatos volt minden asztalnál. Amiről jobb képet tudok adni, az a lányok. Összesen 60-70 lányhoz ültem oda (több rendezvényen persze) és 24-et jelöltem meg úgy, hogy szívesen ismerkednék még vele. Igaz, a 24-ből csak 17 volt olyan, aki vissza is jelölt, azaz 60-70-ből 17 találat. Ami azt jelenti, hogy 17 majdnem biztos második randi. Majdnem biztos, mert abból lehet, hogy 1-2-3 meggondolja magát utólag. Ezt nem tudom alátámasztani, mert nem mentem el mind a 17-el második randira, csak kettővel. Ennek annyi oka volt, hogy akkor épp összeomlott körülöttem minden, és nem volt időm. Szerintem ez jó arány, még tinderen, fénykoromban (2-3 éve) sem volt ilyen jó a mutatóm. Voltak ducik is persze, kevésbé csinosak is, de a többség, megint azt tudom, mondani átlagos volt. De ugye tudjuk, hogy a férfinak már az is elég. De voltak nagyon szépek. Oké, 10/9 és 10/8-as nem volt. De hetesek igen. Férfi olvasók értik. Beszélgettem diákokkal, rúdtáncossal, mentőssel, felszolgálóval, könyvelővel, tolmáccsal, légiutas kísérővel. stb. Nagy a választék, változatos, biztonságos, nincs pofára esés.

Érdekesség, és erre nem árt odafigyelni, hogy a lányok, mint oly sokszor, megint trükköznek. Nem mernek egyedül elmenni egy ilyen programra, ezért barátnővel mennek. Sok esetben a barátnő csak töltelék, abban az értelemben, hogy nem szingli. Részt vesz a programon, de anélkül, hogy tudnál róla, nincs esélyed, mert csak elkísért valakit. Ez mondjuk picit csalás, de töltelék mindenhol van. Én kétszer szúrtam ki ilyet. Az egyik csaj még a hét perces beszélgetés alatt elszólta magát, hogy van a lányok közt egy barátnője, aki csak kíséri. Egy másik esetben pedig, jött a levél két nappal később, hogy X-el megvan a szimpátia. Rákerestem facen a telefonszámára, kiadta a csajt és az idővonalán épp ott virított egy másik lánnyal, akire szintén emlékeztem, hogy ott volt aznap este a rendezvényen!

Hallottam olyat is, hogy négyen mentek barátnők és abból csak egy keresett párt. Ez azért unfair. Akkor három töltelék. Ha olyanra mész, ahol 7-8 lány van és abból 1-2 töltelék az azért nagy kiesés. Azért azt hozzá teszem, hogy ez nem lehet, olyan rendszeres, hisz a lányoknak is pénzbe kerül a részvétel és a barátnőknek is! Azt tudom elképzelni, hogy egy-egy ilyen akad, mert megéri nekik az a pár ezer forint, hogy megnézzék a felhozatalt, de nem hiszem, hogy ez rendszeres jelenség. Ezért is jó, hogy a lányoknak is fizetős.

Konklúzió:

Pozitív a véleményem, nem hittem volna. Persze lehet, hogy szerencsém volt és kifogtam pár minőségi rendezvényt, de egy haverom is kipróbálta (más az ízlésünk lányok terén), és ő is pozitívnak titulálta a dolgot. Más korosztályról nem tudok nyilatkozni, de amiben voltam, az rendben volt összességében. Érdemes kipróbálni, nagy a diszkréció, vannak lehetőségek, nincs görcsölés és ennyit megér. Nekem minden alkalommal voltak találataim, de beszélgettem egy sráccal, aki harmadszorra volt és eddig nem volt egyezés. Ilyen is van. Nem azt mondom, hogy ez tuti módszer, de azt hiszem, egy átlag ember számára az esély itt nagyobb, mint online.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »