„Megdöglötök, nem viszitek el az asszonyt!” – egy családcentrikus férjtől szakították el szeretett feleségét a rendőrök

„Megdöglötök, nem viszitek el az asszonyt!” – egy családcentrikus férjtől szakították el szeretett feleségét a rendőrök

„Megdöglötök, nem viszitek el az asszonyt!” – egy családcentrikus férjtől szakították el szeretett feleségét a rendőrök

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi és 49 éves anyja ellen felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette, illetve bűnsegédi minőségben elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

Hírdetés

A vádhatóság tájékoztatása szerint 2017. augusztus hónap elején a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrs állományába tartozó három rendőr Sajólád településen megjelent a vádlott feleségének segélykérésére. A nő a férje agresszív viselkedése miatt kislányával együtt el akarta hagyni közös lakásukat, ehhez kért rendőri intézkedést. A nő és a gyermeke a rendőrök kíséretében összecsomagolt, miközben a férj anyja azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy „meg fognak dögleni, fel fogja őket jelenteni”.

Időközben a férj is a helyszínre érkezett, és a rendőrök jelenlétében is agresszívan viselkedett a feleségével, ezért a rendőrök az asszonyt és a gyermeket a szolgálati gépjárműbe ültették. A férfi többször megkísérelte kinyitni a rendőrautó ajtaját, ebben két rendőr testi kényszerrel akadályozta meg. A férfi üvöltözve, trágár szavakkal a rendőröket fenyegetve próbált a rendőrségi autóhoz közel kerülni, ebből a célból az egyik rendőrt mindkét kezével lefogta, de az egyenruhásnak sikerült eltolnia magától a dühös férjet.

A férfi nem tett eleget a rendőri felszólításoknak, és egy nagyméretű követ vett fel a földről, azzal a rendőrök irányába dobó mozdulatokat tett, ezért a rendőrök a gépjármű takarásába húzódtak. A férfi ezután a földre dobta a követ, majd a lakásból előhozott egy kapát, és azzal hadonászva kiabált a rendőrök felé, hogy „megdöglötök, nem viszitek el az asszonyt!”

A férfi ezután a felemelt kapával az egyik rendőr felé indult, aki a támadót csak úgy tudta megállítani, hogy többszöri felszólítást követően a maroklőfegyverét elővette, készenléti állapotba helyezte, és ráfogta a férfira, aki szitkozódva eldobta a kapát és elmenekült.

Az ügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztést, míg az anyjával szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »