Mindamellett, hogy a koronavírus elleni harc elsődlegesen az emberek egészségéért vívott harcnak tekinthető, a fertőződések- felépülések-halálozások hármas tengelyén túl megannyi gazdaságra vonatkozó előrejelzést olvashatunk, nem is beszélve a már most bajban lévő szektorok segélykiáltásáról, példának okáért a turizmus teljes leépüléséről. Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mikor múlik el a ragály, mikor térhetünk vissza újra a régi kerékvágásba (amely nem minden esetben pozitív, de erről majd máskor), a legoptimistábbak is május végét mondanak, habár jelen sorok írója ezt nem tartja reálisnak. De vajon, ha vége a koronavírus-járványnak, tényleg valóban minden olyan lesz, mint „régen” és onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk? Nem valószínű, és én magam is remélem, hogy nem így lesz.
Olyan időket élünk, amely lehetővé teszi a magunkkal való szembenézést, a „befelé történő számvetést”, elgondolkozhatunk, mit csinálunk/csináltunk jól és mit nem, de erről is majd máskor. Amit viszont egyéni szinten lehetőségünk van megcsinálni, azt globális szinten is meg lehet, sőt meg is kell valósítani. Akár gazdasági vagy politikai színtéren is érdemes számvetést végezni, ez alól pedig a magyar nemzet sem lehet kivétel.
(Ismét) megbukott a globalizmus és az internacionalizmus?
Mi tudjuk, hogy koronavírus nélkül is már akkor megbukott, mikor megszületett, de a szélesebb tömegek ezt másképpen gondolják, vagy szimplán nem is foglalkoznak ilyen kérdésekkel. Vajon most is így marad ez a tendencia? Esetleg nő az elégedetlenkedők száma, ha más nem, a jobbára elkerülhetetlen válság miatt (erre már volt példa többször a történelemben)? Ha eltolódnak a súlypontok, az vezethet gyökeres változások kapujába, vagy idővel „csillapodnak a kedélyek”, és minden folytatódik a „már megszokott” úton? Olyan kérdések ezek, amelyeket száz százalékos bizonyossággal ma még senki nem tud megválaszolni, de a magam részéről úgy gondolom, a „korlátok nélküli nyitottság” elve és a gazdasági értelemben vett globalizmus, amely teljesen kiszipolyozta és átformálta a nemzetek gazdasági térképét, ebben a formában már nem folytathatóak a járvány lecsengése után. A koronavírus megmutatta, hogy akármilyen hirtelen színre tud lépni egy az emberiségtől független „erő” is, amely seperc alatt átformál mindent, amit eddig ismertünk és tudtunk, vagy amelyben korlátok nélkül hittek sokan. A lehető legismertebb példát fogom mondani, de a sor még folytatható lenne: a multinacionális vállalatok már most bocsátanak el embereket, mert az internacionalista elv, amely mentén ezek a cégek felépültek, semmissé vált a vírus színre lépését követően. Ha nem jön nyersanyag, nem jön megrendelés, akkor leáll a termelés is, s lehet, hogy a legnagyobb nevek még bőven kitartanak és tudják fizetni a dolgozóik bérét, de természetesen ez sem fenntartható örökre. Természetesen arról sem feledkeztem meg, hogy a járványnak vannak „nyertesei” is, orvosi műszereket, egészségügyi termékeket gyártó cégek, gyógyszergyárak, stb., de úgy gondolom, hogy ez a kerek egészet szemlélve most másodlagos tény.
Ha valóban irány- és nézetváltás történik, mi jön a helyére? Természetesen nem minden ördögtől való, amit gazdasági nyitottságnak nevezünk, és jelen sorok írója sem a teljes bezárkózás híve, a nemzet belső gazdasági életének felélénkítését, a kis- és középvállalkozások támogatását viszont elengedhetetlennek tartja. Hiszen az a nemzet, amely képes dacolni a hirtelen érkező változásokkal, méghozzá önmaga erejéből, az lesz igazán életképes ország (minden külső segítség a bajban természetesen jól jön, de elsősorban saját magunkra érdemes építeni).
Maradnak a „nyitott határok” és a szélsőségesen filantróp befogadásperverzió?
Ez a kérdés elsősorban Európára, azon belül is Unió tagországaira vonatkozik. Eddig ugyanis semmi jelét nem mutatja brüsszeli politika annak, hogy bármilyen következtetést is levontak volna abból a káoszból, amelyet a nyitott határok okoznak/okoztak. Persze a nacionalista, patrióta hangok évtizedek óta kritizálják a „befogadó Európa” szuicid jeleket mutató viselkedését, de a liberális elnyomás persze nem enged teret ezeknek a kritizáló hangoknak. Arra, hogy európai politikai széljárás gyökeresen változni fog az elkövetkezendő években, jóval több esélyt látok, mint arra, hogy a gazdaság egykettőre átalakul, előbbi viszont magában hordozhatja az utóbbinak lassú változását is.
Kína lehet a „nyertes”?
Minden szituációnak, még egy ilyen borzasztónak is, vannak és lesznek nyertesei. Az, hogy Kínából indult el a koronavírus, egyáltalán nem predesztinálja az országot arra, hogy egyben legnagyobb elszenvedője is legyen a ragálynak. Lantos János kollégám kiválóan kivesézte azt, amit Kínáról tudni és gondolni érdemes magyar szemmel, de segítséget nemcsak ide, hanem például Olaszországba is küldtek, ahogy Oroszország és Kuba is. A segítségnyújtás nemes gesztus, jöjjön a bajban bárhonnan, így nem is célom ezeket kritizálni, azonban az olaszok joggal gondolhatják majd úgy, hogy amíg az Unió cserbenhagyta őket, a kelet országai segítséget nyújtottak. Ha ez a gondolkodás pedig tömeges lesz, akkor az komoly gazdasági és politikai változásokat idézhet elő Európában.
A feltett kérdéseket nem minden esetben tudtam teljeskörűen megválaszolni, de nem is volt feltétlenül célom, elég, ha maga a kérdés ott motoszkál a fejünkben. Azt sejtem, hogy az elkövetkezendő hónapokban lesz időnk gondolkozni rajta bőven. Korai erről beszélni, amikor a járvány még a tetőpontját sem érte el? Igen és nem. Ugyanis az élet nem áll meg, és a vírus után is folytatódni fog, vagy így, vagy úgy, a koronavírus-járvány egyszer pedig kétségkívül bekerül a történelemkönyvek lapjaira is. Egy percig se gondoljuk, hogy ellenfeleink, ellenségeink nem teszik fel ugyanezeket a kérdéseket.
Továbbá fejtegetéseim nem öncélúak. Természetesen én is „frissíteni” fogom a gondolatmenetemet, ahogy az idő halad előre, de szeretettel várom más kollégák gondolatait és okfejtéseit is az általam feltett kérdésekre.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »
