Ünnepélyesen átadták június 12-én a komáromi Kajak-kenu Klub új épületét és edzőtermét. Az eseményt összekapcsolták a nagy múltú Komáromi Nagydíj megnyitójával, amelyet idén már 68. alkalommal rendeztek meg a síkvízi kajak-kenu versenyzői számára.
Az ünnepségen Demin Viktor klubelnök mellett Branislav Becík (Hlas), Nyitra megye elnöke és parlamenti képviselő, Erik Vlček (Hlas) olimpiai érmes kajakozó, komáromi városi és parlamenti képviselő, valamint Richard Galovič, a szlovák kajak-kenu sport vezetője és ismert sportmenedzser mondott beszédet.
Demin Viktor (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Demin Viktor szerint ezen az estén két, egymással szorosan összefonódó történet találkozott:
a komáromi kajak-kenu sport több évtizedes hagyománya és a klub fejlődésének új fejezete.
Felidézte, hogy az egyesület története nem volt mindig könnyű. Egy időben a Vágon álló kajakház a benne lévő hajókkal, evezőkkel és más felszerelésekkel együtt elsüllyedt, a klub közössége azonban a nehézségek ellenére folytatta a munkát.
(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A klubelnök hangsúlyozta: az egyesület története elsősorban azokról az emberekről szól, akik nem arra vártak, hogy valaki más oldja meg a feladatokat, hanem közösen láttak munkához. Ennek eredményeként Komáromban olyan edzői és versenyzői nemzedékek nőttek fel, amelyek számos világversenyen, köztük az olimpiákon is sikereket értek el.
(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Mint mondta, ha a tehetség lehetőséget kap, a gyermek támogatást, az edző megfelelő körülményeket, a közösség pedig közös célt, akkor az eredmények egy-egy versenyen, generáción, sőt akár a város határain is túlmutathatnak.
Demin Viktor köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az új létesítmény megvalósításához.
Kiemelte Nyitra megye 300 ezer eurós társfinanszírozását, valamint a Sporttámogatási Alap több mint 700 ezer eurós támogatását.
Megköszönte továbbá Komárom városának, a tervezőknek, a kivitelezőknek, a támogatóknak, a klub edzőinek, sportolóinak és a gyermekek családjainak a segítségét.
A sport nemcsak az érmekről szól
Branislav Becík arról beszélt, hogy a gyorsasági kajak-kenu nem csupán másodpercekről és érmekről, hanem mindenekelőtt a jellemről szól. A víz szerinte nem tűri a félmunkát: alázatra, kitartásra, valamint arra tanít, hogy az ember a vereség után is képes legyen felállni és továbbhaladni.
Branislav Becík (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Nyitra megye elnöke úgy fogalmazott,
a komáromi klub 1952 óta nemcsak sikeres sportolókat, hanem kiváló embereket is nevel. A fiatalok itt megtapasztalhatják, hogy tartoznak valahová, figyelnek rájuk, és a fejlődésük mások számára is fontos.
Becík szerint egy ilyen klub támogatása az egész régió jövőjébe történő befektetés. Elmondta, hogy Nyitra megye jelenleg 404 regisztrált sportklubot támogat, amelyekben több mint 16 500 gyermek sportol. Hozzátette: az új épület annak kézzelfogható bizonyítéka, hogy az önkormányzat, a képviselők és a helyi közösségek együttműködése valódi eredményeket hozhat.
(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A modern sporthoz modern körülmények kellenek
Erik Vlček személyes hangvételű beszédében saját komáromi pályakezdését idézte fel. Elmondta, hogy ebben a klubban nőtt fel, és jól emlékszik azokra az időkre, amikor a sportolók télen a hidegben, nyáron pedig megfelelő szellőzés nélkül edzettek. A mostaninál jóval szerényebb körülmények között is világ- és Európa-bajnokok, valamint olimpikonok egész sora nevelkedett Komáromban.
Erik Vlček (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a sport folyamatosan fejlődik,
ezért a nemzetközi élmezőnyhöz nemcsak korszerű edzésmódszerekre, hanem megfelelő infrastruktúrára is szükség van. Az új épület szerinte nem pusztán betonból, acélból és téglából álló létesítmény, hanem befektetés a klub és az egész szlovákiai sport jövőjébe.
A fiatalokat arra figyelmeztette, hogy önmagában sem az épület, sem az új felszerelés nem hozza meg a sikert. Ahhoz továbbra is mindennapi munkára, fegyelemre, elszántságra és a többletteljesítmény vállalására van szükség.
Richard Galovič a komáromi egyesületet Szlovákia egyik legeredményesebb sportklubjának nevezte. Kiemelte, hogy nemcsak a kajak-kenu sportágban, hanem országos összehasonlításban is egyedülálló az itt nevelkedett világ- és Európa-bajnokok, világkupagyőztesek és olimpiai érmesek száma.
Richard Galovič (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Úgy fogalmazott,
Komárom nemcsak az eredményeivel hagyott maradandó nyomot a szlovákiai kajak-kenu sportban, hanem annak irányításában is egyre jelentősebb szerepet vállal.
Az ünnepségen konkrét sportcélt is megfogalmazott a klub számára: azt kérte a komáromi közösségtől, hogy összefogva dolgozzon egy újabb, ezúttal aranyszínű olimpiai érem megszerzéséért.
(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Az új épület átadása után fogadással folytatódott az ünnepség, hétvégén pedig már a versenyzőké a főszerep a 68. Komáromi Nagydíjon.
Szalai Erika/Felvidék
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


