Mottó: „A csoda egy természetfeletti erő (Isten) beavatkozása a Természetbe”
C.S.Lewis (1898-1963) akadémikus, keresztény apologéta
Péntek tizenharmadika a népi hiedelem szerint a babonaság körébe tartozik. Nem erről, de kicsit ennek kapcsán, írok most egy másik jelenségről, az ereklyékről, melyeknek a népi hiedelem az általuk generált csodák folytán szintén nagy jelentőséget tulajdonít. Hogyan alakult ki az ereklyekultusz, milyen célt szolgált, tudta-e a kereszténység hasznosítani azt a saját hatalmának a kiépítésére, mi az ereklye, hogy néz ki egy ereklyegyűjtemény? Erről szeretnék adni egy rövid keresztmetszetet az olvasóknak, azoknak, akiket a téma nemcsak érdekel, de meg is tudja őket mélyebben érinteni.
Szent Ambrus az ereklye kultuszban jelentős szerepet játszó egyházatya. Milánó püspöke volt (373-397) abban az időszakban, amikor a kereszténység a római birodalomban a Constantinus és Licianus császárok jóvoltából kiadott milánói ediktum (313) által egyenjogú lett a birodalom többi vallásával. Pártolta az ereklyék imádását, az ereklyék kultuszát. A hivatalos egyház óvatos volt a csodákkal kapcsolatban, ennek ellenére döntött Ambrus úgy, hogy az ereklyék mellé állt. Igaza volt. A nép között az ereklyék és az azok által keltett csodák nagy népszerűségnek örvendtek. A birodalom volt, pogány és eretnek vallásainak képviselői megpróbálták nevetség tárgyává tenni a gyakorlatot, ám elment a kedvük a nevetéstől, amikor látták a püspök népszerűségének hallatlan mértékű növekedését. A világ rettegett a démonoktól, meg a trónjukról letaszított pogány istenektől. Ambrus tudta, hogy e sokadalom ellen az ereklyék kínálják a legbiztosabb védelmet.
Mik is azok az ereklyék?
Az ereklyék olyan emberek földi maradványai, akiknek életükben, a közhiedelem szerint, közvetlen kapcsolatuk volt Istennel. Ezek az emberek már földi életük során csodákat tettek, kigyógyítottak súlyos betegségből, a vakok újra láttak, a süketek újra hallottak, a bénák újra jártak. A szent életű emberek halála után, földi maradványai környezetében, azok hatására az emberek továbbra is tapasztaltak csodákat. A földi maradványokat ereklyéknek nevezték el.
Az ereklyéknek mérhetetlenül nagy jelentőséget tulajdonítottak a kereszténység történetében. A szentek tetemei fölött székesegyházak épültek, így emelkedett az egyes városok ismertsége, tekintélye, megidultak a zarándoklatok, több volt a látogató, a zarándok, magasabb lett a jövedelem.
Róma Szent Péterrel és Szent. Pállal verhetetlen volt. A két szent teteme tette is a dolgát. Sok szavahihető látogató szerint a városban érezni lehetett a két szent tetemének kisugárzását, szakralitását. A nép szerette a „rettenetnek” ezt az érzését, az egyház pedig felhasználta Róma elsőbbségének a kiépítésére az egyház hatalmi rendszerében.
Konstatninápolynak ott voltak András, Lukács és Timóteus apostolok tetemei, Jeruzsálemben pedig fellelték Szent István vértanú testét, Keresztelő Szent János fejét, Szent Jakab székét, Szent Pál láncait, az oszlopot, amelyhez Jézust kötötték, amikor megkorácsolták és 326-ban megtalálták magát a keresztet is. Amikor Constantinus császár anyja, Helena megtalálta a keresztet, Szent Ambrus püspök azt állitotta, hogy még rajta volt a titulus is. Valamint, hogy az asszony a szögeket is meglelte, az egyiket beleverette a fia lovának a zablájába, a másikat pedig beleillesztette saját diadémjába.
A továbbiakban óriási mértékben megnőtt a kereslet az ereklyék iránt. Jött is nyugatra a sok hajórakomány értékes holmi a keresztes háborúk alatt a Szentföldről, de Konstantinápolyból is. Jutott belőle mindenhová. Mivel értékes dolgokról volt szó, sokan, még világiak is, gyűjtötték, felhalmozták őket.
Az ereklyék álltak az arany- és ezüstművesség érdeklődésének középpontjában is. Jó példa a conquesi Szent Foy kép. Szent Foy egy 12 éves leányka volt, aki a rómaiak 303-as utolsó keresztényüldözése idején szenvedett mártírhalált. Az ereklyéjét aranyszoborba foglalták, ehhez később hozzáerősítették az adományként kapott smaragdokat, megannyi gyöngyöt, ónixot, zafírt, hegyikristályt.
Ezekben a századokban nagyszámú, hasonlóan fényűző ereklyetertó készült szerte Európában. Számunkra legismertebb Magyarország becses értékű ereklyéje a „Szent Jobb”. Szent István királyunk kezét ereklyetartóban elhelyezve évente körmenetben láthatják a hívők.
Milyen ereklyéket tartalmazott egy gyűjtemény?
A gyűjteményekről ritkán készült katalógus, de ismert például a readingi apátság gyűjteményének 1120 és 1190 között keletkezett teljes katalógusa. A felsorolás 242 tételt tartalmaz, mint például: a Mi Urunk pólyája, saruja, az oldalából kiömlött vér és víz, az utolsó vacsorából származó morzsák, Veronika fátyla, Mária haja, ágya és öve, Mózes és Áron botjai, valamint Keresztelő Szent János különböző tárgyai és testrészei. A gyüjtemény legtöbb darabja parányi törmelék volt, túlnyomórészt minden bizonnyal hamisítvány, amelyet keleten könnyűszerrel be lehetett szerezni.
Sok egyéb esetben is teljes bizonyossággal beszélhetünk hamisítványokról, hiszen például csak Keresztelő Szent János esetében négy fejről is tudunk, három közülük templomokban van, egy pedig múzeumban. A problémát az jelenti, hogy mind a négy fej-ereklye csodákat produkál.
Mede Géza
Felhasznált irodalom: Paul Johnson: A kereszténység története
Richard Webster: Csodák
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
