Meddig még? – Valóban csak a PT*-t kell okolnunk?

Mottó: egy ország csak úgy lehet sikeres, ha azt az államalapító nemzet képviselői irányítják.

Majdnem minden országban (Magyarország kivételével) rendszeresen történtek pogromok,** ami szerintem a zsidók iránti ellenszenvből ered, és ez szinte minden népnél jelen van. A  szürkeség, a tehetetlenség, irigyli az okost, ügyest, sikerest, kiutálja maga közül. Ilyen az emberi természet. Figyeljük meg az óvodában, az iskolában a még naiv, őszinte viszonyokat: minden csoportban akad néhány gyerek aki finomabb,  jól neveltebb, okosabb, mint a többi. Már itt is előfordul, hogy támadásoknak vannak kitéve, gúnyolják, bántalmazzák őket. Ritka az az ember, aki saját magát okolja tehetetlenségéért, tehetsége hiányáért. Inkább másokban keresi saját hibáit, másokat okol. Vannak, akik azt állítják, hogy nálunk csak azért nem rózsás a helyzet, mert idegenek irányítják országunkat, elsősorban saját érdekükben. Ez talán részben igaz is. És, hogy ők azért jutnak hatalomra, mert összetartanak, mert segítik, mert támogatják egymást, mert, mert, mert…

Arra a  kérdésre, hogy miért  engedjük a néhány ezres ránk telepedett idegen uralkodását, idáig nem sikerült érdemleges választ kapni. Azzal érvelnek, hogy így alakult történelmileg. De hát történelmünk folyamán sok embertelen igazságtalanság volt, sok idegen megszálló   (a törökök, labancok, szovjetek, fasizmus, kommunizmus), amitől végeredményben megszabadultunk. Az IGAZSÁG mindig győzedelmeskedik. Csak tőlünk függ, hogy előbb vagy utóbb.  Egyesek azt, hogy engedtük ránk telepedni az idegeneket, a tűrőképességünkkel, a toleranciánkkal magyarázzák. Ami szerintük a gyengeség jele. De hát ezek a tulajdonságok éppen a az erőnket,   önbizalmunkat és a becsületességünket bizonyítják. Innen ered a befogadó, a segítőkészségünk. Az igazságosságunk.  Éppen ezért nem számítottunk, nem is számolhattunk azzal, hogy valaha is valaki is észrevétlenül fokozatosan visszaél bizalmunkkal.

Gondolkozzunk csak el: Minden országot a  KIVÁLÓ  TEHETSÉGEI (tudósai, művészei, mérnökei) teszik naggyá.  És ezek a talentumok között nem kevés a ZSIDÓ származású. Ők is a nemzetország hírnevét öregbítik.  Hisz itt, nálunk, kaptak lehetőséget, biztos hátteret tehetségük kibontakoztatására.                                                                         

Való igaz, hogy minden állam csak úgy lehet sikeres hosszú távon, ha, többek között, azt többségében az államalkotó nemzet becsületes képviselői irányítják Más nemzetiség  képviselőinél aligha számíthatunk a magyar nemzeti szellem vállalására… de a sok magyar megélhetési politikusoktól sem. Vagyis meghatározó kulcspozícióba elsősorban nemzeti felelősséggel rendelkező magyar személyeket kell állítanunk. Olyanokat, akik önfeláldozó bátorsággal állnának a nemzetünk szolgálatában. Ez elv alapján vezette ki minimális vesztességgel  országunkat vas kézzel Horthy Miklós és nemzeti szak-kormánya a múlt század 20-as éveinek végén a világot sújtó válságból…

Hírdetés

Gondolom, ma is van közöttünk sok kiváló magyar koponya. Tőlük várunk választ a sok hogyan kérdésre és reális konkrét cselekvési programot…

v. Kövér György

*PT = ránk települt  Párhuzamos Társadalom
**pogrom(orosz) =  rablásokkal és gyilkosságokkal  együtt járó zsidóüldözés

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Hírek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »