Meddig még?

Meddig még?

Magyarországon a koronavírusos megbetegedések egyértelműen visszaszorulóban vannak, amelynek számos, akár egymásnak is ellentmondó oka lehet. Ezzel párhuzamosan viszont megérkezett a nyár is, a meleg és napsütéses idővel együtt. Többször felmerült már az is, hogy meddig kell, illetőleg meddig indokolt a maszkok viselése, hiszen egyre több dolog mutat abba az irányba, hogy "ledobhatjuk" őket, egy időre legalábbis.

Ezen a ponton ugyan vita tárgya lehet, hogy egyáltalán volt-e szükségünk rájuk valaha, de a járvány visszaszorulásával jelenleg nem látni olyan indokot vagy érvet, amellyel a maszk viselése mellett foglalhatnánk állást. Ez minden bizonnyal már sokaknak megfordult a fejében, ám vannak olyan kiváltságosok, akiknek nem is muszáj hordani azt, legalábbis akkor nem, ha nem látja őket a nyilvánosság. Utóbbitól "elbújni" viszont egyre nehezebb, így egy-egy "rosszkor" elejtett mondat, vagy ki nem kapcsolt kamera sok érdekes információval tud szolgálni számunkra.

Noha a koronavírus témaköre az úgynevezett nemzeti oldalon is az elmúlt évek egyik legmegosztóbb témája, mindenképpen érdemes pár pillantást vetni az alábbi felvételekre. Több közülük ráadásul nem is a pandémia visszaszorulásának idején, hanem a járvány (?) kellős közepén készült.

Ebben a videóban Frank-Walter Steinmeier német szociáldemokrata politikus, Németország szövetségi elnöke látható, ahogy a hivatalos politikai showműsor után – mikor azt hitte, a kamera már nem forog – nemes egyszerűséggel leveszi a maszkját. "Bátor" államférfi.

https://www.bitchute.com/embed/CzEYIgnXpEGN/

Andrew Coumo, New York állam demokrata kormányzója, a "Defund the police" mozgalom egyik lelkes támogatója sem tartozik a lelkes maszkviselők közé.

Fake News keeps asking President Trump why he’s not wearing a mask, but NEVER asks Gov Cuomo. Media now wears their masks on camera, but they rip them off as soon as they’re off camera. 100’s of pictures of them doing that. #MaskGate #MAGA pic.twitter.com/tcjb8boFSm

— MARK SIMONE (@MarkSimoneNY) May 13, 2020

Gary Tuchman, a CNN egyik riportere is "vírustagadó", hiszen alabamai forgatása során csak addig viselte a maszkot, amíg adásban volt – szintén tavalyi felvétel.

Hírdetés

A @FourthWatch reader sent me these images of CNN’s @GaryTuchmanCNN filming this report from Alabama yesterday – wearing a mask while walking the beach and interviewing people – but removing his mask when the cameras were off.https://t.co/7bW6Wz3bGm pic.twitter.com/qikHrsOekZ

— Steve Krakauer (@SteveKrak) May 27, 2020

Ez pedig már idei. Az amerikai "politikai elit" tagjai sem igazán tartanak a koronavírustól, köztük a 81 éves demokrata párti Nancy Pelosi sem, aki ráadásul az Egyesült Áállamok Képviselőházának elnöke is.

És végül, hogy ne csak a "szűk politikai térben" keressünk példákat, íme Joe Biden patronáltja, Anthony Fauci, aki az Egyesült Államokban talán leginkább szorgalmazta a maszkviselést, mikor kitört a járvány. Biden 2020 decemberében "egészségügyi főtanácsadónak" kérte fel, biztosan azért, mert már ugyanezen év júliusában is magasról tett az általa hozott szabályokra.

https://www.bitchute.com/embed/wGiyh7Uqeoya/

De, hogy igazságosak legyünk, itt van egy másik példa az igen dekoratív Kayleigh McEnany személyében, aki még a Trump-adminisztráció idején, nem egész egy évig sajtótitkárként működött (jelenleg a FOX News-nál dolgozik). Az ő szervezete is "igen erős", ugyanis a hivatalos sajtótájékoztató után rögtön megszabadult az egyik "ruhadarabjától" – sajnos csak a maszkjától.

Ezen a ponton felvetődik a kérdés: ha a "bennfentesek" közül sokan már a járvány kitörése óta mellőzik a maszkviseletet, másokra miért erőltetik mind a mai napig? Nem valószínű ugyanis, hogy maguktól lehetnek ennyire "bátrak" és "vakmerőek". Talán tudják, hogy valamiféle politikai színház folyik, amelyről ez a pennsylvaniai politikus is beszél?

**Hot Mic** PA Gov @TomWolfPA & PA State Representative @RepUllman caught calling facemasks “political theater” pic.twitter.com/N4F2ncDHIx

— Young Republican National Federation (@yrnf) September 29, 2020

Az érdekes anyagokat ezúton is köszönöm kedves olvasónknak!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek