Max Verstappené a pole pozíció a Monacói Nagydíjon

Max Verstappené a pole pozíció a Monacói Nagydíjon

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj komoly izgalmakat hozó időmérő edzését szombaton, így az összetettben most is az élen álló holland rajtolhat majd az élről a vasárnapi futamon.

A 25 éves Verstappennek ez az idei harmadik és pályafutása 23. pole pozíciója.

A második rajtkockát a mezőny veterán versenyzője, a 41 éves Fernando Alonso foglalhatja majd el az Aston Martinnal. A kétszeres vb-győztes spanyol pilóta kiváló időmérőt teljesített, szinte már az övé volt az első rajtkocka, de Verstappen az utolsó mért körében megjavította Alonso idejét. A harmadik helyről a hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc startolhat majd a Ferrarival.

A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) a hatodik rajtkockát szerezte meg az időmérőn, míg a francia Esteban Ocon (Alpine) egy remek mért körnek köszönhetően a negyedik pozícióból várhatja majd a piros lámpák kialvását.

A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

2. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Esteban Ocon (francia, Alpine)

3. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

4. sor:

Hírdetés

Pierre Gasly (francia, Alpine)

George Russell (brit, Mercedes)

5. sor:

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Lando Norris (brit, McLaren)

6. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri)

7. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor:

Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

Logan Sargeant (amerikai, Williams)

9. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Nico Hülkenberg (német, Haas)

10. sor:

Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Nyitókép: MTI/AP/Darko Bandic

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »