Matteo Salvini szerint a tömeges migráció hadüzenet Európának

Matteo Salvini szerint a tömeges migráció hadüzenet Európának

Európa megváltoztatása és a baloldal leváltása a tétje a következő európai parlamenti választásoknak – hangoztatta szerdán Matteo Salvini külföldi tudósítóknak nyilatkozva Rómában. A Liga vezetője szerint a migránsok tömeges érkezése megrendezett.

Matteo Salvini úgy vélte, amikor egyszerre százhúsz vízi jármű tesz partra migránsokat, „az nem számít spontán jelenségnek, hanem háborús üzenet”.

Azt mondta, meggyőződése, hogy a tömeges kivándorlásnak rendezői vannak, akik között az emberkereskedő bűnszervezeteket említette.

Kifejtette, Európa teljesen magára hagyta Olaszországot a szárazföldi és tengeri határok védelmében, ezért Rómának önállóan kell lépnie a nemzetbiztonsági és migrációs rendeletek további szigorításával.

Hírdetés

Matteo Salvini először a Liga minisztereivel, államtitkáraival és parlamenti képviselőivel találkozott zárt ajtók mögött, majd a külföldi tudósítók római szervezete székházában tartott sajtótájékoztatót. A témákat a közmédia RAI esti híradójában is ismertette.

A közel egy éve kormányra került egységes jobbközép jól dolgozik Olaszországban, ugyanez az egységes jobbközép ad reményt arra, hogy Európában is változást tudjunk elérni”

– jelentette ki Salvini.

Hozzátette, hogy az európai konzervatívok és mérsékeltek egységesítése az egyetlen mód arra, hogy „hazaküldjük a szocialistákat”, utalva a jövőre esedékes európai parlamenti választásokra. Megjegyezte, hogy a választások tétjének Európa megváltoztatása számít.

A Liga vezetője kitért az ukrajnai háborúra is, azt hangoztatva, hogy egy olyan kis állam, mint a Vatikán többet igyekszik tenni a konfliktus leállítása érdekében, mint számos más nagyhatalom. Úgy vélte, hogy a Ferenc pápa által indított békemissziót vezető Matteo Zuppi bíboros, aki a napokban Pekingben egyeztet, többet tett mint, az Európai Unió.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »