Mátrai Erőmű: Nem érdekelte a fideszes képviselőket a Katasztrófavédelem tájékoztatása

Bár a Fenntartható Fejlődés bizottságának fideszes többsége nem tartotta fontosnak, hogy meghallgassa a Heves megyei Katasztrófavédelem képviselőit a Mátrai Erőműnél történt szennyezés ügyében, Nunkovics Tibor (Jobbik) és Schmuck Erzsébet (LMP) mégis tájékoztatást kapott a hatóságtól.

A Mátrai Erőmű mellől élőben jelentkező Nunkovics szerint megnyugtató válaszokat kaptak, így kiderült, hogy a baleset megtörténtekor a hatóságok megtettek mindent, hogy helyben tartsák a szennyezést. Emellett hozzátette, hogy a levegőbe került gázok ma már egyáltalán nem jelentenek veszélyt, ugyanakkor azt továbbra sem tudni, hogy a Bene patakot milyen szennyezést érte.

A helyszínen tartózkodó Dudás Róbert, a Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett: a múlt héten azért vitt egy ivókútból származó palack vizet és adta oda Gulyás Gergelynek, hogy nyugtassa meg a helybélieket, miszerint a Greenpeace által szennyvíznek minősített patak vize nem szivároghatott át az ivókutakba vagy éppen a földekre.

 

Hírdetés

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a Mátrai Erőműnél november 6-án észleltek először szivárgást, amikor a kéntelenítő medence elromlott szivattyúját javították. Másnap reggel a munkások ismét érezték az irritációt okozó erős szagot, a délutáni mérések kiderítették, hogy azt kénhidrogén okozza.

A lakosságot csak november 12-én tájékoztatták először, mikor már egyre több panasz érkezett a környékbeliektől a szagok miatt. Hampó Norbert, az erőmű biztonsági vezetője a november 22-én tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a lakosság a bomlástermék szagát érezhette, de a kéntelenítő medence ötvenméteres körzetében a műszereik nem jeleztek veszélyes határérték-túllépést. Hozzátette továbbá, hogy a kénhidrogén szagát még nullás eredménynél is lehet érezni, de nem akar kémiaórát tartani.

November 27-én a már említett Greenpeace is közzétette a környékbeli vizekből vett mintáinak mérési eredményeit, amik szerint az erőmű telephelyéről kifolyó patakból vett vízminta szervesanyag-tartalma többszörösen meghaladta a vízfolyásokra megengedett határértéket és jelentősebb szulfát és molibdén koncentrációt is mutatott.

December 2-án a parlamentben több kérdést is intéztek Pogácsás Tibor államtitkárhoz az üggyel kapcsolatban, amire a képviselők ismét csak azt a választ kapták, hogy a vizsgálatok folynak, katasztrófa nem történt, amint szükséges lesz, a lakosságot is tájékoztatni fogják.

Mint ismert, néhány nappal ezelőtt a visontai zagytározónál életét vesztette egy munkás. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó veszteséges erőművet vélhetően az állam veszi meg.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »