Röviden a Gyimesi-jelenségről, a kocsmapolitikáról és arról, hogy miért probléma, ha valaki egy egész közösség nevében építi sértésekre a politikáját.
Kezdjük némi dicsérettel: Gyimesi György egy tehetséges populista, aki tökéletesen meglátta a piaci rést és eddig a maximumot hozta ki abból, hogy az OĽaNO túlnyerte magát, így ő is képviselői székhez jutott. Pont akkor, amikor nincs magyar párt a parlamentben, és ő pont egy olyan frakcióban van, ahol az előrelépéshez elég jóban lenni az egyes számú Egyszerű Emberrel, aki köztudottan rajong mindenkiért, aki bólogat neki.
Ez a viselkedés ráadásul tőlünk délre is komplett politikai karriereket hív életre a semmiből, nem véletlen, hogy a Stadionok Ura állítólag Gyimesit vizionálja a Szövetség élére.
Aki, még egyszer szögezzük le: nagyon leleményes politikus, csak kár, hogy a tehetségét nem a problémák megoldására fordítja – elvileg kormánypozícióból ezt is lehetne –, hanem inkább a kocsmapolitizálás tökélyre fejlesztésén ügyködik.
Kocsmapolitika. Mindannyian tudjuk, hogy néz ki. Egy-két pohár után a problémákat kristálytisztán látjuk. Határozottan, az asztalra csapva adjuk elő őket, akkor is, ha senki nem kérdezett. Nem engedünk, nem futamodunk meg, hiszen aki mást mond: az téved. Vagy még rosszabb: áruló, őt is megvették, de a legjobb esetben is nem látja tisztán a dolgokat a szerencsétlen. Két szabály van: mindenkinél hangosabbnak kell lenni és soha nem szabad beismerni, hogy tévedtél. Nincs kompromisszum és igazából a megoldások sem érdekesek. Egyrészt az véget vetne a jóleső hőbörgésnek, másrészt a végén még az is kiderülne, hogy a világ nem fekete-fehér. Bizony, nem véletlen, ha e leírás láttán a kedves olvasó nem elsősorban az OĽaNO magyar képviselőjére, hanem magára az Egyszerű Emberre asszociál. Valóban, kis országunkban ebben a sportágban ő a non plus ultra.
Épp ezért a Gyimesi-jelenség nagyon hasonlít a Matovič-jelenségre, persze helyi specifikumokkal. A populista politikus mémjének egy lokális, szlovmagy mutációja, ha úgy tetszik.
Mindkettő nagyjából egy éve van velünk hatalmi pozícióban, mindkettő fényesebb jövőt ígér, mindkettő főleg azoknak vonzó, akik csalódtak a már meglévő struktúrákban. Mindkettő harsány, nem fél a konfliktusoktól és az erejük abból fakad, hogy valóban létező problémákra mutatnak rá. Csakhogy megoldással nem igazán szolgálnak, és ha valaki erre rá mer kérdezni, akkor jön a konspiráció: titokzatos ellenségek, háttérhatalmak, gyíkemberek, Soros. Ez a narratíva hihetőbb lenne, ha épp nem ők vezetnék az országot, de ez már a 21. század:
a konteózás mostanában a kormánypolitikusok hobbija, és nincs menőbb, mint az államapparátus szívéből, egy kormányzati limuzinból lázadni a „háttérhatalmak” ellen.
Ebben az egészben az a legelképesztőbb, hogy működik. Félelmetes, ahogy a szlovákiai magyar politikum egy része csont nélkül benyelte ezt a dumát. Elég volt bedobni néhány témát és Gyimesi lett az első számú radikális magyar – egy szlovák pártban, kormánypozícióból, bármilyen konkrét eredmény nélkül.
Ez sokat elmond erről a közegről (bárki jöhet, ha azt mondja, amit hallani akarunk, főleg, ha van egy közös fotója Orbánnal), az elmúlt harminc év szlovákiai magyar politikájának kudarcairól (amíg elhallgatjuk a traumáinkat, addig bármilyen kalandor zászlóra tűzheti őket), és a Szövetség előtti kihívásról, amely nem igazán tud mit kezdeni az OĽaNO magyarjával.
Mert szép dolog, ha valaki nyíltan rámutat a problémáinkra. Csak ha már A-t mond, mondhatná a B-t is. És nagyon nem mindegy, hogyan nyitunk meg bizonyos témákat, főleg ilyen érzékenyeket. A szlovákiai magyarságnak – igazából minden kisebbségnek – az az átka, hogy a gondjaival magára marad, holott a megoldásukhoz szüksége van a többségi társadalomra. Vagyis ha tényleg előrelépést akarunk elérni, pl. a Beneš-dekrétumok ügyében, akkor egyszerűen muszáj megtalálni a közös nyelvet a szlovákokkal. Nyilván nem minddel – köztük is vannak, akik soha nem fognak engedni –, de vannak olyanok is, akik látják az égbekiáltó igazságtalanságot. Partnereket pedig nem lehet találni úgy, hogy berúgjuk az ajtót, mindenkit lehordunk és felrúgunk néhány asztalt. Ez a módszer figyelemfelkeltésnek jó, csakhogy olyan hidakat éget fel, amiket évekig tartott kiépíteni.
Persze ne legyenek illúzióink: a kocsmapolitikával nagyon messzire lehet jutni ebben az országban. Ha elég nagy zajt generál, Gyimesi még magasabbra törhet. Matovičból is így lett miniszterelnök. Annak is milyen jó vége lett.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
