Rendkívüli kétértelműség és eltérő megközelítések mutatkoznak az Európai Unió részéről a jogállamiságot illetően attól függően, hogy ki van hatalmon egy tagállamban – jelentette ki Mateusz Morawiecki előző lengyel kormányfő Brüsszelben szerdán, az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Úgy vélte, hogy
a jogállamisági kérdésének megítélése nagyon látványos eltéréseket mutat Lengyelország esetében, függően attól, hogy balliberális vagy a politikai középből és a jobboldalból alakult kormány van hatalmon.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az előző kormány által hozott lengyel jogszabályok és rendelkezések megsértéseinek száma jelenleg „rendkívül magas”. Brüsszel részéről azonban nem érkezik reakció annak ellenére, hogy a lengyel igazságügyi miniszter számos rendelkezése az alkotmány módosításával ér fel – emelte ki.
Közölte, hogy
az új varsói kormány adókat érintő három rendelkezése szembemegy a lengyel érdekekkel.
A legfőbb ügyész kinevezésével kapcsolatban azt mondta:
a lengyel törvények egyértelműen rendelkeznek arról, hogy a folyamatnak az elnök jóváhagyásával kell zajlania.
Donald Tusk új lengyel kormánya megsérti ezt a jogszabályt, megsérti a lengyel alkotmányt – jelentette ki. A csütörtöki, egynaposra tervezett uniós csúcstalálkozó témáival kapcsolatban Morawieczki azt mondta: a Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatja Ukrajnát Oroszországgal szembeni háborújában, mert Kijev kitartása a kulcs a kontinens gazdasági fejlődésének és a társadalmaknak a biztonságához és stabilitásához.
Támogatjuk Ukrajnát és az országnak szánt pénzügyi segítségnyújtást, ugyanakkor a hosszú távú uniós pénzügyi keret (MFF) kiigazításának nem szabad károsítania az uniós politikákat, különösen nem az agrárpolitikai erősfeszítéseket
– fogalmazott.
Az uniós migrációs és menekültügyi csomaggal kapcsolatban Morawiecki azt mondta, hogy pártja határozottan ellenzi az illegális migránsok tagállamok közötti elosztásának rendszerét.
A migrációs helyzet hosszú távú megoldása nem Európa kapuinak megnyitásában rejlik, hanem a határellenőrzés megerősítésében és azon tagállamokat segítő politikák kialakításában, amelyek nagy migrációs nyomásnak vannak kitéve
– mondta.
A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vétót helyez kilátásba a migrációs helyzet kezelését célzó, a felsorolt elképzelésekkel ellentétes megközelítés lengyel támogatása esetén
– jelentette ki.
Az uniós döntéshozatallal kapcsolatban hangsúlyozta: annak további központosítása „sehova sem vezet”, az csak a radikalizálódás légkörének megerősítését segítené Európa minden szegletében.
Kijelentette azt is, hogy „egymást érő kísérletek vannak Magyarország zsarolására és az országgal szembeni nyomás fokozására”. A Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatja Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát a „brutális, minden jogot nélkülöző és minden eljárási normát megsértő zsarolásokkal” szembeni küzdelmében.
Az Európai Uniónak nem így kell működnie
– tette hozzá.
Kérdésre válaszolva az előző lengyel kormányfő közölte azt is:
személy szerint nyitott arra, hogy a júniusi európai parlamenti választásokat követően a Fidesz csatlakozzon az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti (EP-) frakciójához.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »