Másodszorra sem sikerült felbocsátani az észak-koreai kémműholdat

Másodszorra sem sikerült felbocsátani az észak-koreai kémműholdat

Másodjára is kudarcot vallott Észak-Korea kísérlete egy katonai műhold felbocsátására – derült ki csütörtökön az állami média tájékoztatásából.

A kémműholdat szállító rakéta indítása csütörtök kora hajnalban történt egy észak-pjongáni tartományban lévő telephelyről – közölte a KCNA hivatalos hírügynökség.

A beszámoló szerint a rakétaindítás első és második szakasza tervszerűen ment, de aztán

a harmadik fokozat repülése során „a vészhelyzeti rendszer hibája miatt” robbanás következett be.

Az észak-koreai nemzeti űrkutatási fejlesztési hivatal közölte, hogy a kudarc okainak kivizsgálását követően

októberben újabb indításra tesznek kísérletet

– írta a KCNA.

Hírdetés

A japán kormány csütörtök reggel közölte, hogy Észak-Korea rakétát indított Japán déli részén át a Csendes-óceán felé. A felbocsátást követően nem érkezett jelentés károkról.

A rakétát az északnyugati Tongcsang-ri városnál található rakétakísérleti telepről indították, és a Japán déli részén fekvő Okinawa felett repült a Csendes-óceán felé. Japán a J-Alert figyelmeztető rendszeren keresztül tájékoztatta az érintett területeken élőket.

A tokiói kormány a hét elején közölte, értesítést kapott arról, hogy Phenjan augusztus 24. és 31. között műholdat szándékozik indítani az űrbe.

Phenjan először május 31-én tett kísérletet egy katonai felderítő műhold pályára állítására, de az nem sikerült.

Az űr- és a nagy hatótávolságú rakéták a szakértők szerint nagyrészt ugyanazon a technológián alapulnak.

Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea májusban elítélte a sikertelen rakétaindítást, azzal vádolva Phenjant, hogy interkontinentális ballisztikus rakétaprogramjához közvetlenül kapcsolódó technológiát használt.

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták tesztelését. Kialakításuktól függően az ilyen rakéták egy vagy több nukleáris robbanófejjel is felszerelhetők.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »