Remény – Élet – Változás: ezt ígéri a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata. S valóban, amikor az ember megszabadul a szerhasználattól, minden megváltozik. Más minőségű élet kezdődik. Mélyen megélt érzelmek, gyógyuló kapcsolatok, rendszeres munkavégzés.
Az Egri Főegyházmegye segítő szolgálata idén ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját. Kohári Szilvia intézményvezetővel és Csillával, a RÉV egyik kliensével beszélgettünk.
„Éltemben többször voltam már tiszta, akár több éven át is, de most felépülésben vagyok, ami több és más. A RÉV-nek köszönhetően elindultam egy úton, és sok mindent meg tudtam érteni az életemből” – kezdi a beszélgetést Csilla, aki az alkoholfüggőségétől igyekszik megszabadulni, és nemrég ünnepelte az egyéves születésnapját: egy éve nem fogyasztott alkoholt.
A négygyermekes édesanya életében volt egy mélypont, ami elindította a változás útján. Egy gyötrelmes napról számol be: „Olyan dühöt, tehetetlenséget és kétségbeesést éreztem, hogy megragadtam egy kezem ügyében lévő kést. Azután ki tudtam mondani a gyerekeimnek, hogy vigyenek be a pszichiátriára.” Csilla a kórházban végigaludt három napot. Amikor kiengedték, másnap egy barátnője közvetítésével már segítő beszélgetésen ült a RÉV-ben. Azóta egy tizenkét lépéses AA csoport tagja, rendszeresen beszélget a segítőjével.
Nehéz élet van mögötte. Alkoholista családban nőtt fel, és már nagyon korán maga is „társra lelt” az alkoholban. Férjhez ment. Tizennyolc hónapos volt az első gyermeke, amikor Csilla egyszer azon kapta magát, hogy „kiitta a bárszekrényt”. Később még három gyermeke született. Voltak tiszta időszakai – egy tízéves szakasz is –, de olyanok is, amikor naponta elfogyott egy üveg whisky. Tisztában volt vele, hogy problémája van az alkohollal, de úgy tartotta, ő nem alkoholista, és abban a hitben élt, a gyerekei sem látják rajta, hogy iszik. Nagy szélsőségek között mozgott: „Ha ittam, enyém volt a világ, fel- és elszabadultam, nem voltak gátak, veszélyes dolgokba mentem bele” – írja le az egyik végletet. Ilyenkor előfordult, hogy részegen vezetett, vagy az utcán meg akarta ölelni a járókelőket. „Volt olyan is, hogy bezárkóztam, napokon át ki sem léptem a lakásból. Jött egy filmszakadás, sokszor a világomat sem tudtam” – önti szavakba a másik szélsőséget, és megállapítja: „Az alkoholra mindig számíthattam. Jól éreztem magam az alkohollal, a szer egy semmi mással nem helyettesíthető kapocs volt számomra. Akartam inni.”
Csilla a gyermekeihez fűződő kapcsolatáról is mesél. Különösen megterhelte az életüket, hogy a harmadik fiuk sérülten született; autista, s emellett egy ritka, gyógyíthatatlan belgyógyászati betegségben szenved. Csilla számára mindig nagyon fontos volt a szülőség. Úgy érzi, sokat tudott adni a gyerekeinek, de emellett azt is gondolja, hogy történtek az életükben bizonyos dolgok, amik megbocsáthatatlanok. Sokat jelent számára, hogy a gyerekei megadják neki a bizalmat a felépüléshez, és ha nem megy el a csoportba, rákérdeznek, hogy miért. „Mély a kapcsolatunk. Van egy szokásunk, az őszinteségi öt perc, amikor mindenki elmondhatja, mi bántja” – mondja, és megállapítja: számára nagy visszatartó erőt jelent, hogy nem szégyenkezhetnek miatta a gyerekek.
Csilla sok mindenért hálás a RÉV-nek, rá jellemző módon úgy fogalmaz: az életét köszönheti a szenvedélybeteg-segítő szolgálatnak. „Ide bármikor bejöhetsz, bármikor felhívhatod a segítődet, ha baj van, számíthatsz rá.
Vannak társak a felépülésben, de látok visszaesőket is. Alapvetően nem tudom, milyen normálisnak lenni, mert én alkoholistának születtem, és az életem végéig az leszek.”
Csillát Kohári Szilvia, az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat intézményvezetője kíséri a felépülés útján. „Szenvedélybeteg családban nőttem fel, és gyakran érzem azt, nem is lehetett más utam, mint amire a RÉV-nél rátaláltam. Gazdasági mérnökként végeztem Gyöngyösön. Bekerültem egy önismereti csoportba, majd megtanultam, hogyan kell szociális csoportot vezetni, és Godó Jánossal, valamint Zelei Andreával együtt a RÉV egyik alapítója lettem” – emlékszik vissza a kezdetekre. Egerben 1998-ban nyitott a szolgálat a kertvárosban, egy családi házban. Az induláskor a szenvedélybetegekkel végzett munkának nem voltak szociális alapjai, csak kórházakban foglalkoztak velük. A karitász német mintára kezdte el kiépíteni az alacsony küszöbű intézmények hálózatát, a segítségkéréshez ezekben még a nevet sem kell megadni. A 90-es években főként szipósokkal foglalkoztak, fiatalokkal az Eger környéki cigánytelepekről. A következő lépésben felkerültek a RÉV palettájára a magas küszöbű ellátások, a szenvedélybetegek nappali és közösségi ellátása. Az infrastruktúra is fejlődött, 2005-től új épületrésszel bővültek. Ma a RÉV kellemes, otthonos környezetben tudja fogadni az egyéneket és a csoportokat is.
A RÉV-hálózat magas színvonalat képvisel. Gyakori résztvevői addiktológiai konferenciáknak, ismeri őket a szakma, nagy az elfogadottságuk. Kilenc munkatársukkal – szociálpedagógusok, szociális munkások és pszichológusok – jelenleg negyvennégy települést látnak el. A közösségi ellátásban hetven feletti a létszám, nappali ellátásban harmincöt emberről gondoskodnak. Ezt szeretnék hetvenre fejleszteni. „Folyamatosan és fokozatosan fejlődünk, de vigyázunk, hogy megmaradjon az emberközeliség, az emberközpontúság, nem akarunk túl nagyra nőni.”
Kohári Szilvia intézményvezető
Az ellátottak körében markánsan jelen van az alkohol- és a gyógyszerfüggőség. Kiemelt figyelmet fordítanak a szolgálatnál a fiatalokra, a közöttük előforduló legális és illegális droghasználata, a kamaszkori próbálkozó magatartásra. Helyszínt biztosítanak a városban működő önsegítő közösségeknek, például az Anonim Alkoholistáknak, illetve a Máltai Szeretetszolgálattal közösen csoportban fogadják a szenvedélybeteg családban felnövő gyerekeket.
Nagy hangsúlyt helyeznek a prevencióra. A munkatársak kijárnak a középfokú oktatási intézményekbe, Eger szinte valamennyi középiskolájában jelen vannak, és tevékenységüket szeretnék kiterjeszteni az egész főegyházmegyére. A segítők heti rendszerességgel néhány órát az iskolákban töltenek a pedagógusokkal, az iskolai mentálhigiénés teammel együttműködve. „Nagyon fontos, hogy sikerüljön minél későbbi életkorra kitolni a fiatalok első szerhasználatát. Sajnos egyre fiatalabb korban, tizenegy-tizenkét évesen próbálkoznak már gyerekek az alkohollal, a cigarettával, sőt egyéb szerekkel is. Ebben a korban a személyiségnek még nincsenek olyan biztos pontjai, amelyekre építeni lehetne. Ezért a prevencióban arra törekszünk, hogy minél többet beszéljünk olyan problémákról, amik ott vannak a gyerekek életében. Nem lehet tabuként kezelni ezeket, mielőbb el kell kezdeni beszélgetni róluk. Otthon is. Nem szabad azt gondolni, hogy az én gyerekemmel ez nem történhet meg. Nyíltan témává kell tenni, hogyan töltik a gyerekek szabadidejüket. A fiatalok sokszor nem is tudják, milyen veszélyt jelentenek rájuk a legális drogok. Elterjedt az úgynevezett rohamivás, amikor rövid idő alatt sokat isznak. Kihagynak lépéseket, nem mennek át a spicces, a becsípett állapoton, így nem ismerik meg a fokozatokat, hanem hirtelen részegednek le. Gyakori a rosszullét, a hányás, az ájulás” – mutat rá Szilvia a bulizás tipikus veszélyeire. Mint mondja, figyelmeztető jelként kell tekinteni arra, ha valaki egyedül kezd szert használni, és nem a buli kedvéért, nem a közösség sodrásában. Figyelni kell arra is, hogy ki miért iszik. Ha valaki például öngyógyításra, feszültségoldásra használja az alkoholt, az jelentős veszélyeket rejt magában. Ha ugyanis jobb lesz neki a szertől, az a társává válik, és nehezen tudja elengedni – magyarázza a szakember.
A RÉV családokkal foglalkozik, vallják, hogy a szenvedélybetegség családi probléma. Ezért van felépülést támogató, hozzátartozói csoport és Csiripelő néven családi csoport is, ahová egészen kicsi gyerekekkel jönnek az édesanyák.
A segítségnyújtás útja az egyéni beszélgetés és a csoportba integrálás.
Ebben segít az egyéni beszélgetés, az a minőségi idő, amikor a segítő csak a páciensre figyel. A felépülés legfontosabb lehetősége a közösségen belül van, ezért kell a felépülésben lévőket csoportba szervezni, az a megtartó erő. Az egyházi kötődés sokat ad a RÉV-nek: Minden szenvedélybeteg kicsit felfelé néz, keres. A felépülés maga kegyelmi pillanat. Soha nem tudjuk megmondani, miért éppen attól a naptól teszi le valaki a szert. A programok mindegyike beszél egy felsőbb erőről” – mondja a szolgálat intézményvezetője.
Szilvia mögött több ezer beszélgetés van, az évek során nagy tapasztalatra tett szert. „Már az első beszélgetéskor látom, mennyire van rosszul az illető. Minél mélyebben van, annál valószínűbb, hogy segíteni tudjuk, és sikerül elmozdítani a változás felé, mert ha valaki nagyon szenved attól, ami körülveszi, akkor maga is ki akar kerülni az aktuális állapotából. A függőségben megváltozik a személyiség, megszakad a párkapcsolat, elfordulnak a hozzátartozók, az ember nem tud dolgozni. Ha már ilyen sok a rossz irányú változás, akkor tud elkezdődni a problémával való szembenézés. Ha csak kicsit iszogat valaki, mindig lesz olyan ember, aki megmenti, kisegíti. De törvényszerű, hogy a probléma mélyülni fog. Nem tud élete végéig ugyanannyit inni az ember, mindig többet akar. Egy darabig lehet így élni, de egy idő után a szenvedélybeteg mindenhonnan kiírja magát. A függőség progresszív halálos betegség, egy szenvedésekkel teli élet, és nem akaratgyengeség, ahogy tévesen vélik. Legfontosabb meghatározója, hogy kell, és kész. Kell bármi, hogy jobban legyek. Az idő múlásával a szenvedélybeteg személyisége megcsontosodik, egyre kevésbé képes már arra, hogy más módon működjön.
– mondja Szilvia.
Hogy mik a kapaszkodók? „Mindig mást találhat az ember, ami kapaszkodót jelent. De ami biztos: nagy erőt ad minden produktív tevékenység, legyen az sport, művészet vagy bármi, ami segíti az önkifejezést, amiben feloldódik valaki, amiben együtt tud lenni másokkal. A művészet segít kifejezni, amire nem találunk szavakat, a sportban pedig sok rossz, negatív energiát kiadhat magából az ember. A tevékenység sokat ad az egyénnek, segítséget jelent számára, hogy lát valami kézzelfogható eredményt, produktumot, ami alapján tudja, ő jó ebben. Ezek nagyon támogatják a felépülést” – magyarázza Szilvia. A visszaesés lehetőségéről sokat beszélgetnek a kliensekkel. „A visszaesés nem egy hirtelen bekövetkező dolog. Megtanítjuk, hogy megvannak fokozatai, és felismerhetők a rá utaló jelek, amiket ők is észrevehetnek. Ha megtörténik, ránézünk, mi volt az a mechanizmus, ami bekapcsolt. Az önismeret alapvetően fontos.”
Amikor tiszta az ember, minden megváltozik. Más minőségű élet kezdődik. Akiknek sikerül eljutniuk idáig, azok igazán tisztán élik meg az érzelmeket, úgy lesznek szerelmesek, mint még soha, másként vannak együtt a gyerekeikkel, épülnek a kapcsolataik a munkatársaikkal, tudnak dolgozni. A szenvedélybeteg-segítő szolgálat munkatársai ezért a célért végzik a munkájukat. Remény – élet – változás: ez a RÉV.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. január 7-i számában olvasható.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
