Más a magyar–horvát határzár, mint a korábbi magyar–szerb volt. Egyrészt a menekültválság alakulása miatt az ingerküszöb egyre alacsonyabb, s ma már az sem jelent rendkívüli hírt, hogy a bolgár határőrök lelőttek egy afgán migránst, aki Törökország felől megpróbált illegálisan bejutni Bulgáriába. Mi ehhez képest az újabb magyar kerítés? De ami ennél sokkal fontosabb, a Horvátországtól elválasztó zöldhatár éjféltől életbe léptetett lezárását diplomáciai egyeztetések előzték meg. Magyarország mögött ott áll a többi visegrádi állam, akik szolidaritásuk jeléül katonákkal, rendőrökkel, logisztikai eszközökkel járulnak hozzá a schengeni, s egyben Magyarország déli határának megvédéséhez. Nem mellesleg mára az unió egésze egyetért azzal, hogy az EU határainak biztonságát szavatolni kell. Most válik csak igazán aktuálissá a kérdés: miért nem lehetett ugyanilyen diplomáciai köröket tenni a magyar–szerb határon felhúzott kerítés „élesítése” előtt? Lehet, hogy akkor még óvatos távolságtartás lett volna a válasz a szlovákok, csehek vagy lengyelek részéről, de Szerbiával, Horvátországgal, Ausztriával és Németországgal intenzív konzultációnak kellett volna megelőznie az intézkedést még akkor is, ha déli szomszédunk nem tagja az Európai Uniónak. Ilyen előzményekkel talán Röszke is megelőzhető lett volna.
Érvként felhozni a csütörtöki uniós csúcs elégtelen döntéseit, logikus kormányzati kommunikációnak látszik, ugyanakkor a Fidesz külügyi berkeiben is a legtöbben arra számítottak, a november 8-i horvát parlamenti választásokig nem történik meg a határzár. A migránsválság eddig ugyanis a magyar kabinettel kifejezetten ellenséges szociáldemokratáknak kedvezett Zágrábban, azaz megtörténhet, hogy Zoran Milanovic miniszterelnök éppen a magyar kerítés következményeként újrázhat. Arrafelé is sokaknak tetszik a harcias póz, ha pedig kampányban lehet erőt fitogtatni, nincs az hatalmon lévő politikus, aki kihagyná a lehetőséget. A horvát kormányfő esetében csak bízhatunk abban, hogy a voksolás előtti három hétben nem növeli tovább a konfrontálódás mértékét. Egy újabb Röszkére vélhetőleg Bécsnek és Berlinnek sincs szüksége, így abban bízhatunk, talán onnan sikerül kordában tartani Milanovicékat. Közben nyilván belép a képbe Szlovénia, amely a magyar lépés nyomán akár már ezekben az órákban a menekültáradat új térségbeli elszenvedőjévé válhat. Megint kizárólag a megfelelő diplomácián múlhat, új ellenségeket szerzünk-e, ezúttal Ljubljanában.
Visszatérve az uniós csúcsra, újból megállapíthatjuk, hogy Brüsszel malmai lassan őrölnek. Az EU védelmében joggal hivatkozhatunk a fránya demokráciára, hiszen nyilván hatékonyabban születnének döntések, ha egyetlen ember kezében összpontosulna a hatalom. De, ugye, éppen ezt akarjuk elkerülni, amikor a nemzetállamok Európájáról beszélünk? Továbbra is Németországtól, Angela Merkeltől várjuk a megoldást, aki viszont éppúgy német szemmel igyekszik kezelni a válságot, mint ahogyan mi magyarral. Bármennyire szeretnénk Budapesten, a németeknél még nem érkezett el az a közhangulati fordulat, amely az eddigi óvatos, mérlegelő, több kapura játszó kancellári politikán alapvetően változtatna. Addig várhatóan marad az araszolás migránsügyben. Pedig ha valamire, hát épp a németes, precíz, előrelátó lépések felvázolására lenne szükség uniós szinten. Menetrendet várunk, konkrét időpontokat, intézkedési terveket, költségvetést, akárcsak a számunkra otthont nyújtó épület felújításakor.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 17.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
