A 66 éves egykori teniszcsillag szervezetében néhány hónapja diagnosztizálták a rák megjelenését.
Idén januárban jelentette be Martina Navratilova, hogy korai stádiumban lévő torok-és mellrákot diagnosztizáltak nála. A 18-soros egyéni Grand Slam-győztes, csehszlovák születésű amerikai teniszező 2010-ben már megküzdött a mellrákkal.
A sportoló tavaly novemberben vette észre, hogy az egyik nyirokcsomója megnagyobbodott, később biopszia igazolta a torokrákot. Ezután fedezték fel a melldaganatot, mely nem volt kapcsolatban a torokrákkal.
A TalkTV-n kedden adásba kerülő interjújában arról beszélt, hogy a rák kettős megjelenését mutató diagnózis után három napig pánikban volt, és azt gondolta, a következő karácsonyt már nem éri meg. Összeállt a fejében egy bakancslista is arról, hogy mit akar még megtenni, ha csak egy éve van hátra.
Most viszont „amennyire tudják, rákmentes vagyok” – számolt be az örömhírről a beszélgetés előzetesében a The Guardian cikke szerint.
Nehéz hónapok állnak mögötte: három héten át minden nap sugárkezelésen, valamint háromhetes kemoterápiás kúrákon esett át, ami szerinte egyértelműen a legnehezebb dolog volt, amit valaha csinált. „Az első hét volt a legrosszabb, akkor egyszerre volt kemoterápia és sugárkezelés” – mondta, hozzátéve, hogy a hangulata is nagyon ingadozó volt ezekben a hetekben.
Martina Navartilova 1973-tól 2006-ig tartó pályafutása során (1996 és 2000 között nem játszott) 59 Grand Slam-bajnoki címet – köztük 18 egyéni címet -, 41 páros és vegyes páros trófeát szerzett, ami rekord a női játékosok között, csakúgy, mint kilenc wimbledoni egyéni bajnoki címe. Összesen 167 egyéni és 177 páros bajnoki címet gyűjtött be.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »