Maros megyébe látogatott Nagy István magyar agrárminiszter

Maros megyébe látogatott Nagy István magyar agrárminiszter

Dr. Nagy István július 8-án, szombaton délelőtt érkezett Maros megyébe, ahol Szovátán találkozott a Maros Megyei Tanács elnökével, Péter Ferenccel, a román Mezőgazdasági Minisztérium államtitkárával Barabási Antallal, Kolcsár Károly parlamenti képviselővel, megyei tanács alelnökével a térség polgármestereivel, valamint gazdaszervezetek képviselőivel.

Hírdetés

A találkozón megerősítették, hogy továbbra is szükség van az anyaország támogatására, a szakemberek, szakmai szervezetek együttműködésére, de a helyi termékek és gazdák népszerűsítésének fontossága is szóba került
A megbeszélést követően Sóváradon átadták az Agrár-Vándorbölcsőt, amelyet a program lebonyolítója, a magyar Agrártárca Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának nevében dr. Torda Márta főosztályvezető nyújtott át. A vándorbölcsőt a fiatal Fazakas Miklós Attila családja kapta meg, akiknek nemrég született első gyermekük. A bölcső legtöbb hat hónapig marad a kisgyermekes családnál, ezután egy másik családhoz kerül.

Az Agrár-Vándorbölcső programot a magyar kormány indította még 2015-ben és célcsoportját azok a mezőgazdaságból, mezőgazdasági termékek feldolgozásából élő családok képezik, akik épp kisbabát várnak. A program része a magyar kormány népességpolitikájának, mellyel ellensúlyozni kívánja a magyarság elöregedésének folyamatát. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »