Máriapócsi zarándoklaton vettek részt a moldvai hívek

Máriapócsi zarándoklaton vettek részt a moldvai hívek

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által szervezett csoport május 18–21. között máriapócsi zarándoklaton vett részt. A résztvevők Moldva tizenhat településéről indultak útnak. Az utazás során az imádság, az éneklés és az egymásra figyelés fokozatosan még szorosabb közösséggé formálta a zarándokokat.

A csoport május 18-án, hétfő délután érkezett meg a máriapócsi zarándokházba. Az első este a máriapócsi nemzeti kegyhely görögkatolikus bazilikájában bemutatott nyitó szentmisével kezdődött.

Másnap a résztvevők megismerkedtek a település történetével. Papp Bertalan polgármester vezetésével bejárták Máriapócs fontosabb helyszíneit, köztük a helyiek által „kistemplomként” emlegetett Szeplőtelen Szűz Mária római katolikus templomot. A délutáni program során Pócspetribe látogattak, ahol megtekintették a Szent Kereszt felmagasztalása templomot. A templomban megismerkedtek Szent Gianna Beretta Molla, azaz Szent Janka életével, majd egy interaktív kiállítás segítségével a térség múltjába is betekintést nyerhettek.

A nap egyik legmeghatározóbb eseménye a pócspetri kálvárián végzett keresztút volt. A keresztutat 2022–2023-ban alakították ki bronz domborműves stációkkal, amelyek Jézus szenvedéstörténetét jelenítik meg. Az emlékhely egyben az 1948-as Pócspetri-ügy emlékét is őrzi, így vallási és történelmi jelentőséggel egyaránt bír.

Az esti szentmisét Mariut Félix forrófalvi plébános mutatta be. Prédikációjában a zarándoklat lényegére és a közösség jelentőségére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a zarándokúton háttérbe szorulnak a társadalmi különbségek, és mindenki ugyanazzal a céllal járja az utat: Isten kegyelmét keresve.

Hírdetés

Beszédében hangsúlyozta azt is, hogy napjaink egyik legnagyobb kihívása a közösségi kapcsolatok meggyengülése. A máriapócsi kegykép üzenetére utalva arra emlékeztette a híveket, hogy a Szűzanya könnyei nem a reménytelenséget, hanem a megtérésre való meghívást jelképezik. Prédikációját azzal zárta, hogy az ember valódi értékét nem sikerei vagy kudarcai adják, hanem az, hogy Isten szeretett gyermeke.

Május 20-án a zarándokok Nyíregyházára látogattak, ahol megtekintették a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházat, a Szent Miklós görögkatolikus székesegyházat, az evangélikus nagytemplomot, valamint a református templomot. 

A zarándoklat május 21-én zárult. A résztvevők a záró szentmisén adtak hálát  a kapott kegyelmekért.

Szöveg: Fazakas-Timaru Carina, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vallási felelőse, a hagyományőrző program szakmai referense

Forrás és fotó: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége/Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »