Mária legalább létezik

Mária legalább létezik

Amit a kormány tesz oltás-ügyben, az mindvégig csak rontott a helyzeten.

„Magyarország viszonylag jól áll »oltakozás« (brrr!) tekintetében Európában, csupán néhány ország előz meg bennünket a 100 ezer főre jutó átoltottságban. Meggyőződésem azonban, hogy ezt az eredményt nem a kormányzati intézkedéseknek és kommunikációnak köszönhetően, hanem annak ellenére értük el. Biztos vagyok benne, hogy azt, hogy nálunk ilyen eredményesen zajlik az oltás, kizárólag az egészségügyi dolgozók áldozatkészségének, odaadásának és találékonyságának köszönhetjük. Amit a kormány tesz oltás-ügyben, az mindvégig csak rontott a helyzeten.

Hiszen nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem létezik kidolgozott oltási terv, semmit nem tettek az oltási folyamat dokumentálásának digitalizálása érdekében, össze-vissza hazudoznak az ideérkező oltások mennyiségével kapcsolatban, elhallgatnak minden olyan információt, amelyet kötelező lenni megosztani a lakossággal, a nem létező oltási rendet is folyamatosan változtatják és egyfolytában orosz és kínai oltásokkal ijesztgetik az embereket.  

Hírdetés

Semmiféle kampányt nem folytatnak az »oltakozási kedv« növelése érdekében és semmiféle értelmes információt nem adnak a járvánnyal kapcsolatban. Valójában az oltás terültén is teljes a káosz, csak az egészségügyi dolgozóknak köszönhető, hogy mégis folyamatos az oltás és nem kerül a szemétbe az oltóanyag jó része. A kormány részéről a járvány kezelést és a védekezést is politikai szempontok motiválják és ez tragédia az ország számára. A járvány kezdetétől a orvosok, a nővérek, a szociális területen dolgozók voltak azok, akik fáradtságot nem ismerve küzdöttek értünk #magyaremberekért.

Amit a kormány tett, az a legtöbb esetben inkább ártott, mint használt. És a területen dolgozóknak nem csak a vírussal, hanem a kormány kaotikus, nem egyszer teljesen irracionális intézkedéseivel szemben is fel kell venniük a harcot. Azt hiszem nem is tudjuk, hogy mekkora hálával tartozunk azoknak, akik nemcsak a vírussal, hanem a kormánnyal szemben is lassan egy éve küzdenek azért, hogy a lehető legkevesebb áldozattal éljük túl ezt a járványt.”

Vásárhelyi Mária: Egyáltalán nem létezik kidolgozott oltási terv


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »