Maria 2.0 – Egyházellenes bojkottot indított egy nőcsoport Németországban

A Mária 2.0 néven indított akció azt szeretné elérni, hogy nőket is pappá szentelhessenek. A mozgalmat elindító nők kijelentették, hogy ők csak az Egyház világi szolgálatában állhatnak, de most „sztrájkot” hirdetnek, egy hétig megtagadják szolgálatukat, ezért aztán a templomok épületébe nem mennek be, kívül maradnak és így fognak tiltakozni.

Érveikben az szerepel, hogy miközben a hívek fele nő, mégis a nőket kihagyják az egyházi döntéshozatalból, pusztán azért mert nők. Sajnálatos, szerencsétlen módon az akciónak sikerült lényegében egyházellenes és egyben férfigyűlölő hangot is megütnie, mivel a demonstrálók a papok által elkövetett szexuális abúzusokkal is megpróbálják alátámasztani, hogy az Egyház klerikusai és vezetői között is nőkre lenne szükség.

Egy ideig a német püspöki konferencia is szerepeltette honlapján a felhívást a Mária 2.0 kampányban való részvételre, azonban a felhívás mostanra már lekerült onnan.

Hírdetés

A münsteri Szent Kereszt templom plébánosa úgy nyilatkozott, hogy még ha a pápa vagy a püspök úgy is gondolná, hogy ez a mozgalom nem a legjobb ötlet, nekik akkor is meg kell fontolnunk, hogy miként lehetne megújítani úgy az egyházat, hogy a nők is jelentősebb szerepet kaphassanak benne.

A münsteri főszervező nő elmondása szerint akadt olyan pap is, aki el kívánta hagyni a vasárnapi szentmisét, hogy a katedrális és püspökség előtt tüntető nőkhöz csatlakozzon inkább.

Forrás: Euronews


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »