Márciustól hódítanak a szlávok, de egyelőre nem a Netflixen! – VIDEÓ

Márciustól hódítanak a szlávok, de egyelőre nem a Netflixen! – VIDEÓ

Ahogy arról három hónapja írtunk, elkészült a legdrágább szlovák tévésorozat, a Szlávok. A JOJ csatorna több mint négymillió euróból gyártott szériája márciustól lesz megtekinthető a kereskedelmi adón.

A történészek természetesen kíváncsian várják, a nemzetközi produkciókhoz hasonlóan mennyire próbálják az alkotók átírni a múltat. A szerzők előre figyelmeztetnek is, a Szlávok a VII. század történelmi korszakának fiktív rekonstrukciója. Nem próbálják rekonstruálni a történelmet, mivel nem egy dokumentumfilmet forgatnak, hanem egy történelmi-fantasy sorozatot.

Ennek jegyében biztosan érdekes történetmesélésre számíthatunk, a nyugati trendekre építve pedig a férfias erő és a női báj is kiemelt figyelmet kap. A készítők már tavaly jelezték, tárgyalnak a Netflix stremingszolgáltatóval is, hogy annak kínálatába is bekerüljön a négy millió eurónál is többet felemésztő 12 részes sorozat.

Hírdetés

A bejelentések viszont egyelőre elmaradtak, a JOJ csak annyit közölt, hogy náluk március 10-én lesz látható az első epizód, s a bemutató Ukrajnában is azonos időben várható. A sorozat producere Wanda Adamík Hrycová a csatorna oldalán elárulta, nem volt egyszerű a költségvetés bebiztosítása, de az ukrán együttműködéssel sikerült megvalósítani a produkciót, amelyben szlovák és ukrán színészek egyaránt láthatók lesznek.

A forgatás Ukrajnában zajlott és még a koronavírus okozta járvány előtt befejeződött, így nem volt nagyobb fennakadás a gyártás során, amit egyéves felkészülés előzött meg. Olyan színészek tűnnek fel a szériában mint Marek Vašut, Tomáš Maštalír, Dušan Cinkota, Zuzana Fialová és a közelmúltban elhunyt legendás Andy Hryc is. A színészek elárulták, először nehéz volt összeszokni a két beszélt nyelv miatt, de sikerült és jó hangulatban készült a sorozat, amelyet az ukrán kulturális tárca is támogatott. 

A Szlávok Jozef Koleják és Ján Luterán forgatókönyve alapján készült, Peter Babjak és Michal Blaško rendezésében.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »