A hagyományokhoz igazodva szép, felemelő és méltóságteljes ünnepséggel emlékeztek meg szombaton Sepsiszentgyörgyön az 1848
A városközponti megemlékezés kezdetét a hagyományőrző huszároknak, díszkocsiknak, szekereknek és lovasoknak a Rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúsvószenekar akkordjaira történő bevonulása jelezte, majd a régi székely himnuszként ismert Fohász hangzott fel a színpadról Mátis Adrienn, a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjának előadásában. A megindító előadást követően Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt a megemlékezőkhöz.
Lássuk, halljuk meg magunkat is
Egyszer, egy március 15-ei ünnepségen jó volna arról beszélni, hogy milyen könnyű volt, milyen gondtalan a múlt, jó volna egyszer úgy tekinteni önmagunkra, mint akiknek minden megadatott az évezredek során, harcok, megpróbáltatások, áldozatok nélkül. De a mi történetünk, a magyarok történelme nem ilyen. Mi soha, semmit nem kaptunk ingyen: a haza nem lett szabad magától, s hőseink sem ágyban, párnák közt halhattak meg – indította ünnepi beszédét a városvezető. Antal Árpád szerint éppen e nehéz idők tették a jellemünket sziklaszilárddá, hitünket megingathatatlanná, haza- és szabadságszeretetünket megtörhetetlenné, és megfogyva bár, de törve nem hirdethetjük a magyar nemzet legkeletibb otthonában: él nemzet e hazán. A polgármester párhuzamot vont a 177 évvel ezelőtti események, valamint 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlottak között, meglátása szerint az utcára vonuló nép mindkét esetben az akarta, hogy az ország vezetői lássák, hallják meg kéréseiket és tegyenek eleget annak. A válasz azonban – mint oly sokszor a történelmünk során – 1990-ben sem az volt, amire számítottunk, helyette egymás ellen uszították a román és magyar embereket, manipulálták, megvezették őket. „És megtehették, mert kisebbségben voltunk, megtették, mert elfordították a fejüket a nagy igazságtól, a világegyetem nagy törvényétől, miszerint a kisebbség jóléte mindig a többség felelőssége” – jelentette ki Antal Árpád, hozzátéve: túléltük, egymásba kapaszkodtunk, kitartottunk.
„Ma, 35 évvel a Fekete március és 177 évvel az ’48-as forradalom és szabadságharc után nemcsak a mi életünk bolydult meg, hanem az egész világ forrong. Eluralkodott az összevisszaság, a pánik, a káosz. Az európai nagyvárosokból rendszeresek a híradások tüntetésekről, erőszakba fulladó megmozdulásokról. Nem beszélve a borzasztó háborúról, ami a szomszédunkban dúl immár három éve. Azt hinnénk, bennünket nem érint, nem érinthet meg, miközben a Krím-félsziget légvonalban közelebb van Sepsiszentgyörgyhöz, mint Budapest. Érezzük a veszélyt, nap mint nap megtapasztaljuk a következményeket, és közben pontosan látjuk az új világrend alakulását is. Az amiben most vagyunk Erdélyben, nem háború, de békének sem nevezhetjük” – fogalmazott a polgármester. Antal Árpád szerint a történelem számtalan tanulsággal szolgál a ma emberének: káosz volt 48-ban, káosz volt 90-ben, és káosz van ma is. A kérdés hát az, hogy ma hall-e bennünket valaki? Érti-e, érzi-e, mire vágyunk, mire van szükségünk, mit akarunk? Tudjuk-e, mi, erdélyi magyarok, tudjuk-e, hová kell állnunk, kire számíthatunk? Van, aki szerint azzal kell megelégedni, ami van, még akkor is, ha azt egyre nehezebb kiharcolni, még akkor is, ha úgy érezzük, nincs, aki meghallaná a hangunkat, de ezzel nem szabad egyetérteni – hívta fel a figyelmet.
Sepsiszentgyörgynek feladata van, hogy ki kell állni a csattogó szélbe, ha arra van szükség, mert a magyar népnek abban rejlik az ereje, hogy nehéz időkben is kitart a szabadság mellett. Minden napnak terhe van és feladata, őrködni kell az anyanyelvünk, kultúránk, közösségünk felett, óvni és építeni szülőföldünket, mindazt, amit hőseink vérrel-verejtékkel kiharcoltak számunkra. Volt, van és lesz, aki lát bennünket, aki hallja a hangunkat, van, akire számíthatunk és van, aki számít ránk – szögezte le Antal Árpád. Továbbá kijelentette: számtalan dologban döntöttek a múltban és döntenek ma is a fejünk felett, amit nem tudunk megváltoztatni, egy valamire azonban nem lehetnek hatással: arra a mélyen gyökerező szülőföldszeretetre, a hűségre, ami bennünk van. Az örök érvényű tudásra, hogy itt, a Kárpát-medencében az élet jobb velünk, magyarokkal, mint nélkülünk. Lássuk hát, halljuk hát meg magunkat is, lássuk meg mindazt, amire mi képesek voltunk, és tudjuk, hogy nincs a világon még egy nép, nincs még egy nemzet, aki megmaradt volna itt és így, ahogy mi megmaradtunk Erdélyben – üzente Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Hidvéghi Balázs magyarországi országgyűlési képviselő
Egymásba kell kapaszkodnunk
Székelyföld, és azon belül is különösen Háromszék szívvel-lélekkel kivette részét a magyar történelem egyik legszebb fejezetének megírásában, mely 177 éve kezdődött, és amikor a túlerő elnyomta őket, és békét kötöttek, az nem a vereség, hanem a tisztesség és a becsület egyezsége volt – fogalmazott ünnepi felszólalásában Hidvéghi Balázs. A miniszterhelyettes szerint a világ amelyben ma élünk, ismét egyre veszélyesebbé válik. Háború dúl a határaink közelében, a Kelet és Nyugat között kiélezett a viszony, és egy elhúzódó gazdasági válság vet árnyékot a mindennapokra. Európa, amely békét és stabilitást ígért népeinek, ma a bizonytalansággal és a megosztottsággal küzd, a brüsszeli elefántcsonttoronyban továbbra is a kudarcos háborúpárti jelszavakat ismételgetik, egy józanabb és reálisabb politika helyett. Ebben a helyzetben ismét felértékelődik a nemzeti közösség, a nemzeti összefogás fontossága, nekünk egymásba kell kapaszkodnunk, egymásból kell erőt merítenünk. A hősök azt üzenik, fogalmazott a politikus, soha ne hátráljunk meg, akkor fegyverrel harcoltak a szabadságért, nekünk most más eszközökkel kell küzdenünk: összetartással, kultúránk és identitásunk megerősítésével, a magyar nemzet építésével. Meglátása szerint Sepsiszentgyörgy az egyik legékesebb bizonyítéka, hogy a székelyek akarata, szorgalma és kitartása képes építeni és gyarapítani a szülőföldet és az egész nemzetét.
Elismerő szavakkal illette nem csak a város épülését-szépülését, de a kulturális pezsgést, amely révén Sepsiszentgyörgy ma az egyik legjobb hely Székelyföldön. Külön méltatta Antal Árpád polgármestert, aki az őt ért támadások ellenére a kitartott, és a város polgárait, akik kiálltak mellette. Kiállása, szilárd rendíthetetlensége az anyaországi magyaroknak is példa. Hidvéghi Balázs felidézte a 15 évvel ezelőtti a nemzeti összetartozás érdekében hozott fontos döntést, a kettős állampolgárságot a külhoni magyarság számára lehetővé tevő alkotmánymódosítást és törvényalkotást, illetve összefoglalta az azóta eltelt időben a magyar kormány által a határon túliak érdekében tett intézkedéseket, lépéseket. Véleménye szerint a székelység igencsak csattogó szélben tart ki évszázadok óta a Kárpátok határvidékén, a magyar szabadság őrzői voltak és maradtak, a székely ember nem csak szavakban, de tettekben is hazafi, nem kérdez, ha a haza hívja. A székelység nem csak megmaradt, hanem példát mutat az anyaországi magyaroknak is, olyan hitet és összefogást őriznek, amely az egész nemzet számára tiszta forrás – fogalmazott a magyar kormány képviselője.
Lesz út
Mit jelenthet számunkra a szabadság, akik nemzeti büszkeséggel, öntudattal hajtunk fejet a hősök előtt? A szabad elhatározáson alapuló döntések meghozatalát, a szabad akaratot, a függetlenséget, korlátok nélküliséget, hogy bármit, bármikor megtehetünk, bármit, bármikor megkaphatunk, bármikor bármiről lemondhatunk? Mit üzennek azok, azok kikre méltón emlékezünk? – tette fel a kérdést Péterfi Ágnes unitárius lelkész, aki beszédét Ézsaiás próféta szavaira építette. Mely szerint a szabadságért harcba szállt őseink emléke azt tanítja: minden népnek a saját útjához Isten adta joga van, és bár időlegesen meg lehet attól fosztani, de véglegesen soha, ha a nép azt nem akarja. A bibliai népek sorsa is mutatja, bár sokszor megfosztották őket szabadságuktól, és voltak, kik meghátráltak, feladták, ám olyanok is, akikben ott munkálkodott a reménység, hogy lesz út, melyen megszabadulhatnak. És a lehetőségek és az utak többeket hazavezettek, és ők erőforrásaivá válhattak a nemzetnek. Gyakran a célkitűzéseink legfontosabb eszköze, hogy legyen kijelölt út, terveinket, céljainkat nem érhetjük el, ha nincsenek utak ezek megvalósításához – fogalmazott a lelkész.
Ugyanő rámutatott: egyénként és közösségként is visszatérő kérdés, merre, melyik úton menjünk, mert nem sodródhatunk. Az élet folyamatos odafigyelés és választás: merre, kivel, hová és miért megyek, és milyen az út melyet kaptam, választottam és mit teszek hozzá. A magyar nemzet útját formálta a történelem, és azok akik bátrak voltak és mertek, és időnként meggyötörve, ám töretlenül, áldozatvállalással mentek, és vezették másokat is az úton mely a nemzet megmaradásához szükséges. Most is erre a cselekvő hitre, elkötelezettségre van szükségünk, hogy a múltat, az értékeket, a minőséget odategyük az útra, hogy az sokakat megtarthasson, hogy vezessen bennünket és utódainkat. Egymás építésével erősítjük az utat, hogy az összeköthesse a múltat az eljövendővel – hangoztatta Péterfi Ágnes.
A városközponti megemlékezést a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a városi egyesített kórus, a Canticum Énekegyüttes, a Kincskereső Néptáncegyüttes, Erdős Norbert operaénekesnek a forradalom és szabadságharc korát megidéző produkciói tették méltóságteljesebbé és emlékezetessé. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
