Elhatároztam, hogy kényszerű, ám fölöttébb hasznos otthoni karanténunk idejére olvasnivalóval kedveskedek önöknek.
Mától kezdve minden nap egy vagy két novellát kirakok ide a blogra, a világirodalom és a magyar irodalom gyöngyszemeiből, hogy az olvasás semmivel sem pótolható gyönyörűségével segítsek elviselni a bezártságot.
Akkor estére két könnyed Karinthy írás a Görbe tükörből:
KARINTHY FRIGYES: EGY EMBER, AKINEK ABSZOLÚTE SEMMI ÉRZÉKE A SZIMBOLIZMUSHOZ
Színházakkal szemben kézirat
Éjjeli kávéház, egyik sarokasztalnál a Mindennel Leszámolt Degenerált. Az ajtón belép
Az Ember, Akinek Abszolúte Semmi Érzéke a Szimbolizmushoz. Piros képű, bajuszos ember. Odanéz, és észreveszi a Mindennel Leszámolt Degenerált-at, aki, mint azonnal felismeri, iskolatársa volt. Vígan odamegy.
Az E. A. S. É. Sz. vígan. Szervusz, Zauerlében, á, szervusz, Zauerlében, hát hogy vagy? Nem ismersz?
A M. L. D. fájdalmas mosollyal. De igen, emlékszem. Az iskolában, nemde?
EASÉSZ szélesen letelepszik. Hát persze. Emlékszel a Löwingerre?
AMLD legyint, az, ablak felé fordul. Halkan. Én már nem emlékszem semmire.
EASÉSZ vígan. Mér, mi bajod? Gyöngül a memóriád?
AMLD tompán. Nem. Az életem gyöngül. Az életem hajója gyöngül ebben a kávéházban.
EASÉSZ vígan. Milyen hajó? Te foglalkozol ezekkel a Duna-gőzhajózási részvényekkel?
AMLD szünet után. Én most már többé nem foglalkozom semmivel. Én, barátom, a Semmivel foglalkozom.
EASÉSZ harsogva nevet. Hehehe! Nagyon jó! Te még mindig olyan vicces vagy.
AMLD fájdalmasan végigsimítja homlokát. Igen, én még mindig olyan vicces vagyok, jó fiú. Már nem sokáig leszek ilyen vicces, jó fiú.
EASÉSZ vígan. Mér, talán valami komoly dologgal foglalod el magad?
AMLD tompán. Igen, egy nagyon komoly dologgal foglalom el magam, jó fiú. Szegény barátom.
EASÉSZ vígan. Mér vagyok én szegény? Nem is vagyok szegény, egész jó ez a sóhivatali állásom. Te mér nem lépsz be valahová?
AMLD egészen tompán. Igen. Én nemsokára belépek valahová…
EASÉSZ vígan. Na végre, látod, ez már egyszer egy helyes elhatározás! Kaptál valami állást?
AMLD tompán. Igen. Egy végleges állást. Egy véglegeset. Egy véglegeset.
EASÉSZ vígan. No, hála istennek. Mindig mondom, hogy az ember foglalja el magát valamivel. Itt van a városban?
AMLD tompán. Nem. Messze van. Nagyon messze.
EASÉSZ vígan. Nem baj az, legalább világot látsz. Elutazol?
AMLD egészen tompán és nyomatékkal. Igen… én elutazom innen, jó fiú. Mereven ránéz.
EASÉSZ vígan. Bravó, gratulálok! Mikor utazol?
AMLD révetegen. Talán még ma…
EASÉSZ vígan. Na nézd csak, ilyen hamar. Na és hová utazol?
AMLD szomorú fölénnyel veregeti meg a vállát, tompán. Ha te azt tudnád, szegény, szegény barátom.
EASÉSZ vígan. Hát nem tudhatom, ha nem mondod meg.
AMLD tompán ránéz. Azt nem mondhatom meg.
EASÉSZ vígan. Nem? Kár.
Hosszú szünet.
AMLD tompán. Azt nem mondhatom meg neked soha.
EASÉSZ vígan. Kérlek alássan, nem erőltetlek, ha nem akarod. Szünet.
AMLD kicsit kevésbé tompán. Ahová én utazom, oda poggyász nélkül utaznak,
EASÉSZ vígan. Hát szóval, akkor ide a közelbe valahová. Talán Pomázra, nem?
AMLD mély szánalommal. Nem, nem Pomázra, szegény barátom.
EASÉSZ vígan. Hát nem találtam el.
Hosszú szünet.
AMLD tompán. Ott már nem kell Pomáz, és nem kell semmi… azon a vasúton.
EASÉSZ vígan. Tudod, az mindig a vasúttól függ. A gyorsvonatot azért szeretem, mert ott van étkezőkocsi is, az ember kap legalább valami harapnivalót, ha korog a hasa, nem igaz? Hehehe! Nevet.
AMLD tompán. Azon a vasúton csak egyetlen ételt osztogatnak… azt is vastányérból… Mereven ránéz.
EASÉSZ vígan. Ugyan. Na, az nem valami előkelő, hallod. Vastányér? Nagyon jó. Hehe! Nevet.
AMLD tompán. Abban a vastányérban ólomgombóc van, szegény, jó fiú. Mereven ránéz.
EASÉSZ vígan. Ólomgombóc? De hiszen azt nem lehet megenni. Milyen vicces vagy, hehe!
AMLD kicsit türelmetlenül. Azt nem is kell lenyelni… az magától nyelődik le… az az ólomgombóc… a vastányérból…
EASÉSZ vígan. Magától? Hogy lehet az? Valami automata?
AMLD kicsit epésen, de még elég tompán. Mert az a vastányér egy vascső… szegény, szegény barátom.
EASÉSZ vígan. Csőből egy tányér? Nagyon jó. Milyen az?
AMLD pikírozva. Az egy hosszú cső, amibe ólomgombóc van… ha tudni akarod…
EASÉSZ vígan. Csőbe gombóc? Milyen az?
AMLD kicsit forrva a dühtől, de mérsékelve magát. Vagy ólomgolyó, ha akarod…
EASÉSZ vígan. Ólomgolyó? Szünet után hangosan nevet. Ja úgy! Most már értem! Az revolver! Nagyon jó. Hehe!
AMLD sápadtan ránéz.
Szünet.
AMLD mereven nézi, aztán révetegen. Igen… Ha tudni akarod…
EASÉSZ vígan. Na ja… revolver. Gondolkodva. Ja, de hát te azt mondtad, elutazol… Na és ott kapod a revolvert?
AMLD ránéz. Nem… a revolver nálam lesz… nálam…
EASÉSZ vígan. Nálad? Minek?
AMLD fogait csikorgatva. Minek? Hogy mmagaamm feelé fordítsam!!! Tudd meg!!!
EASÉSZ vígan. Miért fordítod magad felé a revolvert?
AMLD feláll, kétségbeesetten ordít, hadonász. Hogy elsüssem a revolvert, lehúzzam a kakast a revolveren, kilőjem a revolverből magam felé a golyót!! Nem érted?!! Nem érted?!!!
EASÉSZ vígan. Ja úgy, szóval te főbe akarod lőni magad a revolverrel! Hát mért nem beszélsz világosan?! Akaszd föl magad. Szervusz. Vígan el.
NEM TUDOM, DE NEKEM A FELESÉGEM GYANÚS…
Egy férj naplójából
Nov. 1.
Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús. Ma este, mikor hazajöttem, egy kardot találtam otthon a szobában, de a feleségem megmagyarázta, hogy hogyan esett be véletlenül az utcáról a kard, mikor lent elmentek a katonák; hát, ami igaz, az igaz, nagy szél volt ma.
Febr. 15.
De nekem mégiscsak gyanús a feleségem. Ma gyereket szült nekem, hát nézem a gyereket, vörös haja van és három füle, nézem a szobaurat, annak is vörös haja van és három füle, de furcsa találkozás, mondok, de a feleségem megmagyarázta, hogy aszongya, biztosan ikreknek akartak születni, aztán meggondolták, és összementek mégis, de siettükben az egyiknek a másik füle kimaradt, hát ebbe lehet valami.
Márc. 2.
Nem tudom, de nekem roppant gyanús a feleségem mégis. Ma megyek az utcán, hát véletlenül fölnézek egy ablakba, ott látom a feleségem, kibontott hajjal csókolózik egy alacsony fiatalemberrel. Mindjárt különös volt nekem, direkt megvártam lent a lépcsőházban, és kérdeztem tőle, mit keres ebbe a házba, erre pofon vágott, mondta, hát egy új unokafivérem született, marha, azt jöttem üdvözölni. Kérdeztem, hogy akkor mért bontotta le a haját, mondta, mert meleg volt; hát abba igaza van, kezd már nagyon meleg lenni.
Jún. 14.
Mégiscsak gyanús nekem a feleségem, tudja isten. Hazajövök a hivatalból, hát amint megyek keresztül a szobán, a feleségem, látom, fekszik a díványon, és a házmester is feküdt a díványon; eleinte nem akartam szólni, bementem a másik szobába, de aztán, mikor a házmester elment, mégiscsak szeget ütött a fejembe a dolog, meg is kérdeztem egyenesen a feleségemet, nem sokat teketóriáztam, hogy mi az, de ő mondta, hál’ istennek, hogy csak valami lakbérről volt szó, aztán közbe elfáradtak, hát azért feküdtek le, szegény házmester fáradt volt, az igaz, egész éjjel kell neki szaladgálni ajtót nyitogatni.
Aug. 3.
Valami jót kitaláltam ma, mert nekem nagyon gyanús volt a feleségem; éjjel, mikor azt hitte, hogy alszom, lassan felöltözködött mindig, és elment hazulról. Hát erre kötöttem egy spárgát a lábára, egy hosszú gombolyagról, mer’ az ember vigyázzon a feleségére, ha az elmegy hazulról, ezer szeme legyen az embernek a feleségére, mondok, nehogy megcsalja. Így most jó lesz, gondoltam, a feleségem járkálhat, de nem csalhat meg, mer’ én abban a percben, amikor akarom, visszagombolyítom a spárgát, és visszahúzom a feleségem.
Aug. 10.
De mégiscsak gyanús nekem a feleségem. Ma éjjel megint felkel, én lassan, hogy ne vegye észre, ráteszem a spárgát a lábára, ő meg húzta maga után a spárgát, és elment. Most legalább nyugodt lehetek felőle, gondoltam, mert az utóbbi időben, mondom, igazán szinte gyanús nekem a feleségem. Egy óra múlva kezdem gombolyítani visszafelé a spárgát, húztam vissza a feleségem, egész szépen jött, de egyszerre csak furcsa, kétszer olyan nehéz lett húzni, ez tartott egy darabig, aztán egyszerre megint könnyű lett húzni, később pár percre megint sokkal nehezebb volt húzni, aztán megint olyan könnyű lett, mint eleinte, és végre behúztam a szobába. Nem értem, mért lett közbe nehezebb, roppant gyanús nekem a feleségem, meg fogom kérdezni.
Okt. 31.
Már régebben meg akartam írni a naplómba, hogy nekem gyanús a feleségem. Ma este hazajövök, és le akarok feküdni, hát nem lehet lefeküdni, próbálom így, próbálom úgy: egyszerre rájövök, hogy azért nem lehet lefeküdni, mert már fekszik valaki az ágyamba. Mondok csodálkozva, nini, hát akkor én már előbb lefeküdtem? De az nem lehet, mert hiszen még fent vagyok. Megkérdeztem a feleségemet, hogy lehet az, ez a helyzet nekem nem elég világos. Mondja a feleségem, gyújtsak gyertyát, és tartsam egy ideig a fejem előtt, akkor majd világos lesz. Meg is gyújtottam a gyertyát, és tartottam egy ideig a fejem előtt, arra aztán mondta a feleségem, hogy oltsam el hirtelen. Hirtelen eloltottam, de mondom, nekem roppant gyanús a feleségem, csak nem szeret ez a nő valaki mást?
Nov. 7.
Egy hónapja nem láttam a feleségem, egy hónap előtt azt akarta ugyanis, hogy menjünk a kaszárnyába lakni, de nem akartam, azóta nem látom a feleségem. Este mindig rágondolok, és nagyon fáj a szívem, mert valami egészen különös, egészen érthetetlen gyanú lappang a lelkem fenekén, alig merem leírni: én azt hiszem, ez az asszony nem szeret már engem annyira. Norvég regényekbe olvastam én már valamikor, hogy lehetséges, hogy az asszony lassan-lassan elhidegül a férje iránt, és belső átalakulások lelki távolodást idéznek elő hovatovább. Lehetséges volna, hogy az én feleségem is egy ilyen átalakulás felé közeledik?
Dec. 25. karácsony
Nem, nem: a feleségem mégis szeret. Kéthónapi aggodalmak és lelki harcok után végre mégis megértettük egymást: ma este ismét enyém lett. Az Ó utcán jöttem éppen haza tizenegy után, hát egy kapu alól egyszerre elém toppan a feleségem; biztosan azonnal megismert, bár sötét volt, mert rögtön mondta, hogy jöjjek be hozzá, és még szép embernek is nevezett. Bementem, és feleségem rögtön karjaimba omlott – mégse volt hát igaz azzal a norvég regénnyel. Boldog vagyok, hogy gyanúm alaptalannak bizonyult; soha nem gyötröm magam többé ilyen elvont dolgokkal, melyek csak lelkünk nyugalmát zavarják.
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
