Még a 2008-as bukaresti NATO-csúcson hangzott el az ígéret, hogy Ukrajna és Grúzia a Szervezet tagjai lesznek.
De úgy kell-e még mindig tennünk, mintha Ukrajnának tényleg lenne esélye a NATO-tagságra? Vagy inkább ki kellene hirdetnie a semlegességét? Az Észak-atlanti Szövetség képviselői az orosz fenyegetésekkel szemben továbbra is a nyitott ajtók politikáját hirdetik. Ugyanakkor kezd körvonalazódni az a nézet, hogy a Nyugatnak fel kellene hagynia a megtévesztő politikával és elismerni Moszkva stratégiai érdekeit, írja kommentárjában a hnonline.sk portál.
„George, meg kell értened, hogy Ukrajna nem is igazi ország. Egyik része Kelet-Európában fekszik, a nagyobb részét meg megkaptuk mi” – mondta állítólag felháborodva Vlagyimir Putyin a 2008-as bukaresti NATO-csúcstalálkozón a meglepett George W. Bush-nak
Egyszer majd NATO-tagok lesznek
Ukrajna és Grúzia képviselői az akkori találkozóra Ceaușescu idomtalan Néppalotájába azzal a reménnyel érkeztek, hogy a csúcson elfogadják a NATO-tagságuk akciótervét. A George W. Bush-kormányzat a titkosszolgálatok tiltakozása ellenére támogatta őket erőfeszítéseikben, amint azt Bush Biztonsági Tanácsának egykori tagja, Fiona Hill nemrégiben felfedte.
Az ilyesmi azonban teljesen elfogadhatatlan volt Moszkva számára. A kilencvenes évek agóniája, amikor még Oroszország tehetetlenül szemlélte a Szövetség és korábbi szatelitállamai udvarlását, akkorra már elmúlt.
Eljött az idő, hogy megállítsák az Egyesült Államok korlátlan uralmát, amely Putyin szerint „minden irányban átlépte a határait”.
A franciák és a németek értették az orosz aggodalmakat, sőt, Jacques Chirac akkoriban kijelentette, hogy „Oroszországot nem szabad megalázni”. Csakhogy a szövetséges államok nem akarták azt a benyomást kelteni, hogy elveszítik az arcukat. A romániai csúcstalálkozó eredménye így aztán egy szokatlan kompromisszum lett. A záróközleménybe az került, hogy Ukrajna és Grúzia egyszer majd „a Szövetség tagjai lesznek”. A dátumot azonban nem tűzték ki, és nem ajánlottak fel ütemtervet sem a csatlakozási tárgyalásokhoz.
A nyugati államférfiak ma egyetértenek abban, hogy ez volt a lehető legrosszabb megoldás. Az elkövetkező évek megerősítették, hogy Grúzia és Ukrajna biztonsága ezzel semmit sem nőtt, Oroszország NATO-csatlakozásuktól való aggodalmát azonban táplálta.
Mi több, az Egyesült Államok volt NATO-nagykövete, Ivo Daalder úgy emlegeti ezt, mint a „legsúlyosabb bűnt”. Ráadásul ezt még a Szövetség akkori főtitkára is elismeri, aki Ukrajna és Grúzia csatlakozását támogatta.
„Bizonytalan helyzetbe hozta a NATO-t. De facto azt közöltük az ukránokkal, hogy bejöhetnek a házba, de nem léphetnek a verandára. A kompromisszum csúnya dolog… A NATO-nak azóta együtt kell élnie ezzel” – mondta Jaap de Hoop Scheffer a The Financial Times-nak. A tapasztalt holland diplomata hangsúlyozza, hogy a szerencsétlen bukaresti ígéret az Ukrajna körüli helyzet jelenlegi fokozódásáért azonban nem felelős.
Ukrajna leírása rossz megoldás lenne. Senki nem tudja ugyanis garantálni, hogy Putyin étvágyát ez nem növelné. Putyin többet akar Ukrajnánál és Grúziánál. Fehéroroszországot, Moldovát, Örményországot is akarja… Vissza akarja kapni a birodalmát.”
Semleges Ukrajna?
Oroszország hosszú ideje tartó tiltakozása Ukrajna potenciális NATO-tagsága ellen éppen most fokozódik, amikor Oroszország több százezer katonát vezényelt Ukrajna határaihoz, és benyújtotta biztonsági követelményeinek listáját a Nyugatnak. Az amerikai diplomaták ugyan elutasítják azokat, de mivel nem akarják felingerelni az oroszokat, tárgyalóasztalhoz ültek velük. Egyes nyugati szakértők azon a véleményen vannak, hogy a Nyugatnak ebben a helyzetben fel kell hagynia azzal, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása még mindig terítéken van.
Ha ez segíthet a válság enyhítésében, akkor a Szövetségnek nyilvánvalóvá kell tennie a valódi politikáját, ahelyett, hogy elvont elvek miatt huzakodna Moszkvával”
– jelentette ki Samuel Anap elemző a The Financial Times-nak.
Szerinte a NATO-nak ki kellene jelentenie, hogy bár Ukrajna törekedhet a tagságra, a Szövetség jelenleg nem ajánlja fel neki azt. Ami valójában a dolgok valós állapotának tényszerű leírása lenne, és Charap szerint hasonló visszafogott gesztus lenne Oroszország felé, mint az az 1996-os nyilatkozat, amelyben a NATO vállalta, hogy nem telepít nukleáris fegyvereket a leendő tagországai területére.
A Szövetségnek azonban csak az orosz csapatok tényleges kivonásáért cserébe kellene ezt a gesztust megtennie.
Ha a NATO kijelenti, hogy nem tesz olyat, amit egyébként nem is tervez, az nem kerül neki semmibe. És ha a valóság elismerése segít elkerülni egy olyan konfliktust, amely elpusztíthatja Ukrajnát és destabilizálhatja Európát, akkor ez nagyon csekély árnak tűnik”
– zárja az amerikai elemző. Hasonló érvvel állt elő tavaly novemberben Paul Taylor kommentátor, aki szerint Grúzia 2008-as inváziója és a Krím annektálása vagy a hat évvel későbbi donbászi háború megerősítette, hogy a Nyugat reakciója az oroszok szomszédos államokba való beavatkozására sohasem lép túl a szankciókon.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
