Már nem Danko az SNS frakcióvezetője

Már nem Danko az SNS frakcióvezetője

Szeptember 10-e óta Roman Michelko az SNS új frakcióvezetője – derül ki a parlament honlapján közölt adatokból.

Michelko Andrej Dankot váltotta a poszton, aki szeptember 9-én mondott le a frakcióvezetői posztról, jelenleg az SNS képviselőcsoportjának tagja.

A parlamenti frakció vezetésében történt változás Roman Michelko szerint Andrej Danko pártelnök kezdeményezésére és leterheltsége miatt történt.

„A hatáskörök egy részét másokra akarta átruházni. Úgy ítélte meg, hogy én teljes mértékben kompetens lennék erre a feladatra. Ez a frakcióval való egyeztetés után történt”

magyarázta az új frakcióvezető az újságíróknak a parlamentben.

Michelko visszautasította, hogy titkos lépésről lenne szó. Rámutatott, hogy a változást azonnal rögzítették a parlament honlapján.

Hírdetés

„Már a frakcióvezetői értekezletekre is én jártam”

tette hozzá.

A képviselő az SNS mint párt működéséről is nyilatkozott. Kijelentette, hogy a nemzetiek arra fognak törekedni, hogy a párt támogatottsága elérje az 5,5 és hat százalék közötti szintet.

Michelko az SNS listáján jutott be a parlamentbe, a ciklus kezdetétől a frakció tagja, de a pártba csak idén februárban lépett be. Emellett a parlament kulturális és médiabizottságának elnöke.

teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/Kancelária NR SR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »