Már nem a bevándorlás aggasztja a briteket

A briteket mostanra jobban aggasztja a gazdaság helyzete, mint a bevándorlás vagy a terrorizmus – derül ki egy kedden közzétett felmérés eredményéből.

A Reuters brit hírügynökség értékelése szerint ez annak a jele, az emberek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Királyság el fogja hagyni az Európai Uniót.

A Nielsen felmérése azt mutatja, hogy a britek 28 százaléka nevezte meg a gazdaságot az őket leginkább aggasztó két dolog között; 12 százalékponttal többen, mint egy évvel ezelőtt. A bevándorlást és a terrorizmust a válaszadók 20-20 százaléka említette a két legaggasztóbb dolog között, ami 2 illetve 12 százalékpontos csökkenés 2015 végéhez képest.

Hírdetés

A brit kormány bejelentette, hogy az uniós kilépéssel együtt az Egyesült Királyság az egységes piacról is távozik. A brit Nielsen vezetője pedig úgy véli, emiatt egyre többen aggódnak amiatt, hogy munkahelyek fognak megszűnni.

Egy másik felmérés januárban azt mutatta, a britek számára fontosabb, hogy az ország ellenőrizni tudja a bevándorlást, mint a szabadkereskedelem az Európai Unió többi országával.

A brit választók szűk többsége tavaly júniusban tette le a voksát amellett, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »