Már kiválasztották az előrehozott választások időpontját, de a frakcióknak is rá kell bólintaniuk

Már kiválasztották az előrehozott választások időpontját, de a frakcióknak is rá kell bólintaniuk

Szerdán 14 órától ültek össze a korábbi Heger-kormány koalíciójának képviselői, hogy megvitassák, kinek mikor felelne meg előrehozott választásokat tartani. A négy párt képviselői kénytelenek lesznek záros határidőn belül dönteni, ugyanis az államfő ma délután ultimátumot adott nekik: vagy megegyeznek a hónap végéig, vagy ügyvivő kormányt bíz meg az ország irányításával.

Az OLaNO minél tovább húzná, az SaS mindenképpen szeptemberi dátumot akar, a Sme rodina még a nyári szünet előtt lezavarná, a Za ludí pedig gyakorlatilag sodródik az árral.

Eduard Heger megbízott kormányfő a szerdai tárgyalás után nyilatkozva elmondta, hogy szeptember 30-áról szólnak a tárgyalások, ezt az időpontot azonban még meg kell beszélniük a frakciókon belül. Legközelebb vasárnap, január 22-én ülnek össze.

Az OLaNO frakciója csütörtökön találkozik, Michal Šipoš frakcióvezető szerint ezt követőin ismertetik majd álláspontjukat a nyilvánossággal. A képviselő az Alkotmány megváltoztatását a választási időszak lerövidítéséről technikai kérdésnek tekinti.

Hírdetés

Szavai szerint a fő cél eljuttatni a segítséget az emberekhez, az OLaNO pedig szerinte nem fél megmérettetni magát a választásokon.

Igor Matovič kockázatként tekint arra, hogy a választások után, a Smer, a Hlas és a Republika hatalomra jutása esetén megváltoztatnák a választási rendszert, amivel bebetonoznák magukat. Szerinte minden demokrata kutya kötelessége minél inkább elodázni az előrehozott választásokat.

Heger szerint addig is a megbízott kormány folytatja a munkát. Fő célja elvezetni az országot az előrehozott választásokig és megtartani Szlovákia külpolitikai irányultságát.

teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »