Már a múlté a tátrai tigris. Leszakadóban van a szlovák gazdaság

Már a múlté a tátrai tigris. Leszakadóban van a szlovák gazdaság

A korábbi reformok hatása kifulladt, s ezzel a „szlovák tigrisről” alkotott kép is semmivé foszlott.

Míg 2013-ban a Deloitte cég optimista előrejelzése azt jósolta, hogy a szlovák gazdaság egy főre jutó teljesítménye 2020-ra megelőzi Csehországét, mára világossá vált, hogy keserűen kellett csalódnunk, hiszen Szlovákia éppen ellenkezőleg, tovább távolodott Csehországtól – írja a hnonline.

Jelenleg nyugati szomszédaink gazdasága már az uniós átlag 92 százalékára kúszott fel, Szlovákia leragadt 74 százaléknál. 

A lapnak nyilatkozó Karol Morvay, a pozsonyi Közgazdasági Egyetem okatatója ezt azzal magyarázza, hogy a korábbi gazdasági erőfeszítések hatásai már kimerültek. 2013-ban Szlovákia még az uniós átlag 78 százalékán állt, Csehország pedig 85 százalékon. Ebben az időben Szlovákia még 10 százalékkal előzte meg Magyarországot és Lengyelországot. A fordulat 2015-ben állt be, azóta Szlovákia kárára nyílik az olló a cseh gazdasággal szemben.

Míg 2014-et követően a Csehországba áramló működő tőke éves szinten a GDP 3,3 százalékát tette ki, addig Szlovákiának meg kellett elégednie 1,4 százalékkal

Hírdetés

– hangsúlyozza Morvay. Peter Goliaš szerint a kedvezőtlen folyamatok elsődleges oka, hogy a 2000 után elfogadott gazdasági reformok élénkítő hatása eddigre már kimerült. Az INEKO igazgatója arra emlékeztet, hogy a Dzurinda-kabinet reformjainak köszönhetően jelentek meg az évezred első évtizedében a nagy beruházók Szlovákiában, s így érdemelhette ki az ország a tátrai tigris elnevezést. A szakértő szerint a Robert Fico vezette kormányok idején romlott a gazdasági környezet, ráadásul a befektetők nem szívesen jönnek egy korrupciótól átszőtt országba.

Michal Lehuta, a VÚB bank elemzője szerint

jelenleg Csehországban minden szempontból kedvezőbbek a gazdasági növekedés feltételei: jobb a vállalkozói környezet, kisebb a korrupció, magasabb szinten áll a tudományos innováció és az oktatás.

Az elemzők szerint a Volkswagen tervezett nagyberuházása sem menti meg a szlovák gazdaságot attól, hogy folytatódjon a leszakadása a nyugati szomszéd teljesítményétől. Arra emlékeztetnek, hogy bár a cég áthelyezi a Škoda Superb gyártását Csehországból Szlovákiába, a magasabb hozzáadott értéket jelentő fejlesztések Csehországban maradnak.

Az elemzők a szlovák gazdaság gyorsabb bővülésének esélyét az uniós fejlesztési források hatékonyabb felhasználásában látnák.

Rossz előjel viszont, hogy míg a cseh kormány már egy hónapja elkészítette a források merítésének részletes tervét, a szlovák kormány máig nem állt elő a saját tervezetével.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »