Három éves kora óta ír verseket, gyakorlatilag előbb tanult meg írni, mint beszélni – mondta az InfoRádióban Müller Péter Sziámi, akinek az Ünnepi Könyvhétre jelent meg az első önálló verseskötete Első kötet most címmel. A Kossuth-díjas költő szerint verset írni a legnagyobb mámorforrások egyike a világon.
Első verseskötete jelent meg. Versek, dalszövegek, amelyek versként is értelmezhetőek. Miért pont most jutott el odáig, hogy ezt kötetbe rendezzék?
Valamennyi előzménye volt ennek a kötetnek. Amikor az ember már egy ideje verset ír, és azt látja, hogy következetes vagy makacs ebben, akkor meg szokott jelenni az első kötete. Ez általában egy vékony kötet, és akkor ezt követi a többi. Nálam fordított lett a sorrend, mert megjelent rengeteg versem folyóiratokban, fordításokban, idegen nyelven, antológiákban, tankönyvekben, de ez a kis vékony kötet valóban csak most született meg. Sok minden össze kellett jöjjön ahhoz, hogy igazi indíttatásom támadjon. Volt egy megvilágosító pillanat, kaptam az idén egy Kossuth-díjat, és ott kíváncsi voltam, hogy miért kapom. Az nagyon jó érzés volt, hogy úgy kezdődött, hogy költő. Aztán jött az, hogy előadó, meg kultúraszervező, meg rendező, meg mindenféle indoklás. De azért örültem ennek, mert az életemben a legkövetkezetesebb vagy leghosszabban ívelő dolog az volt, hogy verset írok. Hároméves korom óta, gyakorlatilag előbb írtam, mint beszéltem, és rögtön verset. Azt gondoltam, hogy itt az ideje, hogy ennek valahogy a kvintesszenciája besűrűsödjön egy kötetté, és volt is előttem egy példa. Van ennek egy ikerkötete, ami nekem a nagy kedvencem: Tóth Krisztinának a Porhó című kötete, ami azt az alcímet viseli, hogy Új és válogatott versek. Ezt én is odaírtam a kötetcím alá, és a szerkezete is eléggé hűen tükrözi a Porhó szerkezetét, tagolását, és vannak benne titkos utalások, mert minket nagyon sok szál fűz össze. Onnantól kezdve, hogy írtunk együtt verset, és két ilyen bekerült ebbe a kötetbe is, egészen odáig, hogy mind a ketten írtunk egy-egy parafrázist József Attila Születésnapomra című verséből, ami Krisztinánál, és a köteétnek az 54. oldalán van, és én is ezért az 54. oldalra tettem a Születésnapomra-parafrázist.
Akkor nem is annyira magányos folyamat a munka, versírás? Lehet ez közös élmény is?
Játékos szinten igen. Ezt a két verset azért válogathattam be egy ilyen komolynak szánt kötetbe, mert ezek komolyra sikerültek. Két nagyon jó vers lett, ami talán nem hangzik tőlem annyira rosszul, ha 50 százalékban más a jogtulajdonos. Magányos dolog-e a versírás? Alapvetően a magányosnak van egy ilyen szánalmas felhangja, hogy az ember magányos, de érdekes egyébként a magyar nyelv, mert eredetileg a magányos az pozitív dolog volt. Hogy magánál van, jól van egyben magával, az volt a magános, és inkább az egyedüllét volt az, ami negatív volt. Most ez megfordult. A kollektív versírás az nem egy tipikus élethelyzet, viszont verset írni az a legnagyobb mámorforrások egyike a világon. Legalábbis én ugyanúgy bele tudok feledkezni, mint a sorozatnézésben, a szerelemben, a végeláthatatlan 57 fogásos kínai vacsorában. Sok minden van, ami magával ragadó. Volt már olyan, hogy két-három napig nem aludtam, és nem vettem észre, hogy nem ettem, mert dolgoztam egy versen.
Akkor ez veszélyes dolog is egyúttal.
Nem árt beállítani egy ébresztőt 48 óra után.
Ha az ihlet jön, képes mindent elsöpörni, vagy maga mögé utasítani?
Önmagában az ihlet az egyik fele csak. Most nem olyan régen voltam Bollobás Enikő barátom, volt gimnáziumi osztálytársam akadémiai székfoglalóján, és A vers születése címmel tartotta meg ezt a székfoglaló beszédet, előadást, és a végén Ottlik Gézát idézte, aki azt mondta, hogy a valóság az egy sínrendszer, és amikor verset ír az ember, akkor vigyázni kell, hogy ne ezeken a síneken haladjon. Igazából el kell tévedni. Az a folyamat, amikor a vers megszületik, az a kisiklás. Nem olyan régen írtam egy dalt, az utolsó lemezünkön van, úgy kezdődik, hogy van úgy, hogy egy rossz vonat visz el a legjobb állomásra, a menetrend a szokás hatalma és a hatalom szokása. Ez az eltévedni emberi dolog nálam egy nagyon alapvető az életben is, és ha verset írok is. Van az ihlet, ami egy kicsit módosult tudatállapot, de hogy másfelől azért ez meló. Nagyon tudatos. Nem szerkesztés, hanem a pontosan odaillő, hibátlan szónak a megkeresése és megtartása.
Lehet második verseskötet is előbb-utóbb?
Ez egy nagyon-nagyon kemény folyamat volt. Lehet róla könnyedén beszélni, de azért én 8 éves korom óta komolyabban írok verseket. Be is kerültek a kötetbe. Az egyik ciklus Költőnk és gyermekkora címet kapta, és 1959-től kezdődően gyerekkori versek vannak benne. Rá is csodálkoztam. Ezek dossziékban hányódtak, nem volt még számítógép, szövegszerkesztő, és voltak közöttük olyanok, amikre azt mondtam, hogy ezt azért most is örülnék, ha megírnám. Ezeket beválogattam, de 3000 versből született ez a 100 oldalas kötet. Szerettem volna, ha minden alapszólam együtt szól benne. Ez egy sokszólamú kötet, és nem egy ciklus, korszakonként összeraktam azt, amit most a legmegérintőbbnek találtam, de ez nem jelenti azt, hogy az összes többi vers rosszabb ezeknél, hanem azt, hogy nekem nagyon boldogító érzés volt, hogy úgy tettem le a legvégén a ritkítást, hogy ez kiad egy kötetet. Egy kötet az nem csak annyi, hogy az ember egy könyvbe beköt különféle jó verseket vagy nem jókat, hanem az kell, hogy húzzon egy ívet, kell, hogy tartson valahonnan valahova. Én most úgy éreztem, hogy elég sűrűn elmondja a lényeget, elmondja, hogy ki vagyok és mi a viszonyom a világhoz.
Találkozott egykori önmagával is, amikor visszaolvasta a régi, gyermekkori verseket. Ez milyen érzés?
Nagyon megható és bizarr dolog volt. Van egy előzménye azért ennek a kötetnek, az nem egy ilyen par excellence verses kötet. Az előző könyvemnek az a címe, hogy A család. Voltak gyerekversköteteim, megjelentek dalszövegkönyveim, ebben a mostaniban összesen két-három dalszöveg van, de azok is versek voltak, amit megzenésítettek. A család című könyv egy olyan gyűjtemény, hogy mindent beletettem, amit tartok valamire, amit a családomnak írtam, testvéremnek, a feleségemnek, a testvérem gyerekének, a feleségem testvére gyerekeinek és szüleimnek, szóval ezek családi versek. Kis anekdotákkal meg életképekkel raktam őket egybe. És az első ciklus abból az az Apám, apáim című, igazából az egy verses családregény. Az Apám, apáim az arról az eléggé nehezen feldolgozható alaphelyzetről szól, hogy miközben én csak kettőről tudtam, de igazából nekem négy apám volt, mert most már csak az egy igazi van, de valahogy az életküzdelmem az arról szólt, hogy a bennem viaskodó, nagyon különböző jellemű apákat helyre rakjam, és megnézem, hogy ez a sorvezető merre vezet. Ebből lett egy önálló estem is. Sokkal jobban bementem a személyes szférámba, mint amennyire eddig beengedtem magam, de úgy éreztem, hogy ezt meg kell lépni. Ez az Apám, apáimmal kezdődött, és az Első kötet mosttal szerintem valamennyire sínre került ez a dolog. Még rengeteg minden meló van. A verses kötetek nem szoktak mostanában nagy érdeklődést kelteni, de úgy néz ki, hogy pillanatokon belül után kell nyomni, mert lassan elfogy.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
