Szálasi Ferenc, aki a Csillagos Ég alatt 1897. január 6-án született, nemcsak magyar nemzetünknek volt hőse és vértanúja. Szálasi Ferenc a nemzetiszocializmus magyar elméletének és gyakorlatának, a Hungarizmusnak is hőse és vértanúja volt.
Ez a magyar politikai áramlat az őskereszténység krisztusi szocializmusát, az ősmagyar életformák szerves folytatását, az ősi magyar életteret jelentő és biztosító történelmi határokat, a Kárpát-Duna Nagyhazában velünk élő népszemélyiségeknek a Hungarista Magyar Birodalomba való integrálása mellett legteljesebb autonómiáját kívánta megvalósítani, ill. ősi piedesztáljára visszahelyezni. Az Isten, a Haza és a Család hármasságát kívánta szolgálni.
Születésének napjára tehát sok év rétegződött már. Szálasi Ferencet virágzó életének 50. évében föld alá tették. Éjjel, vaksötétben, jeltelenül – nehogy virággal áldozhassanak emlékének, akik megértették és szerették őt. Sírjából a szeretet virága nélkül is termés fakadt, amely halhatatlan lelkén át árad felénk a síron túlról is. Olyan termés, amellyel a világ el tudná helyezni az egyes embert az atomkor társadalmának a szőnyegén is, és be tudná állítani az embert egy olyan modern élet-, társ- és sorsközösségbe, amelyet ő maga teremthetne vérével és szellemével, de amelyből annak idején kiszorították. Szálasi Ferencet nem sikerült eltemetni!
Géniuszát a lélekharang szava hívja elő rejtekéből ebben a görnyedve tobzódó világban. Az első világháború után a többezer éves kárpáti magyar lét kereteit összetörték. A nyugat-európai nagyhatalmak vetélkedéséből pedig új kontinentális hatalompolitikai helyzet keletkezett. Csonka-Magyarországot áttörhetetlennek látszó ellenséges gyűrű vette körül, amely azonnal észrevette a magyar lélek megújulásának veszélyét és mind külső, mind belső fizetett ügynökein keresztül a legsúlyosabb válságokat igyekezett kirobbantani.
A válságok kirobbantása mögött ott állt a szabadkőműves sajtó, amely már az első világháború alatt és azt követve is gyűlölködő rágalomhadjáratot folytatott Magyarország ellen. E ország rombolás mögött az egész hazai nagykapitalizmus, kirakat-kereszténység és reklám-magyarság díszes csoportja felfedezhető volt. A kormányzat – hogy kifogja aszelet az ellenzéki nyomás, a kül- és belpolitikai helyzet vitorlájából – a látszatszocializmus, látszat-hazafiság, látszólagos közösségi szellem és a látszat-kereszténység szövedékéből álló olyan állami életet vezetett be, amelyben a keresztény kurzus, a fajvédő mozgalom, a keresztény-szocializmus a szociáldemokráciával és a szabadkőműves liberalizmussal versenyre kelve együttrohantak, vesztek bele a korrupció, az elvtelenség mocsarába.
A bukott kommunista diktatúra után elsőnek a középosztály tagjai léptek a cselekvés színterére és fogalmazták meg politikai programjukat a „Szegedi Gondolat” néven ismert, de részletes kifejtésre sohasem jutott ideológiában.
A „Szegedi Gondolat” abból indult ki, hogy a feudális-kapitalista világ megbukott és elérkezett annak az ideje, hogy a középosztály a munkássággal és parasztsággal karöltve, erős szociális hangsúlyokkal, a nemzeti jelleg kidomborításával és a végrehajtó hatalom megerősítésével kézbe vegye az állam vezetését.
Ez a koncepció azonban, bármennyire korszerű is volt – az első modern államkoncepció Európában– nem számolt a realitásokkal. Nem számolt egyrészt azzal, hogy a magyar munkásság akkori szerveződése még osztályalapon állt, és a marxi internacionalizmushoz igazodva a nemzeti keretek széttörésével képzelte el jövendőjét, így a nemzeti keretek közé sem társadalmilag, sem politikailag nem volt illeszthető. Bethlen István gróf is, aki a fejlődést más irányba terelte, csak „semlegesíteni” tudta a szociáldemokratákat. Pozitív együttműködésre azonban sem akkor, sem később nem került sor.
Másrészt nem számoltak a „Szegedi Gondolat” megfogalmazói azzal sem, hogy a régi feudál-kapitalista világ hatalmi alapjai Csonka-Magyarországon korántsem rendültek meg. Amikor a hatalom új urai Bethlen István gróf miniszterelnöksége alatt (1921-1931) a „jogfolytonosságot” helyreállították, elsősorban a régi világ urait helyezték vissza jogaikba, ami a nemzeti forradalmi jellegű Szegedi Gondolat háttérbeszorítását eredményezte.
A középosztály újabb, második jelentős erőfeszítése avégett, hogy a nemzeti élet tengelyét alkossa, Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt a múlt század 30-as éveiben kezdődött. Ez az újabb kísérlet azonban már az új közép-európai eszmeáramlatok jegyeit viselte magán. A Szegedi Gondolat az ún. demokratikus elemek háttérbeszorításával jelentkezett. Ez az új irányzat kisebb megszakításokkal folyvást erősödött és Szálasi Ferenc koalíciós kormányával jutott a hatalom birtokába. Az egész nemzeti, szociális és közösségi gondolat már szinte haláltusáját élte, amikor az olasz fasizmus egyre nyilvánvalóbbá váló eredményei és a németországi „Völkische Bewegung” döntő sikere a külső hatások érvényesülésének törvénye értelmében megváltoztatták a magyarországi belső helyzetet is. A kiábrándult és csalódott magyarság – akárcsak egész Európa – mint valami csodálatos balzsamot és isteni gyógyírt szemlélte a fasizmus és a nemzetiszocializmus (e két új politikai és gazdasági rendszer) egyre gyorsabb előretörését és egyedülálló sikereit. Az új vihar előszele fújt már, amikor a magyar lélek megérett a látásra, hogy jönnie kell valakinek, aki összegezni tudja a bajok sokféleségét és gyökerében oldja meg a magyar életkérdést. Ekkor tűnt fel a magyar glóbuszon Szálasi Ferenc.
Szálasi Ferenc, amikor nagy céljai megvalósításának útjára lépett, nem munkatársak után kutatott, hanem sorstársak után. E sorstársak mindvégig szilárd hűséggel vették körül, sokan osztozva az ő mártíromságában. Szálasi Ferenc maga kivételes történelmi alkalmat látott a Monarchia romjai alól kikerült független és nemzeti Magyarországon ahhoz, hogy benne az új létszerveződés megindulhasson, azaz az új kárpát-dunai Magyar Birodalom ismét kibontakozzon. Követelte, hogy nemzetpolitikánk álljon vissza az európai magyar lét kipróbált irányvonalára, amelyet a Honegyesítés óta a Turulnemzetséghez tartozó Árpádok határoztak meg és amelyen több, mint félévezreden át eleink haladtak.
A kárpát-dunai népek civilizációjának továbbépítését Szálasi újra a magyar nemzetelvűségen kívánta folytatni és a térség történelmébe – bár modern formában, de – ott akart bekapcsolódni, ahol a nagy nemzettragédia, a mohácsi vész miatt az megtörött és eltérült. Építőtervének alapgondolata – eltérően a magyar polgári doktrínától – az, hogy a történelmi létezési forma nem a társadalom, hanem az itt megtelepedett kultúrnépek szervezett közössége, azaz a Nemzet. E gondolat szerint a nemzet az a közösségi forma, amelyben a kárpáti kultúrnépek a lét fokára emelkednek. A nemzetnek a hungarista hazában népekből kell szerveződnie és nem egyénekből, mint a polgári társadalomban.
Az élő társadalom elengedhetetlen alapfeltétele a megtelepedett, kultúratermő és homogén vérségi nép, amelynek szervezett tagozódásából és alkotó munkájából tartható csak fenn a kereszténység nagy műve a civilizáció. Az élet- és sorsközösségben élő Kárpát-Duna-i népek elé azért tűzte kiegészítésül a modern társközösség megvalósításának nemzetalkotó célját. Szálasi Ferenc a valóságra épülő ideológiájához híven a magyar probléma felfogásában és elnevezésében a merőben Kárpát-Duna-i gyökerű, magyar és európai keresztény Prohászka Ottokár szellemiségéhez igazodott. Így született meg a politikai Hungarizmus.
Szent István nem volt sem nacionalista, sem államszocialista, mert az ő korában ezek a fogalmak ismeretlenek voltak. Szent István a Kárpát-medence népeit a krisztusi szellem jegyében akarta összetartani, mert tisztában volt azzal, hogy ez a nagy terület csak így tudja megállni a helyét a történelem viharaiban. Ide, ezekhez az elvekhez kell újra visszatérnünk, mert amíg más népek szénből, olajból, acélból akarnak szabadkőműves nyerészkedésre emberi közösséget alkotni, addig a Kárpátok alján, a Duna-Tisza-Dráva-Száva táján lelkekből szeretnénk magunknak a népek nemzeti és szociális alapokon nyugvó közösségét felépíteni. A kereszténység számunkra ma sem jelenthet mást, mint istenfélelmet, krisztusi erkölcsöt. Ez az egyetemes keresztény erkölcsi világrend, amely összetartja a magyarokat, németeket, horvátokat, szlovákokat, románokat, szerbeket és ruszinokat.
Az a történelmi magyar félönállóság, amelyet az 1867-es kiegyezés hozott létre, a trianoni békediktátumban megszűnt.
A magyar lét helyén keletkezett űrt az utódállamok az önérdekű térpolitika hiányában soha nem tudták betölteni, mint ahogyan ma és a jövőben sem lesznek erre képesek. Napjaink történelmi pillanatai most is ékes példákkal, az elszakított magyarság üldözésével szolgálnak az utódállamok alkalmatlanságának bizonyításához. A magyar szerveződésre kínálkozó mai polgári rendszer és a jelen magyar kormány ugyancsak alkalmatlan a magyar sors kedvező formálására. Külön nemzetibalsorsunk, hogy Szálasi Ferenc erőfeszítéseivel – kizárólag belső akadályok folytán – csak a tények rögzítéséig, s a végzet ítéletének előrevetítéséig jutott és a koreszmeként jelentkező szocializmus erőittérségépítő politikájában föl nem használhatta. A Horthy-rendszer állami gépezete, a politikai rendőrség, a sajtó és végül a bíróságok, hogy megfojtsák a Hungarista Mozgalmat, Szálasi Ferencet a kommunizmus legnagyobb politikai ellenfelét börtönbe, híveit pedig internálótáborokba zárják. Nem volt példa a magyar történelemben az 1849-es tragédiát követő gyászos emlékű Bach-korszak óta, hogy a nemzethű, kifogástalan magánéletű magyar állampolgárokat előzetes vizsgálóbírói ítélet nélkül, merőben politikai okokból fosztották volna meg szabadságuktól.
A Horthy-rendszer nemzetpolitikai ténykedéséhez tartozott az úgynevezett M.E. 3400-as rendelet, amellyel az ellenforradalmi burzsoá politika a közszolgálati alkalmazottakat tiltotta ki a Hungarista Mozgalomból. Az ellenforradalmi politika még érzett valami felelősséget a magyar történelmi egzisztencia újbóli megalapozásával szemben. A proletár politika, a judeo-bolsevizmus, akárcsak napjainkban a kormányt irányító judeo-liberalizmus – az alapszerződésekkel – fejlődésnek nyilvánította és nyilvánítja a Kárpát-Dunatáj magyar létszervezetének felbomlását, és végleg megnyugodott a magyarság elhanyatló életirányzatában és népközi eljelentéktelenítésében.Szálasi Ferenc a Hungarizmus révén igyekezett megértetni a kikerülhetetlen sorsközösségben élő kis népekkel, hogy a térség évszázadokkal ezelőtt elveszett szabadsága csak a megszerveződésben éledhet ismét valósággá és az érdekelt népek közös kincsévé.
A Hungarizmus nemzetszervező és országépítő tervében csak azokat a Kárpátmedencében megtelepült népeket vette számításba, amelyeknek lelkiségét a paraszti népkultúra és a keresztény kultúra alakította ki. A fogarasi havasokban a román édesanya román dallal altatja kisdedét, de a völgyben ne kívánja senki bősz sovinisztája, hogy erre a dalra tanítsák a magyar csecsemőt is. Ebben a dunai népközösségben nekünk népi-nemzetiknek meg kell egyeznünk, akár magyar, akár szlovák, horvát, akár német, szerb vagy román anya ringatta is bölcsőnket. Meg kell egyeznünk, nemcsak azért, mert nem akarunk „alapszerződésekkel” új Trianonokat, új Mádéfalvákat, új újvidéki vérengzéseket, felvidéki magyarverést. Meg kell egyeznünk, mert a bolseviki géppisztoly helyett megkaphatjuk a nemzetközi csekk-könyv már ma is érezhető terroruralmát, a pénz korrupcióját, a jellemromboló arany diktatúráját.
Ebből az uralomból mi éppen úgy nem kérünk, mint a géppisztoly parancsuralmából. Magyarországon ezer évig nem volt nemzetiségi kérdés. A millenium után fondorlatos erők mesterségesen csináltak nemzetiségi kérdést, s hamarosan adtak rá gyalázatos feleletet. A hét kárpáti népet fenntartó és összetartó krisztusi szimbólum alatt ott van a hét kárpáti nép gazdasági egymásrautaltságának kérhetetlen ténye is. Ha újra elkezdjük, hogy ki legyen a primus inter pares a Vaskapu erőművénél, vagy a Tracköz völgyzáró gátjánál termelő villamosenergiaipari üzemnél vagy ki a kárpátaljai erdőknél és ki másutt, akkor kezdhetjük elölről az államnacionalizmusok vitáit, háborúit, a nevető „harmadik” javára.
Szálasi Ferenc mondotta egy alkalommal, hogy a Hungarizmus addig fog fennmaradni, amíg idomulni tud az idők követelményeihez. Szálasi Ferenc születésnapján, lehet-e nemesebb és jobban jövőépítő feladatunk, mint ennek a munkának elvégzése. Célunk és eredményünk egy kell legyen: Hazánk és Nemzetünk szabadsága, jobb jövője, boldogsága. Szálasi Ferenc géniuszát a lélekharang szava hívja rejtekéből egy görnyedve tobzódó magyar világban.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
