Az Index értesülései szerint a testkamerák bevezetését megelőző tesztelés zajlik a BRFK-n. Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszék vezetője az InfoRádióban azt mondta, a testkamera minden rendőri intézkedés során segíthet az esetek lezárásban, és megakadályozhatja a rendőri túlkapások előfordulását is.
Testkamerát kapnak a BRFK intézkedő rendőrei. Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszékének vezetője az InfoRádióval közölte, ennek az eszköznek a használata mindenki számára előnyöket jelent. Egy rendőri intézkedésnél az eljárás alá vont személy részéről folyamatosan bizonyíthatóvá válik, hogy a rendőrség vele szemben mindenféle intézkedést csak és kizárólag a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően hajt végre, „jogszerű, szakszerű volt az intézkedés”. Teljesen kizárhatók a rendőri túlkapások az intézkedéseknél, a rendőrt is önkontroll alá helyezi az eszköz használata.
„Minden közrendészeti, határrendészeti feladatot ellátó rendőrt fel kéne szerelni, nem tudjuk, hogy mikor kerülhet olyan helyzetbe a rendőr, és láthatjuk, hogy egy házkutatás során milyen ellenállásba ütközhet a bűnügyi szolgálat kollégája, láthatjuk, hogy közlekedési szituációk hogyan alakulnak, gyakorlatilag minden eszközt fel kéne szerelni ezzel az eszközzel” – üdvözölte a testkamerát Major Róbert.
A korábbi külföldi tapasztalatokról azt mondta,
„Minden technikai eszközt ki lehet játszani, de önmagában ha olyan szabályozást vezetünk be, hogy a technikai eszköz kijátszása ugyanolyan jogsértés, mint az a jogsértés, aminek a leplezése érdekében kikapcsolták, akkor nem fogják kikapcsolni.”
Nyilván egy közterületen nem csak az elkövetőket figyeli a kamera, emiatt felmerülhetnek kérdések az eszközhasználat jogosságával kapcsolatban. Erre is felelt Major Róbert.
„Ezt a csatát már lefolytattuk a közterületi térfigyelő rendszerek telepítésekor, a szabály ugyanaz. Egyértelműen célhoz rögzítve történhet csak képrögzítés, senkinek semmilyen körülmények között nem lehet kiadni ezeket a felvételeket, csak a hatóság alkalmazhatja” – sorolta a garanciákat.
Hogy a rendőrök mennyire ódzkodnak majd ettől az eszköztől, arról azt mondta, „intézkedési kultúraváltás” történt az elmúlt évtizedekben, a parancsnokok és vezetők felelőssége, hogy meggyőzzék az állományt arról, az eszköz az intézkedő rendőröket védi.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »