1957. április 15-én egy máig megdöntetlen rekord felállítása vette kezdetét: elindult az első busz a London-Kalkutta járaton, amelyet az Albert Travel nevű brit idegenforgalmi társaság üzemeltetett. Az 1976-ig rendszeresen induló járat máig a valaha volt leghosszabb buszjáratnak számít, a maga 32669 kilométerével.
A busz 51 nappal később, 1957. június 5-én érkezett meg az indiai városba. A járat alapvetően az 1960-as évek világcsavargói által később „hippiútvonalként” ismert utat követte India felé.
Angliából a busz áthajózott Belgiumba, majd innen a korabeli Nyugat-Németországon át Ausztriába hajtott. A kommunista, ám a Nyugat felé nyitott Jugoszlávia következett, majd innen a szigorú kommunista rezsim által uralt Bulgária érintésével Törökországba vitte utasait a járat.
Az út ritkán volt akadályoktól mentes
Törökországból az ekkoriban még a nyugatbarát uralkodó, Mohammad Reza Pahlavi sah által irányított Iránon és az ekkor alkotmányos monarchiaként viszonylag nyugodt belső viszonyokkal bíró Afganisztánon át vezetett az út az akkoriban Nyugat-Pakisztánként ismert mai Pakisztánba, majd végül Indiába. Kalkuttába Delhi, Agra, Allahabad és Váránaszi városok érintésével jutott el.
Az út költsége 1957-ben 85 angol font volt. Később az ár már 150 font közelébe kúszott fel, ami igen borsosnak tűnhet – azonban tartalmazta mind a szállást, mind az étkezést a teljes útra, amely sokkal inkább volt hosszú turistaút, mint egyszerű buszjárat.
Az 1970-es években Kalkuttából – külön árazással – a busz tovább is indult, Burmán, Thaiföldön, Malajzián keresztül Szingapúrba, majd hajóval egészen Ausztráliáig. Ekkorra a járat már egy, az eredetiből továbbépített emeletes buszt jelentett, amelyen heverőkkel rendelkező olvasószoba és emeleti „kilátó” is volt.
Az első út sikeréről beszámoló korabeli újságcikk. Eszerint mind a sofőr, egy bizonyos Mr. Garrow-Fisher, mind a legidősebb utas, a 76 éves Mrs. J. Scatter maradéktalanul jól érezte magát az úton, amelyen semmilyen műszaki hiba nem érte a járművet – egyedül Delhiben kellett a fékeken állítani. A cikk szerint a visszautat kissé más útvonalon, Szírián és Jordánián keresztül tervezték.
A járatnak – ahogy az egész „hippiútvonalnak” – Közép-Ázsia politikai átalakulásai vetettek véget: az 1973-as afganisztáni puccsot követően az ország stabilitása nagy mértékben csökkenni kezdett, és Iránban már az 1970-es évek közepén forrongott az a belső elégedetlenség a sah rezsimjével szemben, amelyet végül 1979-ben a fundamentalista szélsőségesek használtak ki, hogy magukhoz ragadják a hatalmat. India és Pakisztán 1965-ben és 1971-ben is háborút vívott egymással, a két ország viszonyának romlása szintén veszélyessé tette az utat.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
