Magyarországnak ki kell maradnia az éleződő háborúból

Magyarországnak ki kell maradnia az éleződő háborúból

A háború témája ismét felülír minden más belpolitikai kérdést az elkövetkező időszakban – erről beszélt a Magyar Hírlap hétértékelő rovatában Deák Dániel politológus. A DK és a Momentum dominanciaharca az évértékelő beszédekben folytatódott, az elemző szerint ismét bebizonyosodott, hogy az erőtlen Donáth Annával szemben Gyurcsány Ferenc erősítette pozicióját.

A nyugati hírszerzések várakozásai szerint februárban vagy márciusban újabb átfogó offenzívát indítanak az oroszok Ukrajna ellen, így az elkövetkezendő időszakban a háború témája ismét felülír minden más belpolitikai kérdést – jelentette ki a lapnak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezetője. Hangsúlyozta, ennek megfelelően kiélesednek ismét a belpolitikai és a külpolitikai viták azzal kapcsolatban, hogy mi legyen Magyarország pozíciója a háború ügyében: belesodródjunk-e vagy próbáljunk meg a lehetőségeinkhez mérten leginkább kimaradni a háborús konfliktusból. A politológus szerint a dollárbaloldal álláspontja egyértelmű: Magyarország küldjön fegyvereket és teljesítsen minden olyan nyugati kérést, ami a konfliktus részesévé tenné hazánkat. A kormányoldal ezzel szemben a mihamarabbi békét és Magyarország kimaradását akarja, ez a törekvés az elmúlt egy évben nem változott.

Hírdetés

Deák Dániel azzal folytatta, hogy mindennek következtében érezhető mértékben megnőtt a külföldi nyomás is Magyarország irányába, ennek az egyik leglátványosabb eleme az amerikai nagykövet viselkedése, aki a diplomácia szabályait megszegve igen élesen kritizálja Magyarországot a békepárti álláspontja miatt. A dollárbaloldal politikusaihoz hasonlóan ő is azt kommunikálja, hogy a békepárti magyar álláspont oroszpárti. Mindez jól szemléli a globalista elit nézetét: ők a háború folytatásában érdekeltek, nem pedig a békében, aki viszont békét akar, azt oroszpártinak bélyegzik. Az elemző rámutatott, mindezek ellenére Magyarországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy kimaradjon ebből a háborúból. A magyar történelem ugyanis mindig azt mutatta, hogy ha belesodródunk egy ilyen konfliktusba, abból Magyarország csak vesztesen jöhet ki. A balliberális magyarországi ellenzéknek a nemzeti érdekekkel szembemenő álláspontja Deák véleménye szerint érthető: külföldről finanszírozzák őket, ezért ők nem a magyar, hanem a külföldi megrendelőik érdekeit tartják szem előtt, annak megfelelően politizálnak. Mindez – folytatta – komoly nemzetbiztonsági kockázat, amelyre nap mint nap fel kell hívni a figyelmet, hiszen ha a választók tisztában vannak a balliberális oldal valós szándékaival, akkor világosan látják, mit miért tesznek ezek a politikusok.

Deák úgy véli, így például a debreceni akkumulátorgyár kapcsán folytatott balliberális hergelés motivációja is megérthető: egyes külföldi érdekcsoportoknak fontos, hogy ez a nagyszabású és rengeteg munkahelyet teremtő beruházás ne Magyarországon, hanem valamelyik másik országban valósuljon meg. Így bevetették a külföldről finanszírozott balliberális oldalt a hazánkba tervezett beruházások megakadályozására. Ha sikerrel járnak az hatalmas kárt okozna a magyar gazdaságnak – hívta fel a figyelmet a politológus –, ráadásul az eddigi hergelésük elbizonytalaníthat olyan beruházókat, akik szintén Magyarországon terveztek eddig befektetni. Deák Dániel kitért arra is, hogy a hétvégén az évértékelők időszaka is elkezdődött: az LMP, a Momentum és a DK is tartott ilyen rendezvényt. Magát az évértékelő műfaját egyébként Orbán Viktor honosította meg Magyarországon 1999-ben, kezdetben a balliberális politikusok kritizálták is emiatt, de azóta már mindegyik ellenzéki pártvezető fontosnak tartja ezt a műfajt. Ugyanakkor míg Orbán Viktor ezekben a beszédeiben mindig hosszú távú víziót fogalmaz meg, addig a balliberális politikusok az aktuálpolitikai csatározások színtereként tekintenek az évértékelő beszédekre is.

Deák szerint most például a DK és a Momentum dominanciaharca volt hangsúlyos, ugyanakkor Donáth Anna rendkívül gyenge és kevés üzenetet tartalmazó beszéde csupán egy erőtlen próbálkozás volt Gyurcsány Ferenc dominanciájának megtörésére. A DK vezér évértékelőjében is egyértelművé tette, hogy ő a főnök a baloldalon, minden ellenzéki szereplőnek hozzá kell igazodnia.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »