Habár a kimondott cél a nemzeti önrendelkezés és önálló nemzetállamok létrehozása volt, a trianoni békekonferencián valójában az vezérelte a feleket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg. Napra pontosan kilencvenkilenc éve kezdődtek a trianoni béketárgyalások.
Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, így a 320 ezer négyzetkilométer területű középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres – a nem sokkal több mint 18 millió lakost számláló ország – mintegy hétmilliós kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a volt Jugoszlávia a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját.
A béke emellett több szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabtak ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben maximalizálták, megszüntették az általános hadkötelezettséget, és számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértették az ország szuverenitását.
Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4 százaléka, a faállomány 88 százaléka, a vasúthálózat 62,2 százaléka, a kiépített utak 64,5 százaléka, a nyersvas 83,1 százaléka, az ipartelepek 55,7 százaléka, a hitel- és bankintézetek 67 százaléka került a szomszédos országok birtokába. Többek között a fentebbi veszteségeket szenvedte el az ország a trianoni kényszerszerződés megkötése miatt.
„Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg” – fogalmazott Tarján M. Tamás a Rubicon című történelmi magazinnak írott cikkében.
A párizsi békekonferencia megnyitására 1919. január 18-án került sor, napra pontosan 99 éve. A tárgyalásokat különböző Párizs környéki kastélyokban tartották, és többnyire Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava dominált. Habár a világháborúban vesztes hatalmak küldöttjei is részt vettek a béketárgyalásokon, az eseményekbe nem sok beleszólásuk volt.
A magyarországi eseményeket tekintve – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány volt hatalmon – optimistán tekintettek a tárgyalások elébe, azonban a vezető győztes hatalmak a demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték.
A Vix-jegyzékben újabb keleti országrészek kiürítését követelték Károlyi Mihály köztársasági elnöktől, az akkor hatalmon levő Berinkey-kormány pedig nem vállalta a jegyzékben összefoglalt követelések teljesítését és elutasítását sem, ezért lemondtak a hatalomról, és a döntést átadták a szociáldemokratáknak és a kommunistáknak, akik 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, amely végül elutasította a Vix-jegyzéket.
A románok még ebben az évben támadást indítottak az ország ellen, nagy részét meg is szállták. Közben Clemenceau francia miniszterelnök jegyzéket küldött a kormányhoz, amelyben követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza a határok mögé. Augusztus 18-án Horthy Miklós vállalta, hogy fegyveres erőkkel rendet tesz az országban. Ekkor, és a hadsereg visszavonása után kapott Magyarország meghívót a béketárgyalásokra.
A magyar delegáció 1920. január 5-én érkezett meg Párizsba, vezetője Apponyi Albert volt, főmegbízottjai Teleki Pál, Bethlen István, Somssich István, Zoltán Béla, Lers Vilmos és Popovics Sándor. Innen lehet ismerős sokaknak a vörös térkép kifejezés, amelyet Teleki Pál készített el, és vörös színnel jelöli a Kárpát-medencében élő magyarságot.
Mielőtt azonban megkezdődhetett volna az egyezkedés, a delegációt egy szállodába szállították, és házi őrizetben tartották, így nem vehettek részt a tanácskozásokon, csak később, január 16-án a béketervezet véglegesítése után adtak lehetőséget felszólalásra Apponyi Albert vezérszónoknak.
Ekkor azonban Magyarországnak már nem volt lehetősége érveket felhozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében. A győztes hatalmaknak tulajdonképpen csak két megbízottra volt szüksége, akikkel aláíratták a szerződést. Habár a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét az önrendelkezési és nemzetiségi elvekre hivatkozva, azt azonban február 6-án megtámadta Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia, illetve május 6-án a békekonferencia elnöke visszautasította a magyar küldöttség érveit.
Végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon-palotában Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel pedig szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
