A rendszerváltozás óta ismert magyar állam- és társadalmi berendezkedés egyik legszembeszökőbb, ám mégis legelhallgatottabb témája a cigány-magyar együttélés melléktermékei, nevezetesen a cigányság magyarellenes bűnhadjárata, a cigányok magyarellenes bűnkultúrája. Az, hogy a hazai cigányság csoportkohéziós trendje a magyarok elleni bűnviselés, a magyarok rovására történő antiszociális magatartási minták szerteágazó kultusza pedig egyfajta deklasszálódott, magyarokkal szembeni közösségtudat alapjául szolgál, hogy immár 30 éve a legsúlyosabb kilátásokkal rendelkező össztársadalmi kihívás, nem kérdés senki számára.
Mára már ott tartunk, hogy elszaporodtak azon településrészek szerte Magyarországon, ahová csak hatósági kísérettel lehet bemenni, és jóllehet ezek nem a nyugati értelemben vett „no-go zónák”, hanem cigány szegregátumok, mégis sajátosan elnevezhetnénk nem biztonságos, „non-safe zónáknak. Emellett szomorúan szapora jelenség a falusi Magyarországon, hogy egyre több elöregedő magyar település nyugdíjasai válnak a helyi cigányok csicskáivá, szolgáivá, kisebb-nagyobb bűncselekmenyek áldozataivá. A szaporodó cigányság mélyszegénysége csak olaj a cigánybűnözés magyarokra égő tüzére.
De, hogy mégis tabu téma mindenki számára a fenti jelenségegyüttes, az egyértelműen a mesterséges és kóros liberális véleményuralom következménye. Ám az, hogy ez a tabu most, az „illiberális” kormányzat idején sem lehet téma a cigánysággal kapcsolatosan, ékes bizonyítéka annak a ténynek, hogy a cigánysággal kapcsolatosan emlegetni szokott fogalmak, úgy, mint az integráció, a tolerancia, diszkrimináció vagy a rasszizmus a legkevésbé alkalmasak a problémakör megragadására. Annál inkább a szegregáció, a re-identifikáció és a közrendvédelem a kulcsszavak.
De hogyan is juthatunk el akárcsak idáig, ha a jelenség egyszerű gyűjtőfogalmának jelentését is meghamisítják? A cigánybűnözés nem azt jelenti, hogy minden cigány bűnöző, nem is azt, hogy a cigányok általában bűnözök lennének, hanem mint minőségjelzős szószerkezet, a cigányok speciális, csakis rájuk jellemző és jellemzően a többségi társadalom, jelen esetben a magyarok ellen irányuló bűnelkövetési mód-együttesét jelenti. A „paraszttól, a gádzsótól lopni nem bűn, miattuk vagyunk szegények” – szól a cigányok primitív közösségeinek szállóigazsága, s a kisgyermekkortól bevésett norma már ott tart, hogy kötelező beavatásnak számít sok cigány csoportban a börtönviseltség, és rangot jelent bármely cigány számára, ha magyart öl.
Hiába az intő jeleken túl most már az egyre súlyosabb jelek, hogy társadalmi katasztrófa közelít, sem Orbán, sem Gyurcsány nem hagy fel a jó magyar rendszerváltott demokratikus hagyománnyal, amely a mélyszegénységi, a társadalom peremvidékein tanyázó cigányokat krumpliért, meg ötezerért szavaztatható félállatokként tartja azon az áron is, hogy a magyarok számára a velük, mellettük való élet pokollá válik.
A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely felvállalja, hogy nyíltan beszél a cigányság mind kiélezettebb magyarellenes diszociális strukturált közösségi magatartásáról, azt feltárva pedig egyedül fogalmaz meg konkrét programot a cigányság egyedüli lehetséges, a magyarokkal való békés és harmonikus együttélést biztosító jövője megteremtésének érdekében.
Idézet következi a Mi Hazánk cigányprogramjából: „a be nem avatkozás ideje már lejárt. Hathatós, tevőleges beavatkozással normákat és életvezetési szabályokat kell bevinni, bevezetni. Csak normák megismerése révén válhatnak értékesebb tagjává a helyi közösségnek.”
A program elérhető itt.
Jónás Levente
(Kuruc.info)
– Lakitelektől Ásotthalomig: a magyar jobboldal tanulságos 30 éve
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
