Magyarokat anyázó játékos Märcz kapitány kiszemeltje

Magyarokat anyázó játékos Märcz kapitány kiszemeltje

Válogatott káromkodásokkal szidta a mieinket a 2015-ös vb-negyeddöntőn az olasz férfiválogatottból kihullt, most már a magyarba vágyódó pólós, Alex Giorgetti.

Érik a botrány a magyar férfi vízilabda-válogatott háza táján, áprilisban magyar „sportállampolgárságot” kaphat Alex Giorgetti. Hogy miért? A magyar anyától és olasz apától nálunk született Alex a Margitszigeten tanulta a póló alapjait, majd a család Olaszországba költözte után válogatottságig vitte ott; a ’11-es vb-n aranyérmet, a ’12-es olimpián ezüstöt akasztottak a nyakába, a londoni negyeddöntővel épp a Kemény-korszakot lezárva. Giorgetti ekkoriban nagy olasz hazafiként tündökölt: „Olaszországban éltem és nevelkedtem, ott lett belőlem pólós,

nem volt kérdés, hogy melyik válogatottban szerepeljek. Akkor dobog a szívem, ha az olasz himnuszt hallom”

– mondta akkoriban az Origónak, majd amikor a ’15-ös kazanyi vb negyeddöntőjében megint elbántak velünk, ekként értékelt: „Néztük a magyarok edzését, s láttuk, hogy hogy félnek.”

2016 tavaszán aztán minden megváltozott. Alessandro Campagna kitette az olasz keretből, a riói olimpiára sem vitte ki, Alex pedig szép lassan átértékelte helyzetét. A kegyvesztettség éve kedden fontos napjához ért. A Waterpolo Inside olasz szaklap hasábjain már nem volt akkora (olasz) hazafi:

„Magyar vagyok. Budapesten születtem, mindig is arról álmodtam, hogy a magyar válogatottban játsszam.

Aztán Olaszországba jöttem, és lehetőségem volt az olasz csapatban játszani. Mikor gyerek voltam, az Újpestben pólóztam és a Margitszigeten edzettem, láttam a magyar válogatottat. Egy vízilabdásnak a magyar csapatban játszani kicsit olyan, mint a fociban a brazil mezt viselni” – áradozott nyilvánosan kevéssel azután, hogy a magyar (1995–2001) és az olasz (2012) válogatottat is megjárt Märcz Tamás nemzeti együttesünk élére került. Giorgetti pedig megkereste az új kapitányt, és a honosítási folyamat is felgyorsult.

– Az elmúlt hetekben írásban jelezte nekem, hogy szívesen játszana a magyar vízilabda-válogatottban, miután az olaszban már nem kíván szerepelni – emlékszik vissza az olaszoknál kegyvesztett sportoló közeledésére Märcz, akinek csütörtöki közlése szerint a magyar szövetség már ki is kérte Giorgetti tavaly áprilisi, utolsó olasz válogatott igazolását. Ha egy év letelik, „sportmagyar” lehet.

Giorgetti, palástolva az itáliai nélkülözöttség és az itteni tervek közötti látványos időbeni kapcsot, még azt is lenyilatkozta: „Már a múltban közel voltam a magyar válogatotthoz, amikor Benedek Tibor volt a kapitány.” Nos, ezen a ponton válik érdekessé Benedek Tibor exkapitány véleménye.

Hírdetés

– A riói olimpia után valóban felhívott engem a játékos, hogy szívesen venné a meghívást – mondta, jelezve, ez nem hivatalos megkeresés volt. Nem mellékes tény az sem, hogy Benedek akkoriban már tudta, a jövőben nem ő irányítja a csapatot.

Hárai: Üvöltözve szidta az édesanyánkat

A hazai Vlv.hu szakportál a helyzetről írt cikkében nyomatékosítja, a nemzeti csapat több alapembere is tart Giorgetti behívásától. A Magyar Nemzet viszont névvel nyilatkozó tiltakozót is talált: Hárai Balázs center meghökkentő történetet osztott meg az olasz pólósról.

– Amikor Kazanyban kikaptunk az olaszoktól, ő volt az a játékos, aki a vízben üvöltözve szidta az édesanyánkat, válogatott káromkodásokat vágva a fejünkhöz – idézi emlékeit Hárai, aki bomlasztó fejleményként tekint Giorgetti esetleges beválogatása elé.

Märcz kapitányt is megkerestük, de ő nem kíván azzal foglalkozni, hogy egyes portálokon ki mit nyilatkozik név nélkül. A 30-hoz közeledő

Giorgetti számára egyébként Varga Dénes, Erdélyi Balázs, Bátori Bence, Manhercz Krisztián és Kovács Gergő mellett kéne helyet szorítania kapásoldalon.

Ilyen nevek mellett ez nem lesz egyszerű. 

Az ügyben pénteken a Vasas szakvezetője, Földi László is megnyilvánult az M4-en. Ő más miatt nem tartja szerencsésnek az „importot”.

– Nem tudom értelmezni, hogy egyik válogatottból miért kell a másikba átjárni, nem vagyok ennek a híve – fogalmaz a szakember. Szakmai motívumként elárulta még, hogy nyilván a nyári budapesti vb-n a tradíciók alapján is jól kell szerepelni, nem lehet kizárólag a tokiói olimpiai csapatot építeni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »