Magyar Péter a debreceni tüntetésén köszönetet mondott egy licitálás győztesének, aki 3 millió forintot adott a napszemüvegéért. Ezután átadta a 3 millió forintos adományról szóló oklevelet L. Ritók Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének.
Magyarországon ma majdnem kétmillió embert érint a társadalmi kirekesztődés kockázata, egymillió embert pedig mélyszegénynek nevezhetünk – mondta az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Hozzátette: ezek alapján nem volt egyszerű kiválasztani, hogy melyik családokat segítsék a Magyar Péter napszemüvegéből beérkezett pénzből. A családok neveit nem hozzák majd nyilvánosságra, mert „szegénynek lenni nem dicsőség”, mondta L. Ritók a Telex beszámolója szerint.
Hozzátette:
De ki ez az L. Ritók, aki bizalmat kér Magyar Péternek és magának?
Csak néhány mozzanat, amely jól mutatja, milyen irányultságú személyről van szó:
– 2016-ban a migráns hordák befogadásáért tüntetett Alföldi Robertáékkal és Schilling Árpádékkal (+ TASZ, Helsinki stb.).
– Ugyanabban az évben azt játszották, hogy "ultimátumot adnak" Orbánéknak Pukli Istvánnal (akire ma már kb. senki sem emlékszik).
– 2020-ban SZFE-tüntetésen magyarázta Iványi társaságában, milyen nehéz az élet a szegregátumokban,
– és ugyanabban az évben Márki-Zay Péter kitüntette az általa alapított díjjal. Az átvételkor L. Ritók azt mondta, ez a jelképe annak, hogy "nemcigányként is fontos feladat küzdeni a kisebbségért". MZP pedig azt mondta:
– Nem csak a cigányimádó MZP van odáig L. Ritók szakértelméért, hanem Gyurcsány felesége is. Dobrev ugyanis tavaly bejelentette, hogy "szakértők bevonásával készülnek a kormányváltás utáni válságkezelésre." Az egyik szakértője pedig ugyanaz az L. Ritók, aki Magyar Péter napszemüveg-ügyeit intézi – és bizonyára kiváló tanácsokkal tudná segíteni őt abban, hogy, amint bejelentette, "nagyon-nagyon megemelje" a családi pótlékot…
(Kuruc.info)
Korábban írtuk:
– Magyar Péternek sok jó tapasztalata volt "romákkal", és "nagyon-nagyon" megemelné a családi pótlékot
– Szakács Árpád: A lóvá tettek prófétálója – Magyar Péter útjának történelmi tanulságai
– Születőben a magyar Zelenszkij, avagy nálunk is "bármi lehetséges"?
– Kommunista besúgó volt Magyar Péter pártjának egyik alelnöke – a Mi Hazánk bemutatta a "munkásságát"
– Az "ideológiamentesség" mindig liberalizmust takar – Magyar Péter esetében is
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »