Magyar némafilm nyert támogatást felújításra Cannes-ban

Magyar némafilm nyert támogatást felújításra Cannes-ban

Ebben az évben Deésy Alfréd 1920-ban készült, A halál után című némafilmje nyerte meg magyar–francia–belga közös pályázattal az Európai Filmarchívumok Egyesületének restaurálási támogatását, amelyet a 76. Cannes-i Filmfesztiválon jelentettek be.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) közleménye szerint az ACE (Association des Cinématheques Européennes – Európai Filmarchívumok Egyesülete) által szervezett, a Creative Europe által támogatott A Season of Classic Films elnevezésű program nemzetközi filmrestaurálási pályázatát az NFI Filmarchívum a Belga Királyi Filmarchívummal és Cinématheque Française-zel közösen benyújtott projektterve nyerte el. A halál után teljeskörű restaurálásának munkálatai a NFI Filmlaborban fognak zajlani.

Mint írják, a Belga Királyi Filmarchívumban megtalált A halál után ritka példája a némafilmkorszakban népszerű fantasztikus kísértetfilm műfajának. A korszakban készült 42 magyar fantasztikus némafilmből mindössze három maradt fenn. Rendezője a magyar filmművészet egyik úttörője, a színészként és producerként egyaránt tevékeny Deésy Alfréd, aki egy francia művet, Az operaház fantomja szerzőjeként is ismert Gaston Leroux népszerű regényét vitte filmre.

Hírdetés

A főszerepet a korszak kedvelt színésznője, Hollay Kamilla játssza, aki nemzetközileg is sikeres karriert futott be. A film gazdag színvilága és egyedi technikai trükkjei miatt is különlegesnek számít.

Az ACE nemzetközi restaurálási pályázatának célja, hogy elősegítse az európai filmművészet gyöngyszemeinek digitális felújítását és széleskörű bemutatásukkal felhívja a figyelmet az európai filmarchívumok munkájára. 2022-ben a Gaál István operafilmje, az Orfeusz és Eurydiké, 2021-ben Kovásznai György Habfürdő című animációs filmjének restaurálása valósult meg ACE támogatással – áll a közleményben.

Nyitókép: NFI/YouTube

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »