Magyar kultúra napja – Ingyenes verses esttel és koncertfelvétellel ünnepel a Várkert Bazár

Magyar kultúra napja – Ingyenes verses esttel és koncertfelvétellel ünnepel a Várkert Bazár

A magyar kultúra napján, pénteken egész nap díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők egy korábbi Nagy Magyar Versek-estet és Gryllus Dániel 70. születésnapi koncertjét.

Az ENEMVÉ előadásán világirodalmi klasszikusok szólalnak meg magyarul, több hangon. A virtuális pódiumon többek között Ady Endre, Térey János, Weöres Sándor, Varró Dániel, Petőfi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, József Attila és Kányádi Sándor műveiből olvasnak fel ismert művészek. Az eseményen közreműködik Petrik Andrea, Tompos Kátya és Vecsei H. Miklós színművész, Járai Márk zenész, Seres Tamás szerkesztő-rendező, valamint Ugron Zsolna író – olvasható a közleményben.

Hírdetés

A Gryllus70 című est első részében egy két éve született bibliai lemez, második részében pedig egy, az 1980-as évek közepén íródott dalsorozat hangzik el egyedi hangszerelésben. Az eseményen közreműködik Apáti Ádám, Becze Gábor, Huszák Zsolt, és Pintér Zsolt.
Az érdeklődők az ingyenes jegyeket kizárólag pénteken tudják felhasználni – hangsúlyozzák a közleményben.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »