Magyar katonák is megsérültek a koszovói összecsapásokban

Magyar katonák is megsérültek a koszovói összecsapásokban

Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn este az MTI-vel.

A közlemény szerint a magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban.

Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára – írták. Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek.

A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil

Hírdetés

– áll a közleményben – tette hozzá a tárca.

A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja.

A mentőegység az esti órákban Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka vezetésével indul Koszovóba – tudatta a HM.

A helyzetről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat – áll a HM közleményében.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »