Magyar katolikus programok Pozsonyban

Magyar katolikus programok Pozsonyban

Húsvét idején sem maradnak programok nélkül a pozsonyi magyar katolikus hívek.  

Húsvét nyolcadában, az Isteni Irgalmasság ünnepének vigíliáján, április 15-én, szombaton, délután 16:30 órai kezdettel ünnepi magyar nyelvű szentmisére kerül sor a pozsonyi ferences templomban. 

A szentmisén Farkasházi Dávid, a budapesti Szent István-bazilika karnagya, valamint zene- és énekkara működik közre, akik a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a Közösségek Szentségimádásán is liturgikus szolgálatot teljesítettek. 

A szervezők szeretettel hívnak minden jószándékú, együtt örülni és ünnepelni kívánó hívőt és keresőt, hogy a NEK-hez hasonlóan itt is minél többen találkozhassanak Jézussal az Oltáriszentségben és a közösségben. A keresztény öröm szellemében legyen ez egy felvidéki magyar találkozó a Feltámadottal!

Hírdetés

Magyar nyelvű teológiai Szabadegyetem

Április 15-én folytatódik a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárai által tartott előadások sorozata a pozsonyi Aloisianum aulájában (a pozsonyi jezsuita templom melletti teológiai egyetem épületében). Az előadások 9-12 és 13-16 óra között zajlanak.

Az áprilisi alkalommal nem reggel, hanem délután 16:30-kor lesz a Szabadegyetemen résztvevők számára is szentmise-lehetőség az egyetemhez közeli ferences templomban. A szervezők szeretettel hívnak minél több érdeklődőt a tanulmányi nap előadásaira és az ünnepi szentmisére is!

Az idei tanév utolsó előadási napja május 13-án lesz.

Magyar misék a Lux tévében

Immár a negyedik évfolyama veszi kezdetét a havi rendszerességű magyar szentmisék élő adásban történő sugárzásának a Lux Televízióban. A következő szentmisék április 22-én, május 20-án és június 10-én, szombatonként lesznek, délután 16 órai kezdettel.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »