Kereken száz jeles magyar személyiség portréjával rendezett kiállítást a Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. A magyarországi Somogyi Győző munkái négy hónapig maradnak itt, és a szervezők arra számítanak, hogy özönleni fognak a látogatók – köztük az iskolás csoportok – a történelmi arcképcsarnoknak is nevezhető tárlatra, amelyet egy valóságos huszár őriz.
Március 15-én díjmentes lesz a belépés, és helybeli kórusok szolgáltatják a zenei aláfestést – közölte Vargha Mihály múzeumigazgató, emlékeztetve arra, hogy hat évvel korábban – szintén március idusára időzítve – már volt egy Somogyi Győző-kiállításuk, harcosok, katonák, huszárok viseleteivel. Ez az alkalom azért is fontos, hogy az erdélyi magyarok ne csak Munkácsyt ismerjék, hanem a mai klasszikusokat is – de az sem mellékes, hogy mi sem maradunk ki, Gábor Áron ágyúját már több helyre is elvitték Magyarországon, a hét végén pedig a budai várban fogják közszemlére bocsátani. Ezeket a szálakat erősíteni kell – hangsúlyozta Vargha Mihály, és azt is elmondta: ennek a gyönyörű ikonosztáznak az őrségét Kövér György, a 11. Székely Határőr Huszárezred hagyományőrző parancsnoka vállalta.
Somogyi Győző munkásságát többen is méltatták. Both Hajnal csíkszeredai konzul azt emelte ki, hogy a festő – aki Budapestről költözött a Balaton mellé, a Káli-medencébe, és ott a hagyományos gazdálkodás vállalásával, a huszárörökség felélesztésével is kitűnt – tevékenysége azt mutatja, hogy mindenkor lehet másképp élni és alkotni. Várallyay Réka művészettörténész a művész hitelességéről beszélt, aki lelki, szellemi és fizikai síkon is bizonyított, egy kis faluban felélesztette a lovaskultúrát, maga köré gyűjtötte az értelmiséget, emellett pedig a magyar vidék értékválságát felismerve alkotott a múltban mélyen gyökerező műveket. Ezek a portrék hagyományos ábrázolások, de egyetemes és kortárs is ennek a száz hősnek az arcképcsarnoka, amiből merítkezhetünk, táplálkozhatunk, és amit folytathatunk is. A huszárság Háromszéktől sem áll messze, itt határvidék volt, századokon keresztül védték a székelyek, és ma is egyfajta szellemi határőrizetben állnak, hogy életünk és kultúránk megmaradjon. Válsághelyzetben több nagy személyiség is próbált olyan mikrokörnyezetet kialakítani, ahol átvészelhetőek a nehéz idők, talán most is ezt kellene tenni, mert fontos tudni, hogy hová tartunk vertikálisan és horizontálisan is, hogy képesek vagyunk megteremteni a magunk királyságát. Somogyi Győző kirajzolta a Kárpát-medencét, és ha több kis fénylő pontot létre tudunk hozni, ezek összeérnek – vélekedett.
Tóth Norbert kurátor szerint hősök nem csupán a csatákban és fegyveres háborúkban születnek, kiemelkedő életművek jöhetnek létre kis falvakban is, ha tudás, tapasztalat, újító és újrateremtő erő van. Somogyi Győző a világ természetes rendjét igyekszik helyreállítani, minden munkája imádság is, amely csodákat hoz létre, összeköt eget-földet, és szelíd választ ad a kor kérdéseire: a család, a közösség összetartozását mutatja fel a globális hatalom ellenében, bizonyítva, hogy szabadok lehetünk, ha hittel és elszántsággal megvívjuk a harcainkat.
Maga a 80. évében járó alkotó azt tartotta fontosnak elmondani, hogy semmi nem veszett el, minden megvan és helyreállítható, csak le kell hajolni érte a földre – ott a múltunk, és él az Isten, akihez fordulunk. A reménytelenséget és a lemondást az ördög sugallja, de minden helyreállítható – ismételte meg. Ki gondolta volna 30 éve, hogy magyar huszárok fognak nyargalni a Kárpát-medencében, hogy fiatalok ezrei járják a népi táncokat és éneklik a népdalokat? Keresztény hitünk és nemzetünk is feltámasztható – jelentette ki Somogyi Győző, és hozzátette: néhány éve tiszteletbeli székely lett (az azóta elhunyt oklándi unitárius lelkész jóvoltából), ezt igyekszik megszolgálni. E célból 41 litográfiát (kőnyomatot) ajándékozott a Székely Nemzeti Múzeumnak, amelyeket a felújított Képtárban állítanak majd ki.
A megnyitót Tóth Andor furulyajátéka színesítette, végül pedig Vargha Mihály – megköszönve mindenkinek a kiállításhoz való hozzájárulását – azt is elmondta: a Lábas Ház eredetileg a 11. székely határőr ezred parancsnoksága volt, majd román állami levéltár, amelyet nem is olyan rég még fegyverrel őriztek; nem lehetett csak így belépni, és voltak, akik nem is akarták, hogy legyen, de most épp a magyar hősök portréinak ad helyet, bizonyítva, hogy a történelem nem mindig a rossz irányba halad.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
