A kegyelmi időszak hamar elmúlt, a közvélemény pedig egyre határozottabban várta, hogy kiderüljön, mi is a Momentum politikai programja.
Ismét népszavazásra készül a Momentum: a sikeres NOlimpia-kampányt követő 45 napos országjárás vége lényegében egybe esett a CEU működését ellehetetlenítő törvény elfogadásával, amire a mozgalom reagált is – a módosítást népszavazáson vonatnák vissza.
Ezzel párhuzamosan Fekete-Győr András egy másik ügyet is a nép elé vinne: két ciklusban (más megfogalmazásban: két megválasztásban) korlátoznák azt az időt, amit egy miniszterelnök az ország élén tölthet. E feltétel (jelenlegi) célja, hogy Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet távol tartsák a hatalomtól.
Noha e két népszavazás első ránézésre beleillik a Momentum agendájába, mind az időzítés, mind a konkrét ügyek komoly kétséget keltenek azzal kapcsolatban, mennyire tudatos építkezés, átgondolt stratégia van e mostani lépés mögött.
Az ugyanis egyértelmű, hogy az olimpia elleni aláírásgyűjtést alapos tervezés és hosszas előkészítés előzte meg: egyrészt tudták, hogy a kérdés át fog menni a választási bizottság szűrőjén (hiszen ez már 2016 őszén is megtörtént), másrészt az akkor 140 fő körüli szervezet készen állt a kampányra.
Az aláírásgyűjtés minden várakozást felülmúló sikerét követő hetekben azonban a Momentum gyorsan vesztett a lendületéből. Az olimpia kérdése viszonylag kiszámítható keretet adott a momentumosok megszólalásainak, ráadásul a kormány, valamint a budapesti olimpia mellett elkötelezett szereplők nem konfrontálódtak velük a kampány alatt.
Ez a kegyelmi időszak hamar elmúlt, a közvélemény pedig egyre határozottabban várta-várja, hogy kiderüljön, mi is a Momentum politikai programja.
Az olimpiai kampányban megjelölt öt terület részletes kifejtése helyett csak három vízióval állt elő a párt (egészségügy, oktatás, közlekedés), miközben továbbra is elutasítja az ideológiai keretezést, és a teljesítményelvűség, szolidaritás, pozitív nemzetkép értékhármast hangsúlyozza. Azt a szervezeti magabiztosságot, amit februárban láttunk, nem követte a politikai tartalom tisztázása.
A népszavazás viszont olyan akció lehet, ami visszahozza a Momentum mozgalmi jellegét és azt, hogy tartalmi kérdések helyett szervezési fókusszal működjenek a következő hetekben-hónapokban. Egy országos népszavazás ráadásul alkalmas lehet arra, hogy a most alakuló megyei szervezetek munkáját is keretbe foglalja – ez ugyanakkor jóval nagyobb feladat, mint a fővárosi aktivisták koordinálása.
Egyelőre azonban nem látszik, hogy a két ügy miért és hogyan segíti azt, hogy a Momentum jobban meg tudja fogalmazni: kik ők és mit akarnak.
A mozgalom még „adós” két vízióval, elvileg saját témaként akarja építeni az ügynökakták megismerhetőségének ügyét – egy országos kampány mindezektől komoly erőforrásokat fog elvonni.
A CEU-s népszavazás éppen ezért sokkal inkább tűnik külső nyomásból fakadó reakciónak: a Momentum potenciális támogatóinak elvárása, hogy a párt legyen aktív e kérdésben és ez az aktivitás mutasson túl a jelenlegi ellenzék akcióin. Ebből a szempontból egyébként a rapid törvényalkotás egyszerre hátrány és előny: egy hét leforgása alatt elfogytak a hagyományos, parlamenti eszközök, így a parlamenten kívüli Momentum is egyenrangú szereplője a politikai eseményeknek. Másfelől viszont a gyorsasággal együtt járt, hogy a pártnak gyorsan kellett döntenie, mit tegyen – és még így is lépéshátrányba került a népszavazási kérdést előbb leadó DK-val szemben.
Ez pedig komoly veszéllyel járhat: ha a Demokratikus Koalíció kérdését előbb engedi át a választási bizottság, úgy a Momentumnak el kell döntenie, segíti-e a gyűjtést, betársul-e Gyurcsány Ferenc mellé, akinek a politikai szerepvállalását talán mindenki másénál hevesebben ellenzi.
Vagy kockáztat és kihasználva azt a lehetőséget, hogy a korábbi gyakorlattal szemben ma már lehetséges egy témában több, párhuzamos aláírásgyűjtést is tartani, nyíltan versenyezni kezd a jelenlegi baloldallal. Ebben kétségkívül előny, hogy 2010 óta az ellenzéki pártok nem tudtak sikeres országos népszavazást kezdeményezni, miközben a Momentum túl van egy győztes – igaz, fővárosi – akción. A Momentum ezzel egy nyílt szervezeti-aktivista versenyt hozna létre, önmagát Gyurcsány pártjával szemben pozícionálva – ami tulajdonképpen már a bejelentéskor megkezdődött, mikor Fekete-Győr András hiteltelennek minősítette a DK-t.
Ezt az elképzelést erősítheti meg a másik népszavazási kérdés a miniszterelnöki ciklusok korlátozásáról. Utóbbi ügy azonban önmagában jóval bonyolultabb és megosztóbb, mint a CEU-kérdése: egyrészt egy szintre helyezi Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, másrészt
joggal támadható azzal, hogy a Momentum lemondott arról, hogy 2018-ban megverhető a Fidesz, így azt próbálja elérni, hogy legalább ne Orbán legyen a kormányfő.
Ez az értelmezés kézenfekvő mindazon ellenzéki pártok számára, amelyek abban érdekeltek, hogy csökkentsék a Momentum kormányváltó-elkötelezettségét. A javaslatot nyilvánvalóan nem fogja támogatni a DK sem – Gyurcsány Ferenc érintettsége okán –, ráadásul maga az ötlet eléggé hasonlít Vona Gábor februári, Max8 nevű kezdeményezésére. Ebben a kérdésben tehát a Momentum könnyen egyedül – vagy esetleg a Jobbikkal egy oldalon – maradhat, ami viszont másfelől ismételten lehet egy eszköz arra, hogy a régi baloldallal szemben határozza meg önmagát.
Egy dolog biztos: ezt a korlátozást nehéz lenne pártok felett álló, nemzeti ügyként beállítani, hiszen két konkrét, megnevezhető politikus ellen szól. Ez pedig éles kontrasztban áll azzal, ahogy a Momentum eddig politizált és alapvetően különbözik a CEU-t értintő, tanszabadságról – és általában a jogbiztonságról – szóló, pártatlanként keretezhető témától. Éppen ezért a két témát együtt, egyszerre képviselni, egyszerre aláírásokat gyűjteni és olyan partnereket találni, akik mindkettő mellé tudnak állni, nagyon nehéz lesz. A NOlimpia-kampányban a legtöbb ellenzéki szereplő beállt a Momentum mellé – vagy ha aktívan nem is gyűjtött, nem gátolta az akciót. Februárban ilyen értelemben nem volt verseny az akkor még mozgalomként működő csapat és a régebbi ellenzéki pártok között.
A két népszavazási kérdésben viszont szinte kizárt, hogy a Momentum ne konfrontálódjon velük, pedig a viszony már most sem felhőtlen – elég csak az LMP-s paksi és városligeti népszavazási ügyére gondolni.
A Momentum tervezett, békés építkezésére a következő időszakban így kevésbé lehet számítani, miközben az országjárásnak és a víziók bemutatásának ez lehetett volna a célja, ehelyett várhatóan sokkal több napi szintű politikai konfliktusban kell majd helyt állnia.
Reiner Roland
politikai elemző
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
