92 éve, 1931. szeptember 13-án, éjfél után alig 20 perccel egy hatalmas robbanás zavarta meg a biatorbágyi éjszakát. A Bécs felé tartó nemzetközi gyorsvonat áthaladása közben robbanóanyag aktiválódott a viadukton, a mozdony és a mögötte haladó vasúti szerelvények 26 méteres mélységbe zuhantak. Az óriási sajtóvisszhangot generáló, 22 áldozat életét követelő tragédiát statárium, a kommunisták üldözése, valamint Matuska Szilveszter beismerő vallomása követte.
Szombaton késő este, fél tizenkettőkor indult a Keleti pályaudvarból a Bécs felé tartó, Bukarest–Ostende vonalon közlekedő nemzetközi gyorsvonat. Éjfél után 20 perccel, a biatorbágyi viadukton tragikus hirtelenséggel ért véget az utazás.
A völgyhídon bomba robbant. Az 1,5–2 kg tömegű gyilkos fegyvert már jóval a vonat érkezése előtt a helyszínre szállította a tettes, Az Est korabeli tudósítása alapján a nyomozóhatóságok szakértővel álltak szemben:
„A bomba elkészítése és elhelyezése szakértelmet árul el, bár alapjában véve primitív módon történt. Két egyszerű villany zseblámpa-elemet helyeztek egymás mellé. Az áramot nem kapcsolták be, hanem a szerkezetet úgy konstruálták meg, hogy a viaduktra rámenő vonat nyomán hozza létre az elektromos kapcsolást. A villamos zseblámpa zsinór által össze volt kötve egy kis úgynevezett vulkánfiber strand-kofferral. Ebben egy darab egygramos robbanógyutacs volt, alkalmasint nátriumhidrogén. A vonat nyomása a két zseblámpa-elemet bekapcsolta, ez működésbe hozta a zsinóron keresztül a robbanógyutacsot, az pedig a vulkánfiber-kofferon levő robbanószert.”
A Bécs felé tartó mozdony még sértetlenül áthaladt a robbanóanyag felett, de a második és harmadik kocsi aktiválta a halálos fegyvert. A vágányrész megszakadt, a mozdony, a poggyászkocsi, és további 4 személykocsi a 26 méteres mélységbe zuhantak. A hátralévő szerelvényeket a szerencsén túl a mozdonyvezető mentette meg, akinek hősi halálát igazolta, hogy kezét a fék fogantyúján találták meg: a kisiklást követően egyből fékezni próbálta a járművet. A tragédia egyetlen szerencsésnek mondható mozzanata, hogy a másodpercek töredéke alatt a kötőlánc is elszakadt, így a további szerelvények – ugyan nem maradtak helyükön – a halálos zuhanástól az utasaikkal együtt megmenekültek.
Roncsok mindenütt (Kép forrása: Fortepan/Becker György)
A elhunyt utasok mellett a lapok beszámoltak egy bizonyára szerencsés csillagzat alatt született bicskei birtokos, bizonyos Pálffy-Daun József csodával határos megmeneküléséről. A kíváncsi utas kinyitotta a robogó vonat ajtaját, és ellenőrizte, hogy közeledik-e az állomás. Egyes források szerint „kivágódott” a kocsiajtón keresztül, és 15 métert zuhant, ezzel szemben hihetőbbnek tűnik Az Est verziója, ahol arról számoltak be, hogy Pálffy-Daun önként ugrott le a lépcsőről, és a dagonyába zuhanva ért sértetlenül földet.
A szerencséje mellett repülőtiszti múltja is segítette a Biatorbágy lakóinak értesítéséről lemaradó túlélőt. A detonáció okozta rémületben a helyi szervek már leadták a vészjeleket Budapestre, a mentősök és az orvosok toborzása viszonylag gyorsan megtörtént, az egységek gyorsan megérkeztek a terrorcselekmény színhelyére.
A közhangulatot is befolyásoló tragédia a sajtóban is óriási visszhangot kapott, noha eltérő hangsúllyal kerültek a tudósításokba a bulváros részletek, a halottak tragédiáját részletező, rendkívül naturalisztikus ábrázolások, valamint a lehetséges konspirációkat felfedni kívánó találgatások.
Az emberi lélek rezgéseit célozta meg a 8 Órai Újság hasábjain megjelenő, kiemelt mondat: „Ezt a halálhörgést és jajveszékelést egyikük sem fogja elfelejteni amíg él.” Az egyszerűbb panelekkel operáló, szemléletességre törekvő Friss Ujság is szemléltetni akarta a gyászos helyszínt: „Vér és borzalom éjszakája”; „Széttépett hullák, jajjgató sebesültek egymás hegyén-hátán” – ezekhez hasonló kifejezésekkel találkozhatott a rémült olvasó.
Óriási tömeg gyűlt össze a tragédia színhelyén
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
